Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A diafilmre égett por szaga a besötétített szobában, a fordítva befűzött tekercstől értelmezhetetlen szöveg és a becsípődött szalagszél miatt egyre rövidebbre vágott filmek jelensége vagy ismerős számodra, vagy nem a '80-as években nőttél fel.
Az emberiség évezredek óta szórakoztatja magát a fény következtében megjelenő árnyak játékával, de a tükör segítségével vetített képre az 1200-as évekig várni kellett.
Diavetítés a kezdetektől
Az egyenes vonalban terjedő fénysugarak képformáló hatását már Leonardo da Vinci is ismerte, s a fényképezőgép ősének tekintett camera obscurájánál alkalmazta is. Az 1500-1600-as évektől aztán annyi fizikust, csillagászt, szerzetest és tudóst foglalkoztatott a későbbi vetítőgép találmányának tökéletesítgetése, hogy egy 1780-as enciklopédia 50 oldalon keresztül sorolta csak a laterna magica különböző feltalálóinak névsorát.
A mi emlékezetünkbe mégis egy másik vetítőgép égett be, ahogyan egy lefüggönyözött szobában izgatottan vártuk például Vuk kalandjait állóképek sorozatán, melyet az ajtóra kivetülő, vakítóan fehér téglalap és a levegőben megvilágított porszemek látványa vezetett be. Mindez a lángmentes film bevezetése után, az 1950-es évek elejétől az 1980-as évekig forgalomban lévő mesevetítőgépek,
a Lemezárugyár dobtáras csodáinak volt köszönhető,
mely sokunk gyerekkorát meghatározta.
Ha szívesen emlékszel a retró játékokra, ezt a cikkünket is olvasd el.
