Így táncolt Gina Lollobrigida Antal Imrével és Vitray Tamással 1972 szilveszterén

Olvasási idő kb. 4 perc

50 évvel ezelőtt a Magyar Televízió szilveszteri adásában különleges műsort láthattak azok, akik úgy döntöttek, a képernyők előtt töltik az év utolsó estéjét: a szokásos Kádár-kori show-műsoroktól eltérően ezúttal nemzetközi sztárok jelentek meg a porondon, köztük a világhírű olasz szépség, Gina Lollobrigida, akinek emlékezetes fellépését máig emlegetik az idősebb generációk. Fénnyel írt retró sorozatunk első írásában ennek a híres szilveszterestének eredtünk a nyomába.

A fokozatosan erjedő gulyásszocializmus évtizedeiben egyfajta „szelepet” jelentettek a televízióban, rádióban látható, hallható show-műsorok, kabarék, melyen át kiereszthették a gőzt, az 1972-ből 1973-ba átvezető televíziós műsorfolyam pedig egyértelmű üzenetet küldött a nagyközönségnek: lám-lám, a szocialista táborban, a Vasfüggöny mögött is megfordulnak igazi hírességek, világsztárok. A korabeli kultúrpolitikának és az állami televízió vezetőségének különböző trükkökkel, alkudozásokkal sikerült rábeszélniük a nemzetközi sztárokat, hogy megszokott gázsijuknál jóval olcsóbban is fellépjenek a valutahiányos Magyarországon.

Trükkökkel, alkukkal csábították Magyarországra a sztárokat

Az est fénypontjának számító Gina Lollobrigidáról köztudott volt, hogy szabadidejében imád fotózni – saját elbeszélése szerint gyakran álruhában járta Olaszország városait, vidékeit, és lőtte a képeket –, a szervezőknek pedig kapóra jött, hogy épp akkoriban jelent meg egy fényképalbuma Az én Olaszországom címmel. 

A magyar televíziósok megkeresték a kétszáz képből álló kötet kiadóját, és beleegyeztek, hogy megjelentetik idehaza, ha cserébe a színésznő személyesen jön el promotálni azt

– így sikerült szinte ingyen megszerezni őt a szilveszteri műsor számára.

A korszak szexszimbólumának számító Lollobrigida összesen 72 órát töltött Budapesten, mialatt szinte végig a műsor egyeztetésével és próbáival volt elfoglalva, így nem sokat látott a magyar fővárosból. Arra azért maradt egy kis ideje – árulta el az Ez a divat magazin riporterének –, hogy ellátogasson a Népművészeti Boltba és több mellényt, blúzt és szuszékot vásároljon.

Idézőjel ikon

„Semmiképpen nem vagyok híve a kihívó, feltűnő öltözködésnek”

– felelt a riporter kérdésére – „szeretek elegánsan járni, talán egyetlen szenvedélyem van a ruházkodásban: nagyon kedvelem a bundákat”.

Meglepetés volt Gina Lollobrigida és a két műsorvezető tánca

A Marton Frigyes által rendezett szilveszteri műsorban – a fényképalbum bemutatása mellett – az akkor 45 éves olasz színésznő három dalt adott elő, a C’et si bon címűben a korszak két népszerű tévés személyiségével, Antal Imrével és Vitray Tamással együtt táncolt a stúdióban. Vitray visszaemlékezése szerint az emlékezetes tánc nem volt előre eltervezve, és teljesen meglepetésként érte őt és műsorvezetőtársát, akik a próbákon a díszlet szélén ácsorogtak; a felvételkor aztán Lollobrigida váratlanul kinyújtotta feléjük a karját, és a porondra invitálta őket. „Imrének és nekem is volt annyi rutinunk, hogy becsoszogtunk vele, ahogyan tudunk” – mesélte a tévés legenda.

Vitray Tamás és Peter Wyngarde brit színész a retró szilveszteren
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Antal Imre egy későbbi interjúban így emlékezett vissza az olasz dívára, aki később is többször járt Budapesten: „Emlékszem, a felvétel közben kedves, közvetlen, barátságos volt. Egyébként: kőkemény, rideg, jutasi őrmester stílusú.” Lollobrigida következő látogatása alkalmával már kevésbé volt szívélyes a Szeszélyes évszakok műsorvezetőjével: „Kereken tíz évvel később újra itt járt, René Kollo [német operatenor] hozta magával show-műsora vendégeként. Odaléptem Lollóhoz, felmutattam évtizeddel korábbi közös fotónkat, és barátságosan megkérdeztem: emlékszik-e arra, hogy mikor, hol, milyen alkalomból készült? Gina mosolytalanul, ridegen mérte végig a fotót is meg engem is, és mindössze ennyit mondott: Nem!”

„Dzsészon” végig részeg volt a retró bulin

Az „isteni Lollo” mellett számos egyéb sztárvendég is megjelent a legendás szilveszteri műsorban, köztük Peter Wyngarde angol színész, Jason King mesterdetektív, a ma már rég elfeledett, akkoriban viszont kifejezetten népszerűnek számító Különleges ügyosztály című krimisorozat főhősének megformálója, aki Vitray visszaemlékezése szerint az egész műsor felvétele alatt alkoholmámorban úszott, illetve a köztudatból azóta szintén kikopott táncos lábú Kessler nővérek.

A Szászországban született ikrek, Alice és Ellen Kessler a drezdai balett növendékeként kezdték karrierjüket, majd kamaszkorukban szüleikkel Nyugatra szöktek, 1959-ben pedig egy dalukkal az NSZK-t képviselték az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ezt követően a testvérpár nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is jelentős hírnévre tett szert, szerepeltek például az Elvisből és Amerikában a Beatlesből sztárt csináló Ed Sullivan legendás show-jában is. Szintén felbukkant a szilveszteri adásban Bernadette Lafont francia színésznő, aki korábban Kovács András Falak című 1968-as filmdrámájában is szerepelt.

Hofi zárta a szilveszteri műsort

Ellen Kessler a két műsorvezető társaságában: Gina Lollobrigidán túl ő is az újévi műsor vendége volt
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Természetesen a „béketábor” hírességei is képviseltették magukat a szilveszteri műsorban, felbukkant a népszerű lengyel filmsorozat, A négy páncélos és egy kutya egyik főszereplője, Janusz Gajos, Vitalij Szamoljenko szovjet táncdalénekes és Rumen Raskov ötéves bolgár gyereksztár. A hazai sztárok részéről megjelent többek között Darvas Iván, a két hónap híján 80 esztendős operettlegenda, Honthy Hanna, Papp László, Kibédi Ervin, Komlós János és Brachfeld Siegfried. Az est utolsó műsorszámát Hofi Géza fellépése jelentette, aki az előző évi Rózsa János-paródia után ezúttal Odüsszeusz alakjában jelent meg, hogy humoros formában emlékezzen meg az új gazdasági mechanizmus árnyoldalairól, természetesen felülről engedélyezett „szelepként” szolgálva.

A korabeli kritikusok eléggé vegyesen emlékeztek meg a színes-szagos szilveszteri show-ról, Hegedűs Tibor, a Népszava ítésze például azt a beszédes címet adta írásának: „Bágyadt kezdet, ötletesebb folytatás”.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.