Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szerb Antal 1935-ben szeretettel és humorral mutatta be a Budapestet az ide tévedt idegennek – szeretett városa azonban kevesebb mint tíz éven belül hűtlen lett hozzá, és származása miatt megtagadta.
1935-ben, a Magyar irodalomtörténet és A Pendragon-legenda megírásán túl, de az Utas és holdvilágon még innen, Szerb Antal tollából rendhagyó útikalauz jelent meg – marslakók számára. A ma is élvezetes olvasmánynak bizonyuló vékonyka kötetben a szerző az 1930-as évek Budapestjét mutatja be, humorosan, érzékenyen és sajátos nézőpontból: nem az emberek, hanem a város, a házak és „az utcák egymásrahajló erotikája” érdekli.
Marslakó a Bristolban
„A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát és telefonált nekem, hogy megbeszélésünk értelmében mutassam meg neki a Várost” – indul a történet, amely végigkalauzolja a képzeletbeli marslakót – valamint az irodalom és Budapest szépségei iránt fogékony olvasót – a magyar főváros legfontosabb látványosságain. A Bristol remek választás a marslakó számára: a hajdani Duna-part egyik emblematikus szállodájának éttermében irodalmi asztaltársaság működött, s ezt a minden kényelemmel felszerelt hotelt választotta itt-tartózkodásakor a walesi herceg, a későbbi VIII. Edward angol király is.
Miért éppen marslakó?
Felmerülhet a kérdés: miért éppen egy marslakó számára készült az útikalauz? Többféle magyarázat is kínálkozik. Szerb Antal kiválóan ismerte az angol irodalmat; a tudományos-fantasztikus irodalom egyik atyja, H. G. Wells munkásságáról pedig a húszas évek végén tanulmányt írt. Wells máig legismertebb regénye, a Világok harca (1898) éppen a Földet megszálló marslakók invázióját mutatja be, s ez a századfordulón magyarul is megjelent Mikes Lajos fordításában (Világok harcza. Mars-lakók a Földön). A másik magyarázat a kívülállóság: a numerus clausus és a harmincas években már tapintható antiszemitizmus miatt a zsidó származású Szerb Antal joggal érezhette, hogy ő maga is idegenné válik saját hazájában és szeretett városában, akár egy marslakó.
Szerelmek a Lánchídon
Szerb Antal és vendége útjának első állomása a Lánchíd, amely „téli híd. Téli és esti, fekete a jellegzetes színe, meg az a csokoládébarna, ami a nagyvárosi aszfalt, ha vizes”. Ennél is fontosabb azonban, hogy a Lánchíd „éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg.
Sétáljon át egy hölggyel Budára és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú.”
A pesti és budai Duna-part
Sétájuk következő állomása a Duna-part. Akárcsak Párizsban, „a két part itt is két más világ. A pesti parton zenés kávéházak nyitnak és csuknak, a budai parton gesztenyefák.” Szerb a pesti Duna-partot elsősorban télen ajánlja a látogató figyelmébe, a budai oldalon ellenben tavasszal érdemes sétát tenni.
Ugyancsak a tavasz a legmegfelelőbb évszak a Gellért-hegy látogatásához. A hegyen a múltban „boszorkányok alkottak rézmetszetszerű csoportképeket”, de egy különös párválasztó játékot Szerb Antal is bemutat a marslakónak, amely során akit nem szeretnek eléggé, lecserélheti a párját. Szerb szerint Budapest egyébként is az „igaz és mélységes szerelmek városa.”
A Tabán és a budai Vár
Szerb és a marslakó ellátogatnak a Tabánba is. A sramlizenés, kockás abroszos, kiskocsmáiról és girbe-gurba utcáiról híres városnegyedet éppen a könyv megjelenés idején döntötték romba. Az ifjúság, a szerelem és „Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete” helyén csak sáros rétek maradtak. A Bástyasétány kapcsán is a Tabán jut Szerb Antal eszébe, és ironikusan jegyzi meg:
„Csodálatos, ez még megmaradt. Pedig ezt is lebonthatták volna, mint a Tabánt, mert ez is szép.”
A szerelmek városában a sétány különösen alkalmas hely a kapcsolatteremtésre: „Az ember leül egy padra a hölggyel, majd megfagy, csak a szíve fűti. Néha egy ápolt kiskutya felugrik kettejük közé a padra, érdeklődik, hogy meddig jutottak. Megnyugvással veszi tudomásul, hogy már elpattant az első csók, az a bizonyos nem is nagyon kellemes, mert az ember még egy kicsit fél a közvetlen következményektől (talán pofon), és a távoli következményektől (talán házasság), de mégis túl kell esni az első csókon, ha az ember el akar jutni a másodikig.”
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Az elmúlt, elveszett szerelem ellenben a Vásárcsarnok mögött lakik.
„A Kálvin-tér mintha azért nőtt volna olyan nagyra, hogy órákon át várhasson, mint régen, valakire, aki már nem jön erre soha.”
Természetesen nem maradhat ki a Halászbástya („giccs, de gyönyörű”) és a Várkert bazár („ide vártam a Próféta eljövetelét”) sem. Külön fejezetet kapnak a Duna habjai – pedig ekkor József Attila még meg sem írta A Dunánál című versét –, és a Margitsziget is: „itt szoktunk gyermekek lenni és itt szoktunk megöregedni.”
A jómódú liliputik világa
Természetesen Szerb Antal lakóhelye, Pasarét is feltűnik az útikalauzban. Ebben a városnegyedben a „jómódú liliputik” kicsiny skatulyákban laknak, „kicsi autóikon be-beszaladnak kicsi bankjukba”, meglátogatják egymást, tavasszal pedig egymás kicsi kertjeit dicsérgetik. (A „skatulyák” a két világháború közötti időszak eklektikus és Bauhaus-stílusban épített társasházait jelentik.)
Albérlők és munkáslányok
A liliputik jómódú városrészének egyik ellenpontja a Józsefváros, az orvostanhallgatók és a bölcsészek lakhelye.
Utóbbiak, Szerb Antal érzékletes képe szerint „borral locsolgatják meggyulladni készülő agyukat”.
Mindenki albérlő itt, a főbérlőket viszont senki nem ismeri, ami nem meglepő, tekintve hogy „a főbérlő minden testrésze idővel füllé alakult, magánélete nincs, teljesen felolvad albérlője megfigyelésében.”
Újlipótvárosban minden modern, egyszerű és tárgyilagos.
Itt teregetik ki lelkük bántalmait egymásnak a fiatal pszichoanalitikusok és itt ábrándoznak „a bridzs délceg amazonjai”.
Szerb Antal Újpesten, füstöt okádó gépszörnyek, szalonnázó munkások és teniszcipős munkáslányok között búcsúzik a marslakótól.
Szerb Antal Budapestje
A Budapesthez ezer szállal kötődő Szerb Antal Torockó utcai otthona falán halálának 80. évfordulóján emléktáblát helyeztek el, a Hűvösvölgyi út 81. szám előtt pedig botlatókő emlékeztet arra, hogy az írót 1944 júliusában innen hurcolták el munkaszolgálatra. Előbb Fertőrákosra, majd Balfra került, s bár barátai megpróbálták kimenteni az embertelen körülmények közül, nem jártak sikerrel: az írót 1945 januárjában nyilas keretlegények egyszerűen agyonverték. (Borítókép: Fortepan / Barbjerik Ferenc)
Kapcsolódó: „Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen Tónitokat” – írta utolsó levelében Szerb Antal
