Boszorkánykészlet került elő Pompeiből: 100 titokzatos tárgy egy dobozban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A régészek Pompeii egyik fényűző villájában felfedeztek egy különleges dobozt, amelynek fa szerkezete ugyan elpusztult, de tartalma megmaradt a vulkáni hamu alatt. A dobozból mintegy száz apró tárgy került elő, amelyek rejtélyes történeteket mesélhetnek el a hajdani lakók életéről.

A dobozban amulettek, kristályok, gyöngyök, apró figurák, csontból faragott gombok, szkarabeuszok, ametiszt, borostyán és más, szimbolikus jelentéssel bíró tárgyak sorakoztak – írja a Smithsonian Magazin.

A boszorkányos varázslat nyomai a hamu alatt

Kr. u. 79-ben a kitörő Vezúv percek alatt örökre megváltoztatta Pompeii sorsát. Először földrengések rázták meg, majd forró hamu és mérgező gáz öntötte el a várost, amely mindent betemetett. A lakók egy része menekülni próbált, mások otthonaikban kerestek menedéket, de a több méter vastag hamu és a fullasztó hőség elpusztította őket. Pompeii közel 1700 évig rejtve maradt, míg a 18. században újra fel nem fedezték.

A kétezer éve eltemetett Pompei romjai között talált készlet sokak szerint egyfajta „boszorkányládaként” értelmezhető, amelyet jósláshoz, termékenységi rítusokhoz vagy szerelmi varázslatokhoz használhattak.

Idézőjel ikon

Az aprócska bűbájos tárgyak közt voltak miniatűr koponyák, amulettek és kis bábuk is.

Érdekesség, hogy a leletben nem akadtak nemesfémek vagy drágakövek, ami arra utal, hogy nem a villa gazdag úrnőjéhez, hanem inkább egy szolgálóhoz vagy rabszolgalányhoz tartozhatott.

A kutatók szerint a tárgyak egy részét akár nyakláncok részeként is viselhették, nem ékszerként, hanem szertartási kellékként. Ezek az eszközök a mindennapi élet női világába engednek bepillantást, és személyes sorsokat sejtetnek a hamu alá temetett Pompeii lakóiról. Nem kizárt, hogy a doboz tulajdonosa azok között volt, akik a villában próbáltak menedéket találni a Vezúv kitörésekor.

A bugaci Pétermonostora a magyar Pompei elnevezést viseli, mivel a településen homok konzerválta a legendás csata maradványait. Olvasd el ezt a cikkünket is, melyben az ásatásokról adtunk hírt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.