Emigrációból börtönbe, börtönből emigrációba vezetett Faludy György útja, akit minden szélsőséges politikai rendszer ellenségének tekintett – és aki soha nem jött zavarba, ha egy kis polgárpukkasztásra adódott lehetőség.
1947 áprilisának végén Péter Gábor, az ÁVH teljhatalmú vezére behívatta magához Faludy Györgyöt. Az ok egy szobor ledöntése volt: Faludy, aki jó barátságban állt Károlyi Mihállyal, nagyon rossz néven vette, hogy Prohászka Ottokár püspök-író sokat gúnyolta a politikus-grófot. „Károlyi Mihályt gúnyolta, születési hibáját felemlegetve farkastorkú gazembernek nevezte. Gyűlölte Károlyit. Horthyék viszont Károlyi elleni bosszúból éppen az ő palotájának kertjében állíttatták fel a szobrát. Károlyi, miután hazajött, háromszor is kérte az érseki helynököt, hogy az ő költségére távolítsák el a szobrot. De nem tették meg. Egy év várakozás után Károlyi megkért, döntsem le a szobrot.”
„Fogsz te még itt reggelizni”
Nem kellett nagyon győzködnie a költőt: Faludy és néhány társa ledöntötte az akkor már 20 éve halott püspök szobrát, majd bevitték őket a rendőrségre. Ekkor találkozott először Péter Gáborral, aki reggelizni invitálta. Faludy nem fogadta el a meghívást: azt kérte Péter Gábortól, engedje szabadon letartóztatott társait. Amikor ez megtörtént, ismét elhangzott az invitálás, amire Faludy megint nemet mondott. „Fogsz te még itt reggelizni” – jegyezte meg sokat sejtetően Péter Gábor, és igaza lett: „néhány évvel később összeverve, rongyosan, véresen” becipelték elé a költőt, aki később Péter Gábor, az ÁVH parancsnoka című versében örökítette meg ezt a találkozást, felidézve az ÁVH vezérének kegyetlen mondatait: „Kit egyszer idehoztak, itt kell, hogy megdögöljön. Hülyékre nincsen szükség.” Faludy kérdésére, hogy miért is lenne ő hülye, Péter azt felelte: azért, mert hazajött Amerikából.
Faludy és Villon
A budapesti, zsidó polgári családból származó Faludy György 1941-ben, 31 évesen költözött az Egyesült Államokba. Ezt megelőzően többször is tartózkodott külföldön: az Evangélikus Főgimnáziumban tett érettségi vizsgát követően egyetemi tanulmányait Bécsben, Berlinben, Párizsban és Grazban folytatta. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített, de zászlósi rendfokozatától később megfosztották. Versei az 1930-as évektől kezdve jelentek meg, 1937-ben pedig magánkiadásban közreadta Villon balladáinak fordítását-átköltését, ami miatt az érdeklődés középpontjába került: egyesek nehezményezték a francia költő sorainak szabad kezelését, a közönség viszont imádta a szabadszájú, gyönyörűen rímelő verseket.
Hazatérés Amerikából
1938-ban, megérezve a fasizmus fenyegetését, előbb Párizsba, majd Marokkóba, onnan pedig az Egyesült Államokba költözött. 1943-ban belépett az amerikai hadseregbe, eljutott a csendes-óceáni hadszíntérre, majd leszerelését követően, 1946-ban hazatért Magyarországra. A Népszavánál helyezkedett el, Villon-kötete már a 14. kiadásnál tartott, és új versei is megjelentek. Ezután történt a szobor-incidens, majd 1949-ben (más források szerint 1950-ben) letartóztatták.
Faludy György Recsken
Előbb Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba került. A verseléssel itt sem hagyott fel: mivel papírt és ceruzát nem kaptak, sorait fogolytársai memorizálták. Rabtársai között arisztokraták, katonatisztek és írók is akadtak, de ott raboskodott a Meteorológiai Intézet hajdani vezetője is, akinek az volt a bűne, hogy „az általa szerkesztett meteorológiai jelentésben másnapra »lágy nyugati szellőket« ígért, a következő két napra pedig »északkeletről, a Szovjetunió irányából közelgő fagyos légrétegek betörését« jósolta” – idézte fel Faludy önéletrajzi regényében, a Pokolbéli víg napjaimban a korszak abszurditását.
