Bár a reneszánszt a művészeti ágak jelentős részében az ókori, klasszikus emlékek felé való fordulás jellemezte, a zenével kapcsolatban nem volt olyan könnyű dolguk a fennmaradt emlékek hiánya miatt a korszak művészeinek. Számos szabályt kellett ráadásul betartaniuk az egyházi tiltások miatt.
A szobrok, mozaikok, költemények és más, írott ókori emlékek ismertek voltak a 15-16. században, a klasszikus korok zenei emlékeinek csak töredéke maradt fenn, így azokhoz visszanyúlni nehézkesen lehetett volna. A zene fejlődése azonban szintén elvárt volt a korszak szemléletének megfelelően, így a korábbi, egyszólamú dallamokat felváltotta a többszólamúság, a templomokból pedig beköltözött a nemesi és némely polgári otthonba is.
Ha szeretnénk tudni, milyen is lehetett a reneszánsz idején élni, számos, más művészeti ág ránk maradt emléke segít benne. A reneszánsz idején egyfelől megmaradt az emberek számára kapaszkodóként a vallás, a hit. Legyen szó akár a katolicizmusról, akár a frissen éledező, és gyorsan terjedő reformációról, ez olyan stabil pontot jelentett, amit nem lehetett megkerülni. S bár hajlanánk arra, hogy azt higgyük, a humanizmus terjedése egyfajta egyenjogúságot is magával hozott, sajnos csalódnunk kell. A boszorkányüldözések tovább folytatódtak, az egyházszakadás következtében pedig még gondosabban ügyeltek arra, hogy az ördöginek tekintett dolgokat elkerüljék. És míg néha a képeken megjelent minden gonosz forrása, a zenében egyértelműen kerülték azt, amit tőle származónak hittek.
A zenében kerülték az ördögit a reneszánsz idején
Míg a képzőművészetben megjelentek, a zeneszerzők és zenészek is kerülték az ördögi hangzású dallamokat. Erre a legjobb példa egy ma is sok esetben feltűnő, majdhogynem fülsértő hangköz, a tritónusz. Ha hallottunk már szirénát vagy riasztót hirtelen felvisítani, tudjuk, miért. A hat félhangnyi távolság, bővített kvart vagy szűkített kvint, más néven
tritónusz hangköz egyértelműen kerülendő volt ekkoriban, az ördög hangjának tekintették, és évszázadokig nem is alkalmazták ezt a zeneszerzők.
A legendák szerint az egyház kifejezetten tiltotta is. Ellentétben egy furcsa hangszerrel, amit ekkoriban szintén az ördöggel hoztak kapcsolatba, mégpedig a rankett furulyával. Ezt a fúvós hangszert tekintik a fagott elődjének, a hangját talán úgy lehetne leginkább leírni, mintha egy fésűn próbálnánk muzsikálni.
Ezek a hangszerek már az 1500-as évek végén elterjedtek, főként német nyelvterületen. A zsebben is elférő, igazán mély hangokat kiadó rankettek a reneszánsz zenekarok különleges résztvevői voltak. Bár több korszakon át fennmaradtak a későbbiekben, korai változataik közül mindössze 3 példány ismert, melyek közül egyet ma a lipcsei Musikinstrumenten, kettőt pedig a bécsi Kunsthistorisches Múzeumban őriznek.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy egy férfi milyen zenével idegesíti fel a szomszédait, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.
