középkor vár

A várakat kőből építették, és elsődleges funkciójuk nem a kényelem volt, hanem az ellenség távoltartása. A hatalmas kőerődítmények kicsi és keskeny ablakain soha nem jutott be elegendő napfény, így a termek sem melegedtek fel – hacsak be nem fűtötték őket. A legtöbb szoba rendkívül sötét és hideg volt.

Rettenetes szag volt a várban

Talán a vízöblítéses vécé hiánya, talán az általános higiéniás szokások miatt, de az biztos, hogy nem éppen rózsa- vagy ibolyaillat terjengett a várakban. A vizet persze nem volt mindig könnyű eljuttatni a sokszor domb- vagy hegytetőkön álló várakba. Akik hódoltak annak a luxusnak, hogy időnként megfürödtek, fából készült dézsában tették ezt, amit a szolgálók ide-oda cipeltek a vár különböző pontjai között, attól függően, éppen kinek szottyant kedve a megtisztuláshoz.

A padlót szénával, náddal és gyógynövényekkel borították, hogy elfedje a szagokat, illetve magába szívja a lakomák után nem kis mennyiségben oda kerülő folyadékot, csontokat, zsiradékot, kiköpött maradékokat, sőt időnként kutya- és macskaürüléket.

A vécé egy lyuk volt, aminek tartalmát szerencsésebb esetben a vár falain kívülre vezették, de gyakran előfordult, hogy nem így történt: egyszerűen csak lepottyant a vizesárokba vagy a pöcegödörbe – és ott is maradt.

Kegyetlen kínzókamrák

A foglyokat gyakran a várak legsötétebb, legnyirkosabb részén tartották fogva, siralmas körülmények között. Az igazságszolgáltatás és a fogvatartottak jogai akkoriban még nem igazán voltak ismert fogalmak, így a kínzások is a foglyok mindennapjainak részei voltak. Sokan úgy hitték, hogy a testet a bűnöktől csak a fájdalom árán lehet megtisztítani, így erkölcsi aggályaik sem voltak ezzel kapcsolatosan.

Patkányok mint lakótársak

Nemcsak a foglyok celláiban, hanem a többi szobában is gyakran előfordultak patkányok, hiszen a nyirkos, dohos falak és a hiányos higiénia miatt nagyon elszaporodtak. Bár megszokták jelenlétüket, nem szerették őket – bár fogalmuk sem volt még arról, hogy a rágcsálók betegségeket is terjesztenek. Az orvos csak a kiváltságosok számára volt elérhető, a köznép úgy gyógyította magát, ahogyan tudta.

Hiányzott a magánszféra

A középkori vár ura és úrnője természetesen rendelkezett külön szobával, ahol külön-külön öltözködhettek vagy akár meg is fürödhettek. Az alkalmazottak azonban gyakran kénytelenek voltak egymás társaságát élvezni éjjel-nappal – ha akarták, ha nem. Nem ritkán 100-150 fő is szolgálta a vár urának és úrnőjének a kényelmét: lovászok, szakácsok, kertészek és szolgálók.

A középkori lakoma 

A szolgálókat alaposan igénybe vette egy-egy lakoma előkészülete. Az étel a konyhában készült, ahol nem volt éppen életbiztosítás dolgozni: a konyhát sokszor fából építették hozzá a kastélyhoz, és mivel nyílt tűznél készítették az ételeket, gyakran megesett, hogy kigyulladt és leégett. A kastély életének középpontjában a nagyterem állt, ez volt a vendéglátás, az ünneplés és az élet örömeinek középpontja – beleértve a táncokat, színdarabokat vagy akár versmondók fogadását is.

Pávasültet tessék

A vendégek hatalmas faasztaloknál fogyasztották el a bőséges menüt. Az asztalfőn a vár ura és úrnője ült, gyakran baldachin alatt, a szolgák pedig hordták a tálakat. (Ők természetesen külön étkeztek, és még csak meg sem kóstolhatták a pazar lakomát.)

Általánosságban véve jellemezte a korszakot, hogy minél kisebb volt valakinek a rangja és befolyása, annál távolabb ült – az asztal sötétebb és hidegebb végén.

A vár ura mellett ült az ételkóstoló: az ő feladata volt igen kockázatos módon megbizonyosodni arról, nem mérgezték-e meg az ételt. A vadászkutyák rendszerint szintén az asztal körül lebzseltek, hogy valaki dobjon nekik egy-egy csontot. A vendégek kézzel ettek, az ételeket legfeljebb kenyérszeletekre tálalták.

Ami a menüt illeti, rendszerint valamilyen sűrű levessel nyitottak, ezt követték a húsételek. Kedvelték a nyúl- és galambhúst, sült vagy pástétom formájában, de elfogyasztották a hattyút és a pávát is. A vadászatokon elejtett vaddisznót egyben sütötték, akik pedig igazán tehetősek voltak, távoli vidékekről érkező fűszerekkel (például borssal, szerecsendióval vagy sáfránnyal) ízesítették ételeiket. A gombák és a gyökérzöldségek is a menü részét képezték, de gyümölcsöt leginkább főzve, kompótként fogyasztottak.

Víz helyett alkohol

A középkori étkezések során ritkán fogyasztottak vizet, mivel az sokszor szennyezett és rossz ízű volt. Ehelyett borral vagy sörrel öblítették le a lakomát, a tehetősebbek természetesen ebből is minőségibbet ittak, mint a szegények. Bár tudták, hogy a vizet akár fel is lehetne forralni, valamiért jobban bíztak az alkoholos italokban – vagy egyszerűen csak jobban ízlett nekik. Nem volt mindenkinek külön pohara: sokszor ugyanabból a több nyéllel ellátott kupából ittak.