Mózes Zsófit a történetírás segítette traumái feldolgozásában, Fenyvesi Zsófi egy fontos tanulságra talált Helen Fielding regényében, Kristóf pedig elektronikus zenét hallgatott munka közben.
Trauma/Írás
Mózes Zsófi
A heti kedvencnek valami vidám dolognak kellene lennie, gondoltam magamban minden alkalommal, amikor végül nem a Trauma/Írás kurzust választottam témámnak. Már miért lennének a traumáim a hetem fénypontja? Az utóbbi pár alkalommal viszont átfordult bennem valami, de várj, kezdem az elejéről.
Két éve kezdtem el kreatív írásra járni. Ezzel nem vagyok egyedül a szerkesztőségben, többen is próbálkozunk az írás más formáival, nagyjából fél évvel ezelőtt azonban valami egészen újszerű élménybe vetettem bele magam. Az átjárás a két kurzus között nem volt nehéz, sőt valahol adta is magát a dolog. Péterfy Gergőhöz jártam kreatívra, először kezdő, majd haladó, végül pedig mester csoportban. Nem sokkal a mester kurzus utolsó órái előtt derült ki, hogy Péterfy-Novák Éva indít Trauma/Írás csoportot, ami tökéletes folytatásnak tűnt a kreatív kurzus után.
A traumáimmal évek óta foglalkozom, terápiára járok, írok és beszélek róluk, gyakorlatilag megtanultam elfogadni és együtt élni velük. Jó pár pszichológust megjártam az utóbbi tíz évben, a legtöbbször a módszer ugyanaz volt, és bár rengeteget haladtam a feldolgozásban, kíváncsi voltam, hogy mit adhat egy ilyen kurzus, van-e olyan szemszög, ahonnan még nem rágtam át magam a történteken. A választ már biztos te is kitaláltad.
A hatfős csoportban olyan bizalom, intimitás és összhang alakult ki az utóbbi hetekben, amire egyáltalán nem számítottam. Minden írásunkat beküldjük a csoportba, mindenki elolvassa mindenkiét, majd pedig közösen beszélgetünk róluk. Nincs ciki történet, nincs ítélkezés, van viszont megértés, feldolgozás és biztonság. Az első pár alkalmat nehezebben viseltem, nemcsak a többiek történetei küldtek időnként padlóra, de olyan traumáim is előjöttek, amikre évek óta nem gondoltam.
És hogy miért gondolom mégis, hogy a kurzus volt a hetem fénypontja? Egyrészt a bölcsességfogam kihúzása nem tette magasra a lécet, másrészt pedig olyan megkönnyebbülés, erő és szabadság van abban, ha elkezd az ember beszélni a vele történtekről, hogy ha lehetne, receptre írnám fel mindenkinek. Hiszen traumái mindenkinek vannak. Az enyémbe például ide kattintva olvashatsz bele.
Vigyázz a tökéletes emberekkel!
Fenyvesi Zsófi
„Nem érzem jónak magamat – mondta a lány. Príma – felelte a professzor. Sose is érezze. A jókat megrontja a saját csalatkozhatatlan jóságukba vetett hit. Ez rohadtul veszedelmes buktatója az embernek. Amint legyőzte minden bűnét, magát fogja a büszkeség. Kezdetnek valaki úgy dönt, hogy ő jó ember, mert jó döntéseket hoz. Következőnek el fogja hinni, hogy minden döntése csakis jó lehet, hiszen ő jó ember. Akkor pedig Bin Laden ledönti az ikertornyokat, és Tony Blair lerohanja Bagdadot. A legtöbb háborút olyan emberek robbantják ki, akik azt gondolják, hogy Isten velük vonul. Mindig azokkal tartson, akik tudják, hogy gyarlók és nevetségesek.”
Szerintem ez az egyik legfontosabb mondanivalója Helen Fielding könyvének. Igen, neki köszönhetjük Bridget Jones fiktív alakját, azaz tudhatjuk, hogy sosem fél emberséggel, humorral kikarikírozni nők és férfiak viselkedését. Az idézetet mégsem abból vettem, hanem a sokkal nehezebb időkben helytálló, sérült, de kalandvágyó Olivia Joules-ról szóló műből. Szórakoztató nyári olvasmány, de ha odafigyelünk, sokkal többet kapunk egy izgalmas, akciódús történetnél.
Bridgetet is lehet szeretni, de Oliviát könnyebb: nem a kilóit és az elszívott cigiket számolja nap mint nap. Egyik kalandból csetlik-botlik a másikba, de közben olyan kérdéseket tesz fel, amilyeneket nekünk is fel kéne. Kicsikar ebből a szemét világból valami szépséget és izgalmat, és piszok jól érzi magát. Közben pedig mindig helyén marad a szíve és vállalja önmagát, mókásan túlfűtött képzeletével együtt.
Cercle
Csabai Kristóf
Ki szokott munka közben zenét hallgatni? (Jelen.) És ki szereti az elektronikus zenét? (Jelen.) Feltételezem, hogy aki mindkettőnél erősen jelentkezett, már ismeri a Cercle YouTube-csatornáját, ahol különféle előadók egzotikus, extrém helyeken nyomják a basszust. Techno, elektronikus ambient és e műfajok mindenféle egyvelege. A dolog különlegessége természetesen, hogy nem rövid számokkal tűzdelik tele a repertoárjukat, hanem egyórás mixekkel nyűgözik le a közönségüket.
Az igazi egyedisége persze abban rejlik, hogy a világ elképesztő pontjaira utazunk el: Kappadókia naplementéjébe, a svájci Alpok több ezer méter magasságába, vagy a Mount Blanc szomszédságában levő egyik hegyi menedékhelyére. Van, hogy a Plitvicei-tavakra nézve szól a zene és van, hogy Dubrovnik egyik teraszáról vagy Bali egzotikus világában. Indiai palota, a bolíviai sósivatag, angol légi irányítóközpont, ibizai tengerpart.
A Cercle csapata a zenés műfaj leghíresebb képviselőit a világ számos pontjára elrepítette. Na persze meg is mondom, melyikkel kezd: Ben Böhmer kappadókiai mixe zseniális, a német zenész egy hőlégballonban száll fel a pultjával. A Blaze duója zseniális hangulatot csinál a francia Alpok felhői felett, az örökké zseniális és mindig nagy kedvenc FKJ pedig a bolíviai sósivatag közepére kivonulva sorakoztatja fel legjobb számait. A német DJ, HOSH brutálisan jó mixet hoz tető alá (pontosabban tető fölé) a Gwailor Palota teraszán. Az egyébként is bakancslistás francia Mont Saint-Michel meseszerű városának tetején pedig a holland Eelke Kleijn zenél a naplementébe (fentebb). Nyomassátok, őrüljenek meg a szomszédok! (Engem már tuti utálnak.)
Ha tetszettek a heti kedvenceink, olvasd el előző cikkünket is!
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
