Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hosszú, végtelennek tűnő folyosók, sötétbe vesző lépcsőházak és több száz elnémult kórterem. A hajdani lipótmezei elmegyógyintézet belső tereiben ma már nem hallani lépteket, aki arra jár mégis azt mondja, hogy nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy az épület figyeli az arra járót.
A Hárs-hegy térségében álló, 157 éves épületegyüttes ma már üresen áll. Egy magyar fényképész most bejutott az elhagyatott intézmény belső tereibe, hogy dokumentálja, milyen állapotban van ma a hajdani, lipótmezei elmegyógyintézetként ismert Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI).
Borzasztó állapotban van a lipótmezei elmegyógyintézet
Egy magyar fényképész évek óta dokumentálja az ország elhagyatott, lakatlan épületeit. Nem a szenzáció érdekli, hanem az, hogy képeken keresztül rögzítse az idő múlásának nyomait.
A kopott falak, a málló vakolat és az üres kórtermek maradtak meg mára a hajdani lipótmezei elmegyógyintézetből. A folyosók kihaltak, az épület állapota folyamatosan romlik.
A fotós az épület bejárása során számos, évtizedek óta érintetlenül hagyott tárgyat talált. A képeken otthagyott röntgenfelvételek, az 1960-as évekből származó orvosi jelentések, tardosi márványból készült boncasztalok, valamint kórrajzok és szövettani minták láthatók. Egyes üvegek címkéin műtéti beavatkozásokra utaló feliratok olvashatók, de előkerült egy 1974-es felvételi lap töredéke is. A padláson korábbi betegek által hagyott feliratok maradtak fenn, emellett a 19. század végéről származó leltári iratok és személyes tárgyak, például cipők is az enyészet részévé váltak.
A lipótmezei elmegyógyintézet 1868-ban kezdte meg működését Budán, és több mint egy évszázadon át a hazai pszichiátriai ellátás központi intézménye volt. Az évtizedek során folyamatosan bővült, egyszerre látott el gyógyító, oktatási és kutatási feladatokat.
Az intézetet 2007-ben zárták be egészségügyi átalakítások miatt. A bezárás után az épület funkció nélkül maradt, az ellátott betegek jelentős részét más intézményekbe irányították át.
Amikor bezárták, sok beteg ott bujkált a közeli erdőben. Nem volt hová menniük, és nem is találták a helyüket a társadalomban
– írta egy kommentelő a fotók alatt.
Ha bővebben olvasnál a lipótmezei elmegyógyintézet történetéről, figyelmedbe ajánljuk a következő cikkünket is.
