December 13. a magyar néphagyomány egyik leggazdagabb tartalmú jeles napja. Kevés olyan dátum van az év során, amelyhez ennyi hiedelem, szokás, tiltás és mágikus cselekedet kapcsolódik. Luca napja egyszerre volt a termékenység-varázslás, a jóslás és a rontástól való védekezés ideje, ezért a nap rendjét szigorú szabályok határozták meg.
Az Arcanum adatbázisában megőrzött néprajzi visszaemlékezésekből szemezgettünk.
Luca napját a legerősebb tiltónapok között tartották számon
Luca napja a paraszti gondolkodásban fordulónapnak számított. Úgy vélték, ezen a napon minden cselekedet – még a legapróbb is – hatással lehet a következő esztendőre. A tiltások és előírások a gazdaság, az állatok és a család jólétét szolgáló hagyományok voltak. A magyar néphit kétféle Lucát ismert, a jóságost és a boszorkányost. Ez magyarázza, hogy Luca napjához egyszerre kapcsolódott félelem a rontástól és remény a bőségre, és azt, hogy a közösségek különös gondossággal ügyeltek a szokások betartására.
A legismertebbek a női munkákhoz kötődő tilalmak
Országszerte úgy tartották, hogy Luca napján tilos fonni, varrni, mosni, lúgozni és kenyeret sütni. A hiedelmek szerint ezek a tevékenységek közvetlenül hatással voltak a háziállatok termékenységére, különösen a tyúkokéra. Ha az asszonyok ezen a napon tűt vettek a kezükbe, azzal „bevarrták a tyúkok fenekét”, vagyis a baromfi nem tojt, nem szaporodott a következő esztendőben. A mosástól sok helyen különösen féltek. A Tápióságon úgy hitték, hogy aki Luca napján mos, az kővé válhat, máshol pedig betegség és szerencsétlenség érhette a házat.
A kenyérsütés tilalma is mély hitvilágból ered
Az Ipoly mentén azt tartották, hogy
Luca ráüt a lapátra oszt összenyomta a kenyeret. Lepinyt köllött neki sütni.
A rosszul sikerült kenyér nemcsak a háziasszony ügyetlenségének, hanem természetfeletti beavatkozásnak is számított. Ezért ezen a napon inkább tartózkodtak minden nagyobb házimunkától.
A tiltások nem tétlenséget jelentettek, hanem céltudatos varázslást
A nők sok helyen ültek vagy feküdtek napközben, hogy „jó ülős” kotlós tyúk legyen a következő évben. Tollat fosztottak, babot fejtettek, vagy éppen különféle mondókákat mondtak a tyúkok etetése közben. Egy berettyóújfalui Sándor M. 1976-ban így emlékezett vissza:
„Luca napján sok mindent megcsináltunk, hogy szerencsing legyik az aprojószágho. Éjjel, 12 órakor megpiszkafáztuk a tyúkokat, hogy jól tojjanak. Ha nem vót tojás, aszt montuk: Nem jól piszkafáztunk! Az ősszel eltett ágas-bogas, újas tingirit (= tengeri, kukorica) Lucanapján reggel és karácson másnapján etettük meg, hogy sok legyík belőlük, jól szaporoggyanak:
Pipi, pipi pipikéim, Gyertek elő picikéim! Fijas tingirimet adom, Tik meg nekem tojást attok...
így hívogattam az eresz alá, a reggeli etetísre. Darált napraforgóval apró pogácsákat sütöttünk, hogy a tyúkok sokat tojjanak. Legalább hét féle magot szórtunk nekik Lucakor. Körbe szórtam nekik a tingirit, mikor etettem: Szent Luca, abroncsba szórt kukorica!”
Luca napját ugyanakkor gonoszjáró napnak tartották, amikor a boszorkányok különösen aktívak. Fokhagymával védték az embereket és az állatokat, kereszteket rajzoltak az ólakra, és semmit sem adtak kölcsön a házból, nehogy a rossz a gazdaságba férkőzzön. A tilalmak megszegése nemcsak balszerencsét, hanem terméketlenséget és rontást is hozhatott.
A Luca-naphoz kötődő legelterjedtebb és legismertebb szokás a lucaszék készítése volt. A hiedelem szerint a Luca napján elkezdett, karácsonyig elkészülő kis szék segítségével fel lehetett ismerni a boszorkányokat. A lucaszéket lassan, naponta csak egy keveset szabadott készíteni, több vidéken előírták azt is, hogy kizárólag fából állhat, vasat, szeget nem lehetett beletenni. Az éjféli misére vitték magukkal, és aki ráállt, állítólag meglátta, kik azok a templomban, akik boszorkánynak számítottak. A hiedelem szerint a felismerést veszély követte, ezért a készítőnek azonnal menekülnie kellett, gyakran mákot szórva maga mögé, majd a széket elégette, hogy elkerülje a rontást.
Olvasd el a következő cikkünket is, amiben karácsonyi népszokásokról meséltünk.
