Egy 1945-ben készült felvétel került újra az érdeklődés középpontjába. A fotón két elefánt, Mary és Kieri látható, amint a lebombázott Hamburg utcáin igyekeznek rendet teremteni.
A kép a város újjáépítésének egyik korai pillanatát rögzíti – írja a War History Online.
Cirkuszi elefántokkal takarítottak a második világháború után
Mary Burmából, Kieri pedig Ceylonból érkezett Európába, és a hamburgi állatkertben képezték őket cirkuszi fellépésekre. A második világháború végére azonban egészen más szerepet kaptak. A fotó készítésekor 25 és 35 évesek voltak – nem számítottak már fiatalnak –, mégis napokon át segítették a romok eltakarítását, mert az embereknek alig maradt működő gépük ehhez a nehéz feladathoz.

![]()
A felvételen épp egy összetört autót húznak, amely első pillantásra csak egy elhagyott roncsnak tűnik. Valójában téglákkal volt telepakolva, és barikádként használták a bombázások idején.
1945 novemberében az volt az elefántok feladata, hogy a járművet feljuttassák egy teherautó platójára. A beszámolók szerint Kieri húzta a terhet, Mary pedig eközben már újabb törmelékhalomhoz került, ahol folytathatta a munkát. Jutalmul több ételt kaptak, ami a háború végének ínséges időszakában egyáltalán nem volt magától értetődő.
A jelenet nem volt példa nélküli
Az elefántokat már az első világháború idején is bevetették Európában. Amikor a gazdaságokban nem maradt elég igásállat, sokan elefántokat fogadtak be, mert képesek voltak olyan terheket mozgatni, amelyeket az akkori eszközök nem bírtak el. Szántottak, építkezéseken segítettek, farönköket húztak – a háború utáni romok eltakarítása csak egy volt a sokféle feladat közül.
Kíváncsi vagy rá, hogyan éltek a tinédzserek a második világháború alatt? Mi foglalkoztatta őket, mit olvastak, hogyan képzelték el a jövőjüket? Olvasd el a következő cikkünket is, erről szól.
























