Ez a konyhai eszköz megduplázhatja az áramfogyasztásodat

Beltéri felvétel egy elgondolkodó, zavart, ősz hajú, szemüveges idős hölgyről, aki a kezével a fejét támasztva a fizetési csekket nézi, és a magas lakbér miatt bosszús, miközben a konyhaasztalnál ül a laptopja előtt
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elektromos sütő meglepően sok energiát fogyaszthat. A forrólevegős sütőhöz vagy a mikrohullámú sütőhöz hasonlítva akár a duplája is lehet az áramfelvétele, ami – főleg, ha az éves költségeket nézzük – a villanyszámla összegében is jelentős különbséget jelenthet.

A szakemberek ezért azt mondják, sokat nyerhetsz azzal, ha az elektromos sütő helyett lehetőség szerint az air fryert vagy a mikrót használod, de már úgy is spórolhatsz, hogy amennyiben nem feltétlenül szükséges, elhagyod az előmelegítést.

Az egyik legtakarékosabb megoldás a mikró

Az összehasonlítás végett először nézzük meg, mekkora fogyasztással rendelkezik egy mikrohullámú sütő. Bár a pontos érték a készülék típusától és méretétől is függhet, energiafelhasználása általában 800-1200 watt körül alakul.

A mikró az áramfogyasztást tekintve takarékosabb megoldás
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Ha csak meg akarod melegíteni az ételt, akkor egyértelműen a mikró a jobb választás. Még ha nem is a rezsicsökkentett árral számolunk (ami kb. 70 Ft/kWh), egy átlagos, 800 watt leadott teljesítményű készüléknél egy adag étel felmelegítése

Idézőjel ikon

mindössze 4,4 forintba kerül.

Így alakul a forrólevegős sütő fogyasztása

A mikró nem minden esetben tudja teljes értékűen kiváltani a sütőt, a legtöbben inkább melegítésre és fagyasztott élelmiszerek kiolvasztására használják – bár egyes modellek grill funkcióval is rendelkeznek. A forrólevegős sütő azonban kiváló alternatíva lehet.

Az air fryer egyik előnye, hogy olaj nélkül, vagy csak minimális mennyiség felhasználásával is elkészíthetők vele az ételek, amelyek így egészségesebbek lehetnek, és a technológiából fakadóan kellemes, ropogós kérget kaphatnak.

Energiafogyasztása ráadásul szintén igen kedvező. A legtöbb forrólevegős sütő általában 1000-1800 watt teljesítményű, miközben az elektromos sütők fogyasztása 2000-3000 watt körül mozog.

Ennyibe kerül egy adag sült krumpli elkészítése

Az Energia Rovat számításai szerint egy 2500 wattos (2,5 kW) sütő esetében körülbelül 15 perces előmelegítési, illetve 20 perces sütési idővel lehet számolni, ami összességében 1,45 kwH energiafogyasztással valósítható meg.

Sütésre az air fryer a legjobb választás
Fotó: Miragest / Getty Images Hungary

Ehhez képest egy 1800 wattos (1,8 kW) air fryernél 3 perces előmelegítés és 15 perces sütési idő is elegendő, így a sült krumpli elkészítése kijön 0,54 KwH-ból. A különbség forintokra lefordítva is szemléletes.

Idézőjel ikon

Miközben a sütő esetében 102 forintos költségről beszélhetünk, addig a forrólevegős sütőnél mindössze 38 forintról.

Ez egyetlen sütés alkalmával több mint 60 százalékos megtakarítást jelent.

Éves szinten még tetemesebb a különbség

Ha abból indulunk ki, hogy egy család heti négy alkalommal használja az air fryert a sütő helyett olyan ételek készítésére, mint a sült krumpli, a csirkeszárnyak vagy a grillezett zöldségek, az heti szinten 256 forintos, míg egy hónapra levetítve 1100 forintos megtakarítást hozhat.

Idézőjel ikon

Az éves fogyasztást tekintve így a forrólevegős sütő használatával 13 ezer forintnál is több maradhat a zsebedben.

Ez nagyjából megfelel egy belépő szintű készülék árának, vagyis az air fryer akár már egy év alatt visszahozhatja ezt, majd folyamatos megtakarítást eredményez. Ha tehát csak akkor használod az elektromos sütőt, amikor az elkészítendő étel kifejezetten megkívánja, vagy nagyobb adagokban főznél, és helyette a mikrót és az air fryert részesíted előnyben, az anyagilag mindenképp megtérül – akár meg is felezheti a költségeidet.

Kapcsolódó: Egy átlagos háztartásban több olyan energiafaló készülék is működik, amely meglepően sokat fogyaszt, tovább növelve a villanyszámla összegét.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.