ókori nők

Az ókori görög nők helyzetéről nem maradt fenn sok adatunk: mind a történetírók, mind az általuk megörökített személyek férfiak voltak, és az elbeszélt események is a férfiak világához kapcsolódtak. Leginkább a spártai és athéni nők szerepét tudjuk rekonstruálni források alapján: a spártai nőkről például tudjuk, hogy testüket éppen úgy karban kellett tartaniuk, mint a férfiaknak, és egyfajta egyenjogúság más területeken is érezhető volt: birtokolhattak földet, mi több, bort is ihattak.

Kétévente szültek

Az ókori görög városállamokban úgynevezett oikoszok, azaz családi gazdaságok működtek. Itt a nőkre a háziasszony és családanya szerepe várt. A törvény szerint mindegyik oikoszban legalább egy fiú- és egy lánygyermeknek kellett lennie, így az ókori görög nőknek két-három évente szülniük „kellett”, hogy a magas csecsemőhalandóság mellett biztosíthassák ezt. Ráadásul a családfő egyáltalán nem biztos, hogy a lánycsecsemő felnevelése mellett döntött: sajnálatos módon a lánycsecsemőket az ókori Görögországban is sokszor kitették, és a legjobb, ami történhetett velük, az volt, hogy valaki megtalálta, és eladta őket rabszolgának.

14 évesen házasodtak

A fiúkkal szemben, akik iskolába járhattak, a kislányokat a családanyai szerepekre készítették fel. A nők házasságkötésükig apjuk (esetleg más férfi rokon) gyámsága alatt álltak, majd férjük lett az úgynevezett kürioszuk. Míg a férfiak átlagosan 30 évesen házasodtak, a nők átlagéletkora mindössze 14 év volt a házasságkötéskor. Az ókori görögök döntő szerepet tulajdonítottak a (női) szüzességnek, a legnagyobb félelmük pedig az volt, hogy asszonyaik félrelépnek, hiszen így veszélybe került volna patriarchális társadalmuk, amelyben az öröklési és polgárjog az apaság alapján szállt generációról generációra. A nők házasságtörését ugyanezen okból szigorúan büntették. Kedvező női tulajdonságnak tartották a hűséget, a ragaszkodást, a szorgalmat – mindazt, amit a mondavilágban Odüsszeusz felesége, Pénelopé is megtestesített.

Főzés, szövés, gyereknevelés

A házasság többnyire elrendezett volt: a jövendőbelit az apa választotta leánya számára, így a legtöbb esetben Erósz nem a házasságon belül jelentkezett, hanem a férfi a házasságon kívül kereste. Házastársak között sokkal gyakoribb volt a philia, azaz egyfajta általános szeretet. A házasság egyúttal azt is jelentette, hogy a nők idejük nagy részét otthonaik falai között töltötték – annál is inkább, mert a szépségideál a hófehér arcbőrt írta elő. Ha a házban volt emelet, ott tartózkodtak, hogy minél kisebb valószínűséggel találkozzanak idegenekkel. Főztek, gyermekeket neveltek, és kilenc hónapig szőtték a köntöst, amely Athéné szobrát díszítette, és amelynek elkészítésén minden évben rengeteg nő dolgozott.

Az athéniak úgy tartották: a nyilvánosság előtt a nőknek nincs helye. Thuküdidész ki is mondta ezt:

Az szolgál majd nagy dicsőségetekre, ha nem lesztek gyengébbek, mint ahogy a természet megkívánja tőletek, s ha a férfiak között erényeitekről és hibáitokról egyaránt a legkevesebb szóbeszéd esik

– vélte a történetíró. Nyilvános gyűléseken nem vehettek részt, nem szavazhattak, nem örökölhettek, haláluk esetén vagyontárgyaik (néhány ruha vagy ékszer) a férjükre szállt, mivel nem is végrendelkezhettek. Ha özvegyen maradtak, sokszor a férj egyik rokona vette feleségül őket, hogy a vagyon családon belül maradjon – ebbe megint csak nem volt beleszólásuk.

Ünnep, csak nőknek

A mai napig vita tárgya, hogy nők nézőként részt vehettek-e színházi előadásokon, az viszont biztos, hogy vallási szertartásokon megjelenhettek. 

Mi több, az antik világban létezett egy rendezvény, ahová férfiak nem tehették be a lábukat: ez volt a thesmophoria, egyfajta termékenységfesztivál, amelyen csak a polgárjoggal rendelkező férfiak feleségei vehettek részt. Ők évente egyszer kivonultak a városból, majd a földművelés istennője, Démétér és leánya, Perszephoné előtt tisztelegtek egy háromnapos ünnepen. Disznót áldoztak, termékenységi szimbólumokból oltárt készítettek, majd az isteneket kérlelték, hogy termékenyek maradhassanak – meglehetősen sajátos módon, obszcén szavakat keverve imádságukba.

Papnők és hetérák

Aki nem kívánt férjhez menni, papnőnek állhatott. Jellemzően szűz lányok vagy a menopauzán túl lévő, idősebb nők vállalhatták ezt a szerepet. A delphoi jósdában működő Püthia meglehetős hírnévre tett szert: messze földről látogattak hozzá jóslataiért. A másik eset az volt, hogy hetérának álltak: az antik ábrázolásokon a nők leginkább vagy a családi fészek őreiként, vagy pedig prostituáltként jelentek meg.

Lázadó nők az ókorban

Természetesen az ókori Görögországban is akadtak olyan nők, akiket a háztartás vezetése és a gyerekek körülötti tennivalók nem elégítettek ki; ilyen volt például a verseiről ismert Szapphó, aki fiatal lányokhoz írta szerelmes verseit Leszbosz szigetén. Vagy Arété, aki a ma Líbia területén található Küréné városában élt, és 33 évig tanított filozófiát – igaz, az ő helyzetét némileg megkönnyítette, hogy apja, Arisztipposz is filozófus volt, Szókratész barátja. Arété arra törekedett, hogy a nemek közötti egyenlőséget elterjessze az ókori világban, ennek dacára igazi „sztárfilozófusnak” számított. Noha művei mára már elvesztek, sírfeliratában az szerepel, hogy ő volt Görögország fénye, aki olyan szép volt, mint Heléna, és olyan ékesszóló, akár Homérosz.

Aszpászia, Periklész szeretője (egyesek szerint luxushetéra) óriási befolyásra tett szert, a legnagyobb művészek és politikusok keresték a társaságát. Agnodikét Athén első női orvosaként tartják számon, aki férfinak öltözve gyógyított, mivel akkoriban a nők számára tiltott dolognak számított az orvosi tevékenység. Népszerűségére féltékeny riválisai azt a pletykát terjesztették róla, hogy zaklatja a betegeit. A vádak olyannyira komolyak voltak, hogy bíróság elé állították: itt derült fény arra, hogy a népszerű orvos valójában nő. Ekkor illegális orvosi tevékenységgel vádolták, ám az athéni nők a védelmükbe vették, és azt is elérték, hogy immár nők is gyakorolhassák az orvosi hivatást.