Vámpírnak vélt férfi csontjaira bukkantak: kiderült, ki volt ő

Olvasási idő kb. 2 perc

Négyszáz éves sírban bukkantak arra a férfira, akit életében vámpírnak tartottak, s ennek megfelelő óvintézkedések keretében temették is el.

A különleges temetések nemcsak a régész és történész szakmát, de a tudomány és a furcsaságok iránt érdeklődőket is élénken foglalkoztatják. Az arccal lefelé temetett férfi sírjának feltárásakor a kutatók azt tapasztalták, hogy még köveket is tettek rá, mert vámpírnak hitték. Most kiderült, ki lehetett. 

A temetési szertartásokat a történelem során mindig körüllengte ugyanaz a misztikum, mint ami a túlvilággal, az elmúlással és a remélt feltámadással kapcsolatban élt az emberek gondolataiban. Sokszor büntették azzal az elhunytakat, hogy nem, vagy nem megfelelő módon adták meg nekik a végtisztességet, így a sírok vizsgálatából számos dologra vonatkozóan lehet következtetéseket levonni.

Vámpírnak hitték, sírja számos kérdést rejtett eddig

A horvát Racesa erődjében eltemetett férfival kapcsolatban is hosszú ideje foglalkoztatta a kutatókat, vajon ki lehetett, és miért gondolták róla, hogy vámpír. Most ismét megvizsgálták a leletet, és amint azt Natasa Sarkic régész összegezte, a bioarcheológiai eredményekből a többi között kiderült:

Idézőjel ikon

meglehetősen erőszakos lehetett az élete, erre utal a rengeteg seb a testén és az arcán.

Elképzelhető, hogy a sebesülések olyannyira elcsúfították, hogy emiatt gyűlöleték vagy féltek tőle a körülötte élők. A helyi közösség a szakember szerint ugyanis már életében rettegett a férfitól. 

A szláv hagyomány szerint a lélek a halált követően negyven napig kötődik még a testhez, ezért a feltételezett vámpír temetése során olyan megelőző intézkedéseket alkalmaztak, amik megakadályozták, hogy visszatérhessen. Az ilyen lényekről azt tartották, hogy nyugtalanok és bosszúállók, ráadásul 

még a sírból is képesek ártani az élőknek.

Rekonstruálták a vámpír arcát

A csontok és az MR-vizsgálatok segítségével egy brazil grafikus, Cicero Moraes készítette el a férfi virtuális arcrekonstrukcióját, egy anatómiai deformációnak is nevezett technológia felhasználásával – így még hitelesebb lett a végeredmény. 

Idézőjel ikon

A vizsgálatokból kiderült, hogy 15-16. században élhetett,

162 centiméter magas lehetett, és a halála idején a negyvenes éveiben járhatott. A férfit eredetileg az erőd templomában temették el, a fal mellett. A fejét levágták, a hátára köveket helyeztek, a szívébe karót szúrtak. Maradványait még 2023-ban fedezték fel az erődben talált 180 másik sír mellett.

Ha érdekelnek a vámpírok, ebből a cikkünkből megtudhatod, milyen betegséggel élhetett együtt Drakula. 

Feminashop termékajánló
Ajánló ID:
A cikk a hirdetés után folytatódik: nem
Feminashop termékajánló
Ajánló ID:
A cikk a hirdetés után folytatódik: nem
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.