Harminc éve áll Makovecz Imre egyedi történetű emlékműve a budapesti első kerületben: a Tabán egy rejtett zugában gyakorol mély hatást arra, aki felfedezi.
A Dózsa György térre kevesen indulnak azért, hogy felkeressék Makovecz különleges alkotását, amely nagyban eltér attól, amilyennek az építész munkásságát ismerjük. Ebben része van annak is, hogy végül nem eredeti tervei szerint készült el, hiányzik róla egy szárnyas szobor. Valójában talán épp ez teszi olyan hatásossá a betonkockát, mely csak egy oldalról megközelítve fedi fel titkát.
Az emlékművet és megrázó, egyben különös történetét én is a véletlennek köszönhetően ismertem meg. Az Attila út egyik társasházából kilépve, egy esős napon tűnt fel a betondoboz, mely elsőre akár valamilyen infrastruktúrát védő építmények is tűnhet, ám árulkodó a tetején futó szögesdrót. Kíváncsiságomnak engedve mentem közelebb, körbejárva pedig az emlékmű és a benne található szobor felfedte valódi arcát is.
Nézd meg lenti videónkban te is az emlékművet!
Ez a Makovecz-emlékmű különleges
Hogy hogyan született meg, arról az alkotó a következőképp vallott a Makovecz Imre Alapítvány tanúsága szerint: „Rázsó Edit felkért engem egy emlékmű megtervezésére azok emlékére, akik nem haltak meg, de akiknek az életét tönkretették 1944-et követően. Csepelen elkészült a betondoboz, benne a figurával – Péterffy László munkája -, a vasajtóval, a fémtükörrel
és egy emelődarus kocsival hozattuk a Tabánba ara az időpontra, amikorra meghirdettük a felavatást.
Ott állt a nagy csoport az üres téren, amikor megjött az autó és letett az emlékművet arra a helyre, amit mutattunk. Akkor odaállítottuk elé Rázsó Editet, aki mosolyogva és patakzó könnyekkel állt ott, nem gondolta volna, hogy ez a kezdeményezés megvalósul az életében”.
Titokban állították fel
Az emlékmű ötletgazdája egy pécsi nyugalmazott gyógyszerész volt, Rázsó Edit volt: az alkotás sietős elhelyezése állítólag azért volt fontos, hogy ő még láthassa ötletének megvalósulását. Az ötletgazdáról nem sok információra bukkanhat ma az ember: annyi tűnik biztosnak, hogy tíz évvel élte végül túl az illegális kihelyezését, illetve, hogy 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg az akkori köztársasági elnök Mádl Ferenctől.
A cél az emlékművel az volt, amit felirata is sugall: emléket állítani azoknak, akik túlélték ugyan a második világháborút, de életüket tönkretették. Az ötletgazdának ez annyira fontos volt, hogy végrendeletében saját házát a Magyar Művészeti Akadémiának ajánlotta fel az emlékműért való köszönetként. Makovecz állítólag azért választotta a furcsa, eldugott helyet műve számára, hogy
lehetőleg senki ne tudjon útjába állni a megvalósításnak.
Mindez sikerre is vezette, azonban egy kerületi lakos érdeklődött a hirtelen a földből kinőtt építményről az illetékes hivatalban, így került az érdeklődés középpontjába az emlékmű, melynek felállításához a Budapest Galéria véleményét kellett volna kikérni. A galéria ítészei az elhelyezéssel nem értettek egyet, azonban a betonkocka maradt a helyén – és 2024-ben műemlékké is nyilvánították azt.
Keveseknek tárja fel jelentését
A különleges alkotás egy betonkocka, melybe egyik oldaláról tekinthetünk be csak, ott is ráccsal zárva. Itt betekintve egy arcát tenyerébe temető szoboralakot látunk, nekünk háttal – vele szemben tükröződő felület, melyen az ő vonásait valójában nem tudjuk tanulmányozni, csak saját arcunk néz ránk vissza. Az építmény tetejét drótkerítés zárja le.
A reménytelenség és az egyéni felelősség kérdéseit felvető mű menekülés nélküli állapotot rögízt és tesz örökké.
A négyből ugyanakkor csak egy oldalon tárja fel ezt: a másik három valóban egyszerű betonfalnak tűnik, ebből fakadóan már nem sokkal felállítását követően is graffitisek firkálták össze azt. Az eredeti állapot helyreállítását követően többször történt meg ez, bizonyítékaként annak, hogy az alkotás valóban enigmatikus, nem adja magát könnyen, jól elrejtőzik – de annak, aki megfejti, mi, életre szóló emléket jelent.
A kommunizmus emlékműveiből válogattunk ebben a cikkünkben.
