Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Vörösmarty Mihály 41 évesen ismerte meg a 16 éves Csajághy Laurát. Hamar szerelemre gyulladt iránta, és bár Laura sohasem szerette viszont, feleségül ment hozzá.
1841-ben egy fiatal, 16 éves lány érkezett a Komárom megyei Csépről Budapestre, rokonlátogatóba. Csajághy Laura nővérét, Júliát látogatta meg, aki néhány évvel korábban ment feleségül Bajza József költőhöz. A házaspár otthonában két kisgyerek, Lenke és Jenő futkosott; és gyakori vendégük volt egy visszahúzódó, átlagos külsejű agglegény is, aki nem vezetett háztartást, és Bajzáéknál étkezett. Szinte családtagnak számított, így a korszak merev illemszabályai sem vonatkoztak rá: senkit nem zavart, ha viseltes kabátban érkezett ebédelni vagy vacsorázni.
Az első találkozás
Azon a bizonyos napon Vörösmarty Mihály nemcsak a háziakat találta otthon: „Amint belépett, egy ifjú leányt látott a háziakkal beszélgetni, kit nem ismert, és vendégnek gondolt.” Zavarba jött, és gyorsan átöltözött: felvette fekete atilláját, majd visszatért Bajzáékhoz. Laura ekkor ismerte fel Magyarország első számú költőjét, Vörösmarty Mihályt: „A leány megzavarodott, restellte, szégyellte, hogy Magyarország első költőjének, kit a távolból annyira tisztelt, alkalmatlanságot okozott. Egész ebédidő alatt elfogult volt, s alig mert Vörösmartyra tekinteni, kit már az első órában elbájolt” – írta meg az első találkozást Gyulai Pál.
Vörösmartyban "semmi sem volt költői"
A vonzalom nem bizonyult kölcsönösnek. Vörösmartyban ugyanis – ahogyan Vachott Sándorné fogalmazott – „semmi sem volt költői, s még kevésbé bájoló. Tetőtől talpig becsületes, tisztességes táblabíró alakban jelent meg a nagy költő a felületes szemlélő előtt (…),
kissé őszbe csavarodott fekete bajusza s körszakálla, kopaszult homloka s himlőhelyes kerek arca, semmi különöst nem mutatott”.
Nem kifejezetten az a külső volt ez, amiről egy férjhez menés előtt álló, 16 éves lány ábrándozik. Laurának viszont – szintén Vachottné emlékezései szerint – „kedves arca s szép szemei” voltak, összességében pedig „Lóri igen csinos barna leányka” benyomását keltette. Gyulai Pál is hasonlóan vélekedett:
„Laurának érdekes arca volt, szép szeme, hollófekete haja, könnyed karcsú termete. Bájait öltözetbeli jó ízlés emelte.
De legfőbb bája mégis vidám szellemében nyilatkozott. Elméjének természetes finomsága, kedélye könnyed, játszi hullámzása, mely éppen oly távol volt a kacérságtól és szeszélytől, mint a keresettségtől és szenvelgéstől, különösen jól hatottak Vörösmartyra, s érzelmes derültségre hangolták, valahányszor körébe lépett.”
Egyoldalú szerelem
Vörösmarty érzései egyre inkább elmélyültek, de sokáig titkolta azokat – ennek oka talán Perczel Etelkához fűződő fiatalkori, kudarccal végződő kapcsolata volt.
Végül Bajza Józsefnek vallotta be, hogy az atyai jóindulatnál jóval többet érez Laura iránt.
Bajza ezt továbbadta a lánynak, a Vörösmartynál huszonhat évvel fiatalabb Laura azonban továbbra is legfeljebb tiszteletet érzett a költő iránt. A rajongás azonban jólesett neki: „különösnek tetszett Vörösmartyt látni lábainál, kit költői dicsőségében oly magasan képzelt maga fölött” – vélte Gyulai Pál, aki szerint Laura kedélye ezután megváltozott: komorabb, „merengőbb” lett.