Ekkori munkamódszeréről így vallott: „Ha az első négy sort elkészítettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tízszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és így tovább, míg a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. (…)
Ezek után számos rabtársam tanulta meg azokat a verseket, melyeket jobbaknak, vagy a legjobbaknak tartottam.
A megtanulás indoka nem csak a kölcsönös, törhetetlen szeretet volt, melyet akkor és azóta egymás iránt érzünk és nem csak a magyar nép sajátsága, a költészet iránti, merem remélni múlhatatlan lelkesedés. Sőt még nem is az, hogy ezekből a versekből – akármilyen is legyen irodalmi értékük – erőt tudtak meríteni. Hanem elsősorban az a tény, hogy költeményeimet meg kívánták menteni az utókor számára.” Maga Faludy olyan rossz egészségi állapotba került, hogy nem reménykedett abban, hogy élve kijut Recskről. Végül Sztálin halála mentette meg: az ezt követő „enyhülés” időszakában Nagy Imre került a miniszterelnöki székbe, aki a többi internálótáborral együtt a recskit is megszüntette. A raboknak viszont soha nem volt szabad beszélniük az ott átélt megpróbáltatásokról: az utasítás szerint azt kellett mondaniuk hozzátartozóiknak, hogy a Szovjetunióban voltak tanulmányúton.
Faludy szerelmei
Faludy első feleségétől, Ács Valitól recski fogsága alatt vált el. (Állítólag egyébként sem dúlt közöttük nagy szerelem; a költő úri becsületből vette feleségül, mert megígérte neki.) Szabadulását követően Szegő Zsuzsa újságíróval házasodott össze, akivel közös gyermekük, András (Andrew) 1955-ben született. 1956-ban elhagyták az országot: Londonban telepedtek le, ahol Faludy az Irodalmi Újság szerkesztője volt, és megírta önéletrajzi kötetét, angol nyelven. Szegő Zsuzsa 1963-ban meghalt, Faludy pedig Máltán telepedett le.
A költő Máltán, 1966-ban ismerkedett meg a nála 28 évvel fiatalabb amerikai balett-táncossal, Eric Johnsonnal. Johnson, miután elolvasta Faludy angol nyelvű önéletrajzi regényét és verseit, célzottan a költő nyomába eredt: előbb Budapesten kereste (ahol még sportriporteri állást is vállalt és magyarul is megtanult), majd Németországban. Végül levelet írt a költőnek, és meglátogatta Máltán – ezt követően pedig harminchat évig éltek együtt. (Bár Faludy a nyilvánosság előtt a titkáraként mutatta be a fiatalembert, az ismerősök és barátok tudták, hogy kapcsolatuk ennél jóval intimebb.) Eric intézte a költő levelezését, mosott, főzött, vasalt: „
A sótartóban mindig volt só, a kenyeres dobozban friss kenyér, a fürdőszobában szappan, fogkrém, borotvakés, az íróasztalon papír és bélyeg, a jégszekrényben hűsítő, a szekrényben frissen vasalt ing.”
1988-ban közös könyvet adtak ki, Jegyzetek az esőerdőből címmel.
1988-ben Torontóból Magyarországra költöztek, de végül nem együtt öregedtek meg. Az idős költő 2002-ben megismerkedett a nála 65 évvel fiatalabb Kovács Fannyval, akit még abban az évben feleségül vett. A gyógyíthatatlan beteg Eric Indiába, majd Nepálba utazott, és 2004-ben egy Himalájára néző szállodai szobában hunyt el. Faludy György két évvel élte túl. (Borítókép: Fortepan / Szalay Zoltán)
Ha szívesen olvasnál egy másik emigráns magyar íróról is, ezt a cikket ajánljuk.
