Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Néhány évvel ezelőtt jelent meg kötetbe rendezve Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése, A bilincs a szabadság legyen címmel. A cím jól példázza, milyen volt, milyen lehetett ennek a két kivételes tehetségű személyiségnek a házassága, amelynek több mint ötven év után 2001-ben az író halála vetett véget.
„Nekem Miklós túl szép volt. Képzelj el egy karcsú, atléta alkatot, hullámos fekete hajat, acélkék szemeket, és én sosem szerettem a szép embereket, féltem tőlük, hogy felületesek, hogy hiúk, hogy önzők…, és noha vonzott Miklós, volt bennem távolságtartás is, hogy egy ilyen gyönyörű férfi” – mondta Polcz Alaine idős korában egy interjúban, amikor arról kérdezték, milyennek látta férjét az első találkozáskor.
A találkozás körülményeit Mészöly Miklós is megörökítette egy novellájában: a Darlingban látták meg egymást először, ebben a Károlyi-kert melletti (a mai Ferenczy István utcában található) kis presszóban. Mészöly Miklós szívesen üldögélt itt más írók-költők társaságában, s azonnal megakadt a szeme a belépő Polcz Alaine-en, aki egy több számmal nagyobb férfikabátot viselt, a zsebéből pedig egy baba lógott ki. („Mert én akkoriban gyerekekkel foglalkoztam, biztos mentem estére valahová, és azért lehetett a zsebemben a baba” – mondta el később erről a jelenetről Polcz Alaine.
Polcz Alaine, a feleség
1948-ban, a találkozás idején Polcz Alaine 26 éves volt, Mészöly Miklós pedig 27. A háború azonban meg tépázta mindkettejüket: Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvében számol be az őt ért megpróbáltatásokról, köztük az erőszakról is, amit a szovjet katonáktól el kellett szenvednie; valamint első házasságáról, amelyben egy bántalmazó férfi mellett élt. Sokszor, sok időt töltött kórházakban, szanatóriumokban: a háború után has- és mellhártyagyulladással, tuberkulózissal, a katonáktól elkapott nemi betegséggel küszködött, és gyógyszerek hiányában nagyon nehezen gyógyult meg. Orvos vagy tanár szeretett volna lenni, de végül pszichológiát tanult – halálközeli élményei, az átélt traumák olyan hiteles segítővé tették, aki később mély empátiával tudott fordulni a haldokló gyerekek és szüleik felé.
Mészöly Miklós, a férj
Mészöly Miklóst a háború idején, mint szinte minden harcra fogható férfit, besorozták: Észak-Németországba került a frontra. (Élete végéig nyomasztotta a tény, hogy embert kellett ölnie.) Katonaszökevényként öt hónapig kóborolt Németországban, eközben többször elfogták, sőt hadbíróság elé is állították, csodával határos módon azonban végül megmenekült, és hazatérhetett a szétlőtt Magyarországra. Írásaiból azonban nem tudott megélni, így sokféle munkát elvállalt: volt terménybehajtó, molnárellenőr és burgonyabiztos is. Miközben az országot járta, testközelből tapasztalta meg a Rákosi-rendszer valódi arcát. Véleményét nem rejtette véka alá, így egyre kevesebb lehetőséghez jutott íróként is, legfeljebb meséket és bábdarabokat írhatott.
„Ilyen szép emberpárt még sohasem láttam”
A találkozás mindkettejükre nagy hatást gyakorolt; összeköltöztek, majd 1949. augusztus 12-én házasságot kötöttek. Örkény István elismerően jegyezte meg róluk: „Ilyen szép emberpárt még sohasem láttam.” Lakást közös barátjuktól, Basch Lóránt ügyvédtől kaptak kölcsön, végül egész életükben a Városmajor u. 48. szám alatti ház második emeletén laktak.
„Polgári esküvő volt, a munkahelyemről mentem, esett az eső, egy szandál volt rajtam és egy kopott esőköpeny, régimódi, picit rojtos ujjal, megverte egy kicsit a hajamat is az eső.
Az anyakönyvi hivatalban találkoztunk, Szilágyi Dezső és a felesége voltak a tanúk, ők szépen felöltöztek, erre őket ültették középre, azt hitték, hogy ők vagyunk mi. Kezdik felolvasni az adatokat, rájönnek, hogy mi vagyunk mi, cseréljenek helyet. Fölolvassák, hogy Molnár Mészöly Miklós, lakik Városmajor utca 48. II. emelet 1., Polcz Alaine, lakik Városmajor utca 48. II. emelet 2. Tudod, mi azt hittük, hogy rosszul leszünk a nevetéstől, hogy ott helyben nem merik kimondani, hogy mi egy lakásban lakunk. Utána elmentünk Miklós édesanyjához Szekszárdra, onnan lementünk Bátára, és ez volt a nászutunk” – emlékezett vissza Polcz Alaine.