Ebben a lelkiállapotban festi elénk legalábbis Vörösmarty A merengőhöz című verse is, amelynek atyai intelmei ma már az iskolai tananyag részét képezik. „Ábrándozás az élet megrontója, // Mely, kancsalúl, festett egekbe néz” – jelenti ki a költő, majd felszólítja Laurát (vagy talán saját magát?), hogy „ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába”. Kissé túlzó elvárások ezek talán egy 16-17 éves lány felé, s a „csalódás könnye” sem igazán csordulhatott le még Laura arcán, sőt, Laura fiatal korából eredendően az sem valószínű, hogy a jövő „ijesztő képek réme” lett volna számára – mindezek sokkal inkább az élete delén járó, csalódásokat túlélő költő tapasztalatai voltak.
Vörösmarty felesége
A vers, mindenesetre, megtette a hatását. Vörösmarty 1843 márciusában mutatta meg Laurának a költeményt, amikor Csépen meglátogatta, aki végül rábólintott a házasságra. Az esküvőre 1843. május 9-én került sor, de a szerelem továbbra sem ébredt fel a nőben: a házaspár élete csendes szomorúságban folydogált.
Laura öt gyermeket szült, akik közül kettőt korán eltemettek – csak Béla, Ilona (később Széll Kálmán felesége) és Erzsébet érte meg a felnőttkort.
Csajághy Laura, annak ellenére, hogy nem táplált iránta érzelmeket, hűséges felesége volt Vörösmartynak. A szabadságharc bukása (és Irma lánya halála) azonban megviselte a költőt: egészsége megromlott, bujdosnia kellett. Egyik ekkori levelében így írt feleségének: „Kedves Lórikám! reád most sok gond vár. Szivedre kötöm magadért, gyermekeidért megnyugtatásomért, hogy helyzetedről komolyan és jó előre gondoskodjál. (…)
Különben alig merek jövőnkre gondolni. A legjobb esetben is nyomor az, mi ránk vár saját hazánkban, de ezt talán lesz erőnk békével tűrni, ha Isten szerencsésen megtart bennünket.”
Vörösmarty végül feladta magát a katonai törvényszéken. A börtönt megúszta, Haynautól kegyelmet kapott, és családjával együtt Csépre, majd Baracskára, ezt követően pedig Kápolnásnyékre költözött. Akár idilli életük is lehetett volna, hiszen, bár csekély jövedelme származott írásaiból, a helybeli földbirtokosok gondoskodtak arról, hogy a család ne szenvedjen hiányt semmiben. A költő egészségi állapota azonban egyre romlott, nehézlégzéssel és szívpanaszokkal küszködött, végül 1855-ben elhunyt.
27 év özvegység
Csajághy Laura 30 évesen, három kisgyermekkel maradt egyedül. Az özvegyet Vörösmarty jó barátja, Deák Ferenc támogatta, aki vállalta a gyerekek fölötti gyámságot, és több száz magánlevelet küldött szét, hogy támogatókat szerezzen a családnak.
Laura soha többé nem ment férjhez, életét a gyermekeinek szentelte.
Egy 1855-ből származó levele alapján gondos, melegszívű édesanya lehetett: „Szeretett kis fiam! – írta Béla fiának – itt küldöm a holnapi ünnepre készült öltözetedet, a fodros ing és egyéb fehérneműddel, mellyeket rád vedd kívánatom szerint; nyakkendőt ne tégy; az útra sálodat fölteheted, de mikor a templomban leendesz, köpenyeddel együtt a kocsin hagyd; az ünnepen légy csinos és tiszta. A cselédeknek megköszönd szívességeiket, és add át nekik ezt az ajándékot. Isten Veled, kedves gyermekem, holnap látlak a templomban, addig is csókol ezerszer anyád, Vörösmartyné.“
„Kapott-e valaha menyasszony szebb nászajándékot?” – kérdezte Csajághy Laura Gyulai Páltól, amikor a férfi a leánykérés után húsz évvel A merengőhöz szövegváltozatait vetette össze. Két lánya, „kik mellette ültek, megindulva tekintettek föl anyjokra.” Csajághy Laura huszonhét évet élt özvegységben. 1882-ben, 56 évesen hunyt el, két gyermekével közös sírban nyugszik a Kerepesi temetőben. 2020-ban Kápolnásnyéken, a Vörösmarty utcában mellszobrot állítottak emlékére. (Borítókép: Arcanum adatbázis / Vasárnapi Ujság, 1899)
Ha szívesen olvasnál egy másik, reformkorban élt író különös házasságáról is, a Fáy Andrásról írott cikkünket ajánljuk.
