Így néz ki ma az Első csók copfos tinisztárja: Annette hangját sosem lehet elfelejteni

Olvasási idő kb. 1 perc

Közel öt éven át, 318, 26 perces epizód erejéig pillanthattunk be Justine Girard és barátai mindennapjaiba az Első csókban. A Jean-François Porry nevével fémjelzett, francia sorozatot 1991 decemberében tűzte műsorára a TF1 csatorna – innen indult hódítóútjára, és jutott el Magyarországra is.

A kilencvenes években nálunk is bemutatott évadok egyik legemlékezetesebb szereplője Annette volt, akinek nemcsak különleges hajkölteményei varázsolták el a nagyérdeműt, hanem a beszéde is. A cserfes, copfos lányt Magalie Madison alakította a sorozatban, aki Simonyi Piroska hangján szólalt meg magyarul. Nem is akárhogy.

Annette eredetileg beszédhibás lett volna a sorozatban, ám miután a színésznő nem tudta hozni ezt a szerepet a válogatás során, magasabb hangon szólalt meg. Ezzel azonnal megnyerte a producereket, akik számára nem volt kérdés, hogy ő lesz Annette.

Kétségtelen, hogy az 1973-as születésű Magalie Madison az Első csóknak köszönhetően vált ismertté. A fiatalok körében oly népszerű sorozat után több filmben is játszott, többek között a 2002-es Drakula menyasszonyában, de színpadon is megannyi szerepben láthatta a közönség. A ma 52 éves színésznő zenei tehetségét is megcsillantotta, 2010-ben kiadott egy mini albumot is, amely minden dalának szövegét és zenéjét is ő írta.

Kíváncsi vagy arra is, hogy néz ki ma a Rabszolgasors Isaurája? Itt láthatod.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.