Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A street food kifejezés manapság igen divatos, viszont főként olyan éttermekre, kifőzdékre használjuk, amelyek harapnivaló jellegű ételeket árulnak, vagy amelyekkel, ahogy a névből is adódik, akár az utcán, séta közben is csillapíthatjuk étvágyunkat. A középkori Magyarországon a lacikonyhák voltak hasonlóak, és a legenda szerint még a király is gyakran látogatta ezeket a kifőzdéket.
A lacikonyha eredetileg a szabad ég alatt vagy sátorban, állandó vagy alkalmi kifőzőhely volt a 15. század környékén, de használták az olcsóbb vendéglők megnevezésére is.
Innen ered a lacikonyha neve
Sokáig tartotta magát az a legenda, hogy a lacikonyha II. Ulászlóról kapta a nevét, mert a király annyira leszegényedett, hogy az udvari konyhát az utcai kifőzdék látták el – például zsírjában sült tarjával.
Néhány forrásban az is fellelhető, hogy a király maga ment el a dunaparti kifőzdékhez, hogy beszerezze a pecsenyesütőktől a „lacit”, vagyis a lacipecsenyét, amely egy szelet hús volt, két meglehetősen vastag szelet kenyér közé, vagy félbevágott cipóba téve.
Noha ez a legenda meglehetősen tetszetősnek a tűnik, a lacikonyha név eredetére létezik egy hitelesebb magyarázat is, mégpedig az, hogy ebben az időben a vidéki háztartások a nyáron, Szent László napján (június 27-én), helyezték ki a konyhát a házból szabadba, ez volt tulajdonképpen a nyári konyha.
A 19. században egyre több „street food” nyílt
A főként szegényebb rétegek által látogatott kifőzdék a 19. századra egyre népszerűbbé váltak, és ebben az időben már 16 működött a pesti oldalon, ahol főleg sült kolbászt és bablevest árultak. Ám az emberek nemcsak enni jártak a lacikonyhákra: a kifőzdék egyfajta közösségi térként is működtek, a vendégek itt a tál meleg étel mellett megbeszélhették ügyes-bajos dolgaikat is.
A korabeli források szerint a mai Kálvin tér környékén és a Duna-parton is álltak bódék vagy sátrak, ahol a finomabbnál finomabb ételeket főzték, és a választék is igen nagy volt: a magyarok főként sült húst, a szlovákok krumplilevest és kását, a cigányok a pacalt, a németek a tésztákat fogyasztották a legszívesebben.
De a lacikonyhákban lehetett vásárolni hurkát, kolbászt, frissen sült halat, az ínyenceknek pedig kacsa- és libasült is jutott.
Ekkoriban már a lacikonyha abban különbözött a sütödétől, hogy az előbbiben kényelmesebb volt az étkezés: a sátorban le lehetett ülni, és a választék is sokkal nagyobb volt. A sütödéknél csak egy tűzhely volt, a kínálat sem volt túl széles, illetve helyben nem lehetett elfogyasztani az ételt.
Hogy mennyire népszerű volt a lacikonyha ebben az időben, azt az is mutatja, hogy témaként megjelent a sajtóban és a szépirodalomban is, Arany János például egy kedves versben idézi meg a street food hangulatát A lacikonyha című versében:
Mindjárt elől víg tűz szikrája pattog,
Táncos betyárok érc tenyere csattog;
Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,
Éhes gyomornak bűbájos zene.
Lacikonyhákat ma is találni: elsősorban a piacokon lelhetünk rá a hagyományos, magyaros ízeket kínáló vendéglátóhelyekre.
Ha a fasírtsütés trükkjeiről is szívesen olvasnál, ezt a cikkünket ajánljuk.
