Kína kelta múmiájának nevezik azt a 3000 éve elhunyt férfit, aki a világon először viselte a ma már mindennapossá vált ruhadarabot. A sokáig régészeti hoaxnak hitt leletről az 1990-es években derült ki, valódi ember volt egykor.
A csercseni férfinak is nevezett múmia a Tarim-múmiák egyike, akiket a Nyugat-Kínában található Tarim-medencében lévő Takla-Makán sivatagban fedeztek fel mintegy 30 évvel ezelőtt. Különlegessége viseletében és a sírban mellette elhelyezett tárgyakban rejlik. Temetésekor nadrágot viselt, és a korszakhoz, illetve végső nyughelyéhez képest igencsak fejlett technológiájú népcsoport leszármazottja lehetett, sőt, tipikus európai vonásokkal rendelkezett.
A csercseni férfit követően mintegy 200 hasonló múmia került elő, melyek a sivatagi körülményeknek köszönhetően mind természetes úton konzerválódtak.
Europid férfi Kína közepén
A csercseni férfi felfedezése a történettudomány egyik legnagyobb kérdését vetette fel saját idejében, külső megjelenése az ókori Kelet és Nyugat viszonyának újragondolására adott okot. A 3000 éves múmia ugyanis európai jellemzőkkel bír, de Nyugat-Kínában találták eltemetve népes családjával együtt. Sokan egyenesen Kína kelta múmiáinak is nevezik őket.
A csercseni férfi múmiája az első a történettudomány által eddig felfedezett emberek között, aki nadrágot viselt. A radiokarbon kormeghatározás bebizonyította, hogy autentikus leletről van szó, nem valamiféle átverésről.
Az 1400 km hosszú, 800 km széles, 530 000 km² területű, tál alakú Tarim-medence Kína Hszincsiang tartományának szívében húzódik. Minden oldalról 5000 méternél is magasabbra nyúló hegyláncok veszik körül, egykor népes oázisként adott otthont a környékbeli embereknek.
Évezredeken át fontos kereskedelmi útvonalak haladtak erre, melyeket mi Selyemútként ismerünk, és itt található a Takla-Makán sivatag is, mely végső nyughelyéül szolgált a csercseni múmiáknak.
3000 éves múmiák a homokban
A Tarim-múmiáknak is nevezett leletegyüttes legidősebb tagjai i. e. 2135 környékéről származnak. A mára elsivatagosodott egykori oázis földműveléssel foglalkozó népeinek tagjai lehettek, fejlett ötvösművészettel – és különös, lovagláshoz kifejezetten hasznos ruházattal.
A Tarim-mednecében talált múmiák sírjaiból ráadásul bronztárgyak is előkerültek, ami arra enged következtetni, hogy ez a kultúra birtokában volt egy olyan technológiának, amelyeknek a korabeli kínai civilizáció még nem.
Egy 2021-ben közzétett genomikai tanulmány megállapította, hogy ezeknek a korai múmiáknak magas arányban voltak az ókori észak-eurázsiai felmenői (72%), kisebb arányban pedig az ókori északkelet-ázsiaiaktól származók (28%), de a nyugati sztyeppével kapcsolatban nincs kimutatható egyezőség.
Genetikailag izolált helyi populációt alkottak, amely a szomszédos pásztor- és mezőgazdasági gyakorlatokat alkalmazta, ezek pedig lehetővé tették számukra, hogy letelepedjenek és boldoguljanak a Takla-Makán változó folyóparti oázisai mentén.
Bár korábban europid vonásaik miatt azt hitték, keletre szakadt indoeurópai ősökkel is bírtak, ma már tudják, hogy az úgynevezett szubesi kultúrához tartoztak, az Altaj-hegységben élő, szintén kiemelkedő ötvösművészettel bíró pazirik hunok rokonaiként. Fegyverhasználatuk és mintakincsük is rokonságot mutat a lovas népcsoportéval.
Bár a múmiákat már Stein Aurél is felfedezte, az első vizsgálatokra közel 100 évet kellett várni, s még 30 esztendőt arra, hogy meghatározzák, vajon mi is áll a helyhez képest furcsa kinézet mögött.
Ők hordták a nadrágot
A különleges ruhadarab, ami talán meghökkentőnek hathatott abban a korban, amikor tógát, kaftánt és szoknyát hordtak az emberek, igencsak praktikusnak bizonyult akkor, ha lóra kellett szállni. A kutatások szerint a lovas nomád népek kialakulása 4000 évvel ezelőttre tehető, valószínűleg a két láb között felhajtott és a lábak köré egyfajta védelmi vonalként rögzített kezdetleges nadrágok kialakulását is erre az időszakra teszik. A nadrág viselete később a keltákon, majd a honfoglaló magyarokon keresztül terjedt el a nyugati világban, ahogy a gyalogos harcászatot felváltotta a lovasság.
Érdekes módon a hétköznapi emberek életében eme praktikus ruhadarab csak a 16. században kezdett elterjedni. Az ókori görögök, bár ismerték az öltözetet, és saját szavuk is volt rá, nem viselték, ahhoz az életformához nem is lett volna testhezálló. A leletek tanúsága szerint a nadrágok ugyanis nem voltak kényelmesek, melegnek is bizonyultak, így leginkább a lovas katonák vagy az alapvetően lovon közlekedő népcsoportok használták.
A rómaiak a gallok egy részét – akiken először láthatták a különös ruhadarabot – gallicus braccatának, azaz nadrágos galloknak nevezték. A római birodalom bukását megelőző évtizedekben az ókori római császárság vezetői is magukra húzták alkalmanként, Európában azonban csak a parókás korszak lezárását követően, a francia forradalom után váltotta csak fel az addig előszeretettel hordott harisnyákat.
A lovas népeknél általános viselet volt
Keleti lovas népként a honfoglaló magyarok is nadrágban jártak, a ruhadarabra használt szavunk is igencsak ősi, a Czuczor-Fogarasi-féle A magyar nyelv szótára szerint
„... a magyar nád röviden nad és nadrág gyöke között először hangazonságot lelünk, továbbá azt gyanítjuk, hogy a magyar is a nadrág nevü ruhát azon tulajdonságáról nevezte, mely szerént szárának csövei mint a nád, üresek".
A nadrág kényelmesebb változatára a magyar nyelvben szintén saját szavunk van, a gatya lazább, nem testhez álló alsóruhaként szolgált az ókortól, és egészen a paraszti gazdálkodás nagyüzemi felszámolásáig használatban volt.
Az európai kultúra érdekesen viszonyult a múmiákhoz, erről ide kattintva olvashatsz.
