Budapest az EU leggazdagabb régiói között: Bécset és Stockholmot is megelőzi ezen a listán

Gyönyörű légi felvétel Budapestről napkeltekor, a Duna felett a Széchenyi lánchíddal, a Mátyás-templommal és a Parlament épületével
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Budapest az Európai Unió 11. leggazdagabb régiójává vált, az uniós átlag 168 százalékát teljesítve a legfrissebb GDP-adatok szerint. A főváros ezzel olyan nyugat-európai központokat utasított maga mögé vásárlóerő-paritás szempontjából, mint Bécs, Stockholm vagy Salzburg, miközben Magyarország vidéki területei továbbra is a rangsor végén foglalnak helyet.

A gazdasági siker hátterében a nagyvárosokra jellemző tömörülés áll: Budapesten összpontosulnak a kormányzati szervek, a magas hozzáadott értékű szolgáltatások és a multinacionális vállalatok pénzügyi központjai – írta meg a Pénzcentrum.

Itt helyezkedik el a főváros a listán

Az uniós rangsort az ír Kelet-Közép régió vezeti (268%), mögötte Luxemburg (239%) és a belga fővárosi régió, Brüsszel (204%) áll.

Idézőjel ikon

Budapest a maga 158%-os mutatójával közvetlenül Hamburg (165%) után következik a listán.

Naplemente, Budapesten, előtérben a Lánchíd, háttérben a Budavári Palota
A főváros GDP adatait számos tényező befolyásolja, így nem ad teljes képet az ország tényleges helyzetéről
Fotó: Mantas Zilicius / Getty Images

A statisztikák ugyanakkor kiemelték a kelet-európai régiók sajátos fejlődési tempóját is. Prága (207%), Bukarest és környéke (177%), valamint Budapest és Varsó (162%) színvonalának emelkedése mögött részben a multinacionális cégek jelenléte áll, ami egyfajta „GDP-torzítást” eredményez a számokban. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a kiemelkedőnek számító adatok nem feltétlenül tükrözik a lakosság tényleges jólétét vagy annak napi fogyasztását.

A magyar vidék leszakadt a fővárostól

A látványos fővárosi adatok hatalmas kontrasztban állnak a magyar vidék helyzetével, ami miatt a hazai gazdaság két külön részre szakadt. Míg Budapest az uniós élmezőny tagja, addig négy magyarországi régió, mint

Idézőjel ikon

Észak-Magyarország (50%), az Észak-Alföld (49%), a Dél-Dunántúl (52%) és a Dél-Alföld (55%) az Európai Unió húsz legszegényebb térsége közé tartozik.

Hazánk ezen területei az uniós átlag felét is alig érik el, így még szembetűnőbbé válik a főváros kiemelkedő gazdasági helyzete.

A számok alapján Budapest gazdasági szempontból kvázi teljesen levált az ország többi részéről, és inkább egy önálló európai központként működik. A főváros és a vidék közötti szakadék egyelőre stagnál, helyenként még romlik is, így a jobban fizető munkák és a modern szolgáltatások továbbra is a fővárosban lelhetők fel.

Kapcsolódó: Ennyi évbe telne, hogy lakást tudj venni a fővárosban

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?