Ezek voltak a történelem legdurvább választási csalásai

Olvasási idő kb. 2 perc

A szavazólisták manipulálása, az emberek tömeges szállítása vagy éppen a szavazatok félreszámolása a választás végén: a történelem során a választások eredményét a világ minden táján hasonló módon igyekeztek befolyásolni, hogy a csalással előnyhöz jussanak. Saját, magyar példánk is van, de lássuk először a külföldi sztorikat.

Az egyeduralkodók hatalmának korlátozását már az ókorban is választásokkal igyekeztek elérni, a modern értelemben vett, demokratikus szavazások azonban a felvilágosodás korát megelőzően kezdtek azzá formálódni, amit ma demokráciaként ismerünk. Mindig voltak azonban olyan politikai erők, amik igyekeztek remélt győzelmüket valamilyen módon, sok esetben egyértelmű csalással bebiztosítani. 

A legdurvább választási csalás a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. 1927-ben a beszédes nevű, szabadságról elnevezett nyugat-afrikai ország, Libéria állampolgárai választottak vezetőt. Az aktuálisan hivatalban lévő elnök simán nyert, míg ellenfele 9 ezer szavazatot kapott, ő maga 243 ezer voksot zsebelt be. 

Kétszázezer hamis szavazóval nyert a választáson az elnök

Charles D. B. King, a True Whig Party regnáló elnökének 1927-es győzelmével azonban akadt egy egészen komoly probléma, összesen alig 19 ezer választásra jogosult volt akkoriban az egész országban. Hogy miként lett ennél több százezerrel több voks, nem erőlteti meg a fantáziánkat. A pofátlan csalás miatt

Idézőjel ikon

nemzetközi vizsgálatok is indultak,

melyek nyomán King lemondani kényszerült nem sokkal később, a legendássá vált választási csalás pedig azóta is példa arra, miként nem érdemes csinálni. 

Szaddám Husszein 1995-ös megválasztását követően 2002-ben írt ki legközelebb választást, azonban az irániaknak nem igazán volt lehetőségük valóban élni szavazati jogukkal, nem lévén ellenfele, a szavazólapokon egyetlen név szerepelt csak.

Idézőjel ikon

A hatalma jogszerűségében és támogatottságában megerősített iráni vezető

végül a szavazatok 100 százalékát, összesen 11 millió 445 ezer 638 voksot zsebelt be. Az optimális eredmény elérése, illetve az érvénytelen szavazatok minimalizálása érdekében a milicisták óvó szeme figyelte az összes tollat, és az azt mozgató kezeket. Hiába volt a győzelme, mandátumát végül nem töltötte ki, alig egy évvel később Amerika nemcsak uralmának, életének is véget vetett. 

A magyar történelemben is volt példa választási csalásra 1947-ben
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

A legnagyobb választási csalások egyike magyar volt

A kékcédulásként elhíresült 1947-es választási csalás is eme listába kívánkozik, a kommunisták ugyanis szovjet segítséggel tízezreket utaztattak végig az országon annak érdekében, hogy minden egyes faluban rájuk szavazzanak. A választási szabadjegyeknek,

Idézőjel ikon

a kék színű céduláknak köszönhetően

a demokratikus államberendezkedésre törekvő magyar pártok rövid úton vesztették el mozgásterüket, az 1947. évi augusztusi szavazás pedig bebiztosította a Magyar Kommunista Párt későbbi egyeduralmát annak ellenére, hogy még a választási csalás sem volt nekik elég arra, hogy egyértelműen nyerjék meg a szavazást. Azt, hogy pontosan hány pluszszavazat érkezett így rájuk, máig nem tudni. 

A kékcédulás választásokról ebben a cikkünkben olvashatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.