Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem véletlenül a világ egyik leghíresebb alkotása Michelangelo Utolsó ítélet című festménye. A hatalmas reneszánsz mestermű bővelkedik az izgalmas titkokban, a meglepő megoldásokban és a furcsa részletekben.
Minden nap nagyjából 25 ezer ember lép be a Sixtus-kápolnába többek között azért, hogy megnézze az egyik leghíresebb reneszánsz festményt, Michelangelo alkotását. Az óriási turistaforgalom azonban nincs jó hatással a műre, ezért 2026-ban gigantikus munka veszi kezdetét. A 13,5 méter magas és 12 méter széles freskót restaurálni kell, ezért hatalmas, 12 szintes állványzattal veszik körül, hogy a 10-12 restaurátor minden részéhez hozzáférjen. A munka januárban kezdődik és a tervek szerint a nagyhét elejére fejeződik be.
A Krisztus második eljövetelét ábrázoló művel kapcsolatban rengeteg érdekesség akad, köztük olyan is, amely nem feltétlenül illik a fennkölt alkotáshoz.
Kétszer dolgozott Michelangelo a kápolnában
Michelangelo 1536 és 1541 között dolgozott a Sixtus-kápolnában a hatalmas freskón. Nem ez volt az első alkalom, hogy itt járt: II. Gyula pápa 1508-ban megbízta, hogy az épület falait festményekkel ékesítse. Michelangelo azonban inkább tartotta magát szobrásznak, mint festőnek. Nem is akarta először elvállalni a felkérést, ám a pápa hajthatatlan volt.
Végül a művész azzal a kikötéssel adta be a derekát, hogy azt festhet, amit csak akar.
A megállapodást a legenda szerint Michelangelo annyira komolyan vette, hogy senkit sem engedett be a kápolnába, amíg el nem készült a munkával. Állítólag még maga II. Gyula pápa is csak titokban nézhette meg a készülő művet. A világ legnagyobb mennyezetképe 1512-ben készült el, Mindenszentek napjára.
A reneszánsz mester később még egyszer visszatért a Sixtus-kápolnába. Miután kibékült VII. Kelemen pápával, az egyházfő halála előtt pár nappal megbízta: fesse meg a kápolna oltárképét. Michelangelo szokásához híven nem a megszokott ábrázolásmódot választotta: görög mitológiai alakokat is elhelyezett a keresztény freskón: ezért látható az Utolsó ítéleten Kharón, aki a holt lelkeket szállítja át ladikjában a Sztüx folyón és a krétai Minósz, aki halála után a holtak egyik bírája volt az alvilágban. Sőt, a mester saját magát is ráfestette a freskóra.
A túl sok meztelen alakot kifogásolták
A rendhagyó megoldások azonban nem nyerték el mindenki tetszését. Amikor Biagio de Cesena, a pápai ceremóniamester meglátta a készülő alkotást, felháborítónak találta a sok meztelen bőrfelület látványát. Giorgio Vasari feljegyzései szerint a következőket mondta: „Roppant ízléstelen, hogy egy ilyen szent helyen olyan meztelen alakokat ábrázolt, akik szégyentelenül mutogatják magukat.
Nem pápai kápolnába való mű, inkább nyilvános fürdőbe vagy kocsmába.”
A kritika Michelangelo fülébe is visszajutott, aki a maga módszereivel vágott vissza: ráfestette a képre a ceremóniamestert, természetesen nem a leghízelgőbb módon ábrázolva. Minószként helyezte el a festményen, ráadásul szamárfülekkel, ami köztudottan a balgaság jelképe.
Meztelen testét kígyó fonja körül, egy másik csúszómászó pedig épp férfiasságát készül leharapni.
Biagio de Cesena tombolt haragjában, amikor meglátta saját arcvonásait a festményen, és az ügyet az egyházfő elé vitte. III. Pál pápa azonban elhárította a kérdést, ráadásul nem is akárhogy: korabeli beszámolók szerint viccesen megjegyezte, hogy fennhatósága a pokolra nem terjed ki.
Túl rendhagyó volt az Utolsó ítélet
Nem ez volt az egyetlen dolog, amit akkoriban kifogásoltak az Utolsó ítélettel kapcsolatban. Sokaknak a meztelenségen és a görög mitológiai alakokon kívül az sem nyerte el a tetszését, hogy Jézus nem trónon ül, és szakálla sincs – ekkoriban ez a két motívum szorosan hozzátartozott a Krisztus-ábrázoláshoz. Kritizálták azt is, hogy az angyalok nem A jelenések könyvében leírtak szerint, a „Föld négy sarkában” helyezkednek el, hanem egy csoportban, illetve azt is, hogy
a feltámasztottak közül többen csontvázként indulnak az öröklétre.
Noha a kifogások első hulláma nem járt sikerrel, mintegy két évtizeddel később, az ellenreformáció irányzata által megtámogatva Biagio de Cesena nevethetett utoljára (illetve nevethetett volna, mert a pap 1544-ben elhunyt). A tridenti zsinat, a reformációra válaszul az egyház igazi megújítását tűzte ki célul, ami a művészeteket sem hagyhatta érintetlenül. Így szólt a zsinat határozata:
„Az Apostoli kápolnában található képeket le kell takarni, a többi templomban levő alkotást pedig meg kell semmisíteni, ha azok obszcén vagy egyértelműen hamis dolgot ábrázolnak.”
Da Volterra, a nadrágkészítő
Noha Vasari és más elismert művészek tiltakozásának hatására némiképp finomodott a papság gondolkodása a kérdésről, nem sokkal Michelangelo halála után Daniele da Volterra manierista festő különös megbízást kapott:
öltöztesse föl az Utolsó ítélet meztelen alakjait.
Da Volterra nagy tisztelője volt Michelangelónak, ezért minél kevesebbet próbált változtatni a mesterművön – a feljegyzések szerint többször vissza is parancsolták, mert még mindig nem tartották elég illendőnek a freskót.
A manierista festő munkájával ki is érdemelte magának a „nadrágkészítő” becenevet.
Da Volterrának két alakot teljesen át kellett festenie: Alexandriai Szent Katalint és Szent Balázst, mivel a meztelen asszonyt és a férfit a kritikusok szerint félreérthető testhelyzetben ábrázolta Michelangelo. Később a teljes pusztulást is alig kerülte el a mestermű. El Greco például szívesen készített volna a helyére „szerény és illedelmes, ám nem kevésbé jól megfestett alkotást”. V. Piusz és XIII. Gergely pápa idején is felvetődött annak a lehetősége, hogy más festmény jobban illene a Sixtus-kápolnába.
Szerencsére a freskót végül megkímélték, inkább csak az öltöztetést folytatták: az idők során összesen 40 alak kapott ruhát, ám ezek közül 15-öt később sikerült eltávolítani. Így alakult, hogy a sok kritika és kifogás ellenére Michelangelo Utolsó ítélete ma is megcsodálható a Sixtus-kápolna oltára fölött – szerencsére a restaurálás idejére sem zárják be az épületet.
Egy másik reneszánsz mester, Leonardo da Vinci alkotásának, Az utolsó vacsorának a történetét is érdemes megismerni – sajnos ez a festmény nem maradt meg olyan jó állapotban, mint az Utolsó ítélet.