Érzelmi, szellemi összetartozás
A házaspár viszonylag sok időt töltött külön: kezdetben Polcz Alaine betegsége, majd Mészöly Miklós függetlenségi igénye miatt – hiába volt házasember, az író nem mindig tudott (vagy akart) nemet mondani a kínálkozó kalandokra. Polcz Alaine tűrt és szenvedett; de kapcsolatuk, akárhányszor is próbálták befejezni, végül az író haláláig tartott. Polcz Alaine szeretett volna gyermeket szülni Mészölynek, de betegségei miatt meddő volt.
„Azt gondoltam, ha Miklós megszeret valakit, aki szül neki, a gyerekét is elfogadnám, amennyiben együtt maradunk. De azt is el kell fogadnom, ha a másik nővel él, aki gyermeket szül neki.
Egyszer végleg szakítottunk, másnap már hívtuk egymást, találkoztunk. Az érzelmi, szellemi összetartozás átsegített minket a mélypontokon. Csodáltam Miklós tartását, tehetségét, színességét. Mikor kinéztem utána az ablakon, mindig az jutott eszembe: Ott megy az életem fele. A nagyobbik fele.”
Weöres Sándor is szerelmes volt belé
A házaspár, amikor épp nem viharos időket éltek, szívesen fogadott vendégeket. A magyar írótársadalom színe-java járt otthonukban és később a Kisorosziban lévő nyaralóban; Esterházy Pétertől Weöres Sándorig – ez utóbbi szerelmes is volt Polcz Alaine-be: „Mostanában valamelyik éjjel nem bírtam aludni, és kiszámoltam, hogy hányan voltak belém szerelmesek, és képzeld, több mint harmincan. És köztük olyan nevek, mint Weöres Sándor, vagy…, de nem akarok itt felsorolást rendezni, Sanyikát azért mertem mondani, mert Amy előtt vallotta be most, már öregkorában, hogy Alaine, tudja, hogy én szerelmes voltam magába?” – mesélte élete vége felé Polcz Alaine.
„Alaine nem tud írni”
Polcz Alaine igyekezett megfelelni az írófeleségektől elvárt szerepnek: bevásárolt, vitte a háztartást, főzött a hozzájuk érkező művészvendégekre. Eközben Magyarországon elsőként kezdett foglalkozni a halál tudományával, a tanatológiával, s munkahelyén, a Tűzoltó utcai II. Számú Gyermekklinikán is a legelismertebb szakemberek egyike volt, akinek sorra jelentek meg úttörő tanulmányai a témában. Otthon azonban nem igazán beszélhetett a munkájáról, különösen akkor nem, ha írótársaság érkezett hozzájuk: Mészöly szerint ez a téma ugyanis megölte volna a hangulatot. Alaine hallgatott, ha pedig írni próbált, Mészöly túlságosan is kritikus szemmel bírálta. A levelezés utószavában a házaspár tagjaival baráti kapcsolatban lévő Nádas Péter író így fogalmazott: „A kelleténél jóval élesebb szemmel nézett rá Alaine kézirataira. Már az első mondatok láttán dührohamokat kapott. Alaine nem tud írni. Veszekedtek.” Talán emiatt is alakult úgy (no meg Polcz Alaine olvashatatlan kézírása miatt), hogy Polcz írás helyett inkább magnóra mondta a történeteit. Legismertebb és talán legmegrázóbb könyvét, az Asszony a frontont Mészöly írás közben nem is olvasta el, csak miután elkészült. (S talán az sem véletlen, hogy Polcz szépirodalmi jellegű munkái Mészöly halála után kezdtek napvilágot látni. )
„Én, az írófeleség”
Amikor arról kérdezték, milyen érzés, hogy író, Polcz Alaine így felelt:
„Megszoktam, hogy Miklós az író, és én az írófeleség. Arról, hogy van egy másik életem, a betegellátás, a tudományos kutatás, a pszichológia, a haldoklók, arról nagyon kevesen tudtak.
A legtöbb ismerősnek én voltam a kis feleség, és amikor megjelent az Asszony a fronton, akkor észrevettem a hangváltást. (...) Lementünk együtt Szigligetre, és az asztalnál, ahol ültünk, engem úgy kezeltek, mint egy kis, kedves, butus nőt, és fölségesen mulattam, de Ágnes fellázadt, te, ez lehetetlen, hát ezek nem tudják, hogy te Mészöly Miklós felesége vagy, hogy te magad is írsz, hogy pszichológus vagy? Tényleg úgy bántak velem, mint egy olyan kis helyes háziasszonnyal, de nagyon jó volt. És akkor Ágnes mesélt rólam nekik, és éreztem, hogy megváltozott a hang, de micsoda marhaság! Mert valaki úgy fogadjon el, és elfogadtak, szerettek úgy, ahogy voltam, amilyen arcot mutattam nekik. És ne azért fogadjanak el, ami mögöttem van vagy nincs.” Polcz Alaine számos súlyos betegsége ellenére hosszú életet élt: 2007-ben hunyt el, 84 évesen. (Borítókép: Fortepan / Ungváry Rudolf)
Ha egy másik írónőről is szívesen olvasnál, ezt a cikket ajánljuk.
