„Kopasz kínai kislányt keresek hobbi célra” „Hogyan tudom lenevelni a hároméves ivartalan kisfiam arról, hogy megugassa a kutyákat?” Bármilyen bizarr mondatok is a fentiek, nem a képzelet szüleményei, hanem olyan kutyatartók billentyűzetéből szökkentek ki, akik valószínűleg kissé félreértelmezik azt a kijelentést, miszerint a kutya családtag.
A DOGZ, a magyar kutyás társadalom hiánypótló konferenciája cikkünk megjelenésének időpontjában is zajlik még: három szekcióban negyven kutyás szakember vitatja meg az eseményen a kutyatartás jelenét és jövőt. Az Az Én Kutyám támogatásával megrendezett eseményen kiemelt szerep jutott a kutya mint családtag témakörnek is.
Szőrös gyerek, de vajon családtag is?
Divatos manapság családtagként említeni a kutyákat, mintegy a felelős állattartás szinonimájaként utalva arra, hogy így tekintünk az állatra, ám ez veszélyes tévutakra is terelheti a gazdákat – vélekedik Márton Attila, a Nemzetközi Kinológiai Szövetség PR szakembere, a Kutyás Újságírók Világszövetségének alelnöke.
Társállatból avanzsáltak az ebek családtaggá a huszonegyedik századi otthonok egy részében, ahol már nem is gazdaként, hanem szülőkként definiálják magukat a kutyatartók, akik fiukként és lányukként utalnak a kutyusokra.
Márton Attila nem kíván szembehelyezkedni Csányi Vilmos etológus azon álláspontjával, miszerint a kutyák szőrös gyerekek, ám véleménye szerint fontos azért néhány szempontot tudatosítanunk magunkban.
„Egy kutya egy két-három éves kisgyermek szintjére tud eljutni megfelelő neveléssel, az ember ennél továbbfejlődik.
A kutya nem jár óvodába, iskolába, nem tud döntéseket hozni és nem válik függetlenné. Nem vállal felelősséget, egészen másképpen kommunikál, mint egy ember.
Végső soron a kutya mégiscsak egy állat” – fogalmazott Márton Attila a DOGZ konferencián. Arra is utalt, hogy a szőrös gyerekeket nem kell ruhába öltöztetni és pelenkára szoktatni, ezzel ugyanis nem segítjük őket, hanem problémák lehetőségét generáljuk.
Gyerekként tartják sokan, de sokban eltér tőlük egy kutya
A szakember szerint nagyon nem mindegy, milyen szerepet tölt be egy háztartásban a kutya, tisztában van azzal ő is, hogy van, aki gyerek helyett – vagy épp a gyerek hiányát csillapítandó tart kutyát.
„A gyermekneveléshez képest a kutyatartás kevesebb életévvel, teljes kontrollal jár. A kutyák önkifejezése kisebb, igényeiket nagyobb fokon lehet kielégíteni, mint a gyermekekét. Náluk a befektetett energia gyorsan és sokszorosan térül meg” – magyarázza, miért lehet vonzó tartásuk. A humanizálásban ugyanakkor sok veszély is rejlik az állat számára.
Márton Attila úgy véli, a kutyáknak nagyon sok egészségi problémája fakad ebből – egyik példája szerint bár sok kutyatartó tudja, hogy a csokoládé ártalmas az eb egészségre, mégis ad neki, „mert annyira szereti”.
„Saját, nem mindig jó táplálkozási szokásainkat is gyakran átadjuk a kutyának, aki ennek következtében azt pedig nem kapja meg, amire szüksége lenne” – tette hozzá.
A szakember szerint a viselkedésbeli problémák és azok rossz kezelése is eredhet részben a humanizálásból. Rosszul értelmezzük a kutya természetes viselkedését – például azt, ha egy őrzőkutya felmordul -, miközben valós problémákat nem látunk problémáknak. Ilyen az, ha egy kutya még a lehulló falevéltől is megretten.
A humanizálás eredménye lehet az is, ha elkényeztetés vagy ragaszkodás jeleként aposztrofáljuk a problémás viselkedést, és nem kezeljük azt semmilyen módon.
„Gond a megszemélyesítés is, amikor a gazda úgy gondolja, a kutya ugyanazokat az érzelmeket éli át, mint ő. A kutyáknak is vannak belső érzelmi állapotai, de ezek teljesen mások, mint a mieink” – mondta el Márton Attila a DOGZ konferencián, hozzátéve: a kutya lehet családtag, de biztosan nem ember, amit észben kell tartanunk.
A humanizálás zsákutcába vezethet
A humanizálás egy másik tévútjára utalt dr. Kajó Cecília szakjogász, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkára. Eloszlatta azt a tévhitet, miszerint a jog egyszerűen dologként tekintene a kutyákra – viszont arra is rámutatott, hogy problémás lenne jogalanyként, mintegy személyként kezelni az állatokat.
Ekkor ugyanis képviselőkre lenne szükségük, nem lehetnének már egy-egy ember tulajdonai, sőt, nem is lehetne bizonyos döntéseket meghozni velük kapcsolatosan.
Ilyen például az ivartalanítás kérdése.
„A felelős állattartás nem abban merül ki, hogy nem állatként tekintek a kutyára” – húzta alá, Márton Attila pedig csatlakozott szavaihoz. Az ő véleménye szerint ugyanis sokan a régi, rossz kutyatartási gyakorlatok helyét vette át sokak fejében az a gondolat, miszerint emberi családtagként gondolkoznak a kutyákról.
