Marslakóknak írt budapesti útikalauzt Szerb Antal
Szerb Antal 1935-ben szeretettel és humorral mutatta be a Budapestet az ide tévedt idegennek – szeretett városa azonban kevesebb mint tíz éven belül hűtlen lett hozzá, és származása miatt megtagadta.
Szerb Antal 1935-ben szeretettel és humorral mutatta be a Budapestet az ide tévedt idegennek – szeretett városa azonban kevesebb mint tíz éven belül hűtlen lett hozzá, és származása miatt megtagadta.
Szerb Antal, a magyar irodalom egyik legnagyobb tudású és máig egyik legnépszerűbb alkotója még 43 éves sem volt, amikor a balfi kényszermunkatáborban nyilas suhancok halálra verték.
„A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal” – kezdődik Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye és Mihály kalandos nászútja Olaszországban. Virtuális utazásunk során elkísérjük őt Velencétől Rómáig, megnézzük Ravenna bizantin mozaikjait, ellátogatunk a firenzei dómhoz, és Ervin nyomába eredünk Gubbióban.
Adott egy kedves, szerény férfi és egy tehetséges, szerény lány, akiket összehozott az irodalom iránti közös rajongásuk. Kölcsönösen szeretnek egymás társaságában lenni, mégsem történik közöttük semmi. Nemes Nagy Ágnes és Szerb Antal sokkal többre értékelte a szellemi kötődést a szerelemnél.
Balsors, ami elválasztja egymástól a szerelmeseket, házasság, ami tragikus halálesettel végződik és egy fiú, aki apja halála után született. Szerb Antal és Bálint Klára szerelmének története megrázóbb, mint egy görög tragédia.
Csodásan indult Mihályék nászútja, egy drámai fordulat mindent megváltoztatott.