Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Van, amikor a természet kegyetlennek tűnik, főleg, amikor egy állat haláltusáját egy másik arra használja, hogy még több zsákmányt ejthessen el. Ilyen ez a pók is, amely veszélyes fegyvert használ áldozata megszerzéséhez.
Az erdők éjszakái tele vannak titkokkal: miközben a dolgok csendesek, egy különös vadászati stratégia zajlik a sötétben – pókok és világító bogarak kegyetlen tánca, amiben a bogarak biztosan vesztesen végzik. A történet főszereplői: a Psechrus clavis nevű lepelhálós pók és egy kis diaphanes lampyroides szentjánosbogár-hím.
A pók, melynek fegyvere a haláltusa
Amikor a hím szentjánosbogarat elkapja a pók hálója, a 8 lábú, alapvetően falánk ragadozó nem rohanja le zsákmányt. Ehelyett hagyja, hogy a fogoly akár egy órán át világítson a hálóban – mintha egy élő fényreklám lenne. Ez a fénylő csapda valóságos mágnesként vonzza a többi rovart, mintegy vacsorameghívás gyanánt – persze ezt csak a pók fogja élvezni.
A jelenség felkeltette a tudósok figyelmét is, akik LED-lámpákkal is modellezték a folyamatot: egyes hálókba beépítettek szentjánosbogár-jellegű fényeket, másokat hagytak sötét fény nélkül. Az eredmény igencsak meggyőző, akár 3-10-szer több zsákmányra számíthattak a hálóban a pókok, vagyis a fényreklám nagyon is működik.
Ez az egész egy remek példa az úgynevezett érzékszervi kizsákmányolásra (sensory exploitation): amikor egy ragadozó kihasználja áldozata kommunikációs jelét, hogy hasznot húzzon belőle.
Ilyen trükkök egyébként nem ritkák, a ragadozók, ha tehetik, zsákmányukat ki is használják, hogy a hasukat még jobban megtölthessék – ez nem kegyetlenség, ez túlélési stratégia.
A pók viselkedése nem véletlenszerű. Ha ugyanis lepkét, vagy más rovart sikerül fognia – ami természetesen ugyancsak ínyenc falat –, azt azonnal elfogyasztja. A vergődés és a fényjáték csak a szentjánosbogaraknak jár.
Ha tetszett ez az írás a pókokról, akkor még egy kis borzongásért olvasd el ezt a cikket is Ausztrália pókjairól.
