Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy műgyűjtő, megérzésének engedve, megvásárolt egy aukción egy festményt, amiről kiderült, nagy valószínűséggel Rubens festette, ráadásul trükkös is: tulajdonképpen két kép egyszerre.
„Ismeretlen flamand szerző munkája papíron” – csak ennyi szerepelt a festmény mellett, amikor egy kevéssé ismert észak-európai aukciósház árverésre bocsátotta. „Azonnal felkeltette a figyelmemet” – mondta később Klaas Muller, egy belga műkereskedő, aki megérzése alapján meg is vásárolta a festményt. Százezer eurót fizetett érte, ami rengeteg pénznek tűnhet, ám szakértők szerint a műkereskedő mégis jó üzletet kötött:
a kép akár több mint ötszörösét is érheti.
Szenvedélye segítette dönteni
Muller nem teljesen vaktában döntött: saját bevallása szerint alig telik el úgy nap, hogy ne olvasgatna, nézegetne esténként az otthonában Peter Paul Rubensről szóló könyveket, albumokat, szenvedélyesen szereti ugyanis a flamand művészt.
„Ez egy kicsit olyan nálam, mint egy függőség”
– mondta. Ennél a képnél is az tűnt föl neki, hogy mennyire hasonlít a festő más alkotásaira. „Nem voltam biztos benne, hogy Rubens munkája, csak azt tudtam, hogy nagyon Rubens-szerű – szóval azért meglehetősen kockázatos lépés volt megvenni.”
Később az is kiderült, mi indokolta megérzését. „Akár Péter apostol vagy Neptunusz is lehetett volna. A karakter nagyon ismerősnek tűnt”. És valóban, több olyan Rubens-kép is létezik, amelyen roppant hasonló alakok tűnnek föl. Például a flamand festőnek a 12 apostolról szóló portrésorozata, amelyet Rubens Lerma hercegének megbízásából készített.
A Szent Tamást ábrázoló portré szinte a megszólalásig hasonlít a papírra készült festményen látható alakra – az egyezés szinte tökéletes.
Más Rubens-képeken is feltűnnek hasonló alakok. Az antwerpeni katedrális szárnyas oltárának külső díszítésén Szent Amand látható, ahogy egy könyvbe mélyed – a 7. században élt belga püspök ábrázolása is egyértelmű hasonlóságot mutat Muller képével. Ugyancsak feltűnik ez az alak egy Jézust ábrázoló festményen farizeusként, a Háromkirályok imádása című művén pedig az egyik királyként.
Megoszlik a szakértők véleménye
Noha Muller csak gyanította, hogy Rubens festhette a képet, egyes szakértők szerint igaza lehet. „Szerintem nagyon valószínű” – mondta Ben van Beneden, az antwerpeni Rubens-ház volt igazgatója. „Persze nem árt az óvatosság, hiszen olyan festményről van szó, amelyet nem eladásra, hanem előtanulmányként készített a művész. De a kivitelezés nagyon magas színvonalú – roppant élethű” – mondta van Beneden. Amennyiben valóban Rubens készítette a portrét, a flamand mester 1609 körül festhette, valószínűleg gyakorlatként későbbi műveihez:
ez lehetett a figura prototípusa.
Más szakértők azonban szkeptikusabbak a képpel kapcsolatban. „A festmény hitelességéről egyelőre nem nyilvánítok véleményt, mert csak olyan műveknél szoktam, amelyeket alaposan megvizsgáltam” – mondta Nico Van Hout, az antwerpeni Szépművészeti Múzeum szakértője. Hozzátette: „gyakran kapunk megkereséseket a világ minden tájáról, hogy véleményezzünk festményeket. A kérvényezők általában azt remélik, hogy valami különlegesre bukkantak, de
az esély arra, hogy valódi mesterműről van szó, szinte felfoghatatlanul kicsi.”
Nem szándékos trükkről van szó
A papírra készített festménynek – azon túl, hogy lehetséges, hogy Rubens festette – akad még egy különlegessége. Tulajdonképpen két festmény egyszerre: ha megfordítjuk, az idős férfialak szakállából egy fiatal lány arca tűnik elő.
A legrégebbi optikai illúzió
Noha a talán Rubens által festett képre könnyen hihetnénk, hogy az első optikai illúzióról van szó, valójában közel sem ez a helyzet. A 12. században ugyanis Indiában építették föl a Chola-dinasztia idején az Airavatesvara templomot. Az ebben található faragványok között egy roppant izgalmasra bukkanhat a szemlélődő. Két állatot ábrázol: egy bikát és egy elefántot, ám a fejük közös – a készítő roppant ügyesen úgy alkotta meg a figurákat, hogy mindkét állathoz illik.
Szakértők szerint azonban valószínűleg nem szándékos optikai illúzióról van szó. A festő először festhette meg a női arcot, majd később úgy dönthetett, hogy újrahasznosítja a papírt. Ráfestette a férfi portréját, amelynek szakállából előtűnik a női arc.
Noha Rubens trükkös képe nem szándékosan készült, sok festő szándékosan rejtett el dolgokat művein: például saját magát.
