Halálkapitalizmus: a gyászt a síron túlról kommunikáló chatbot sem enyhíti

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Annyi veszteség ér bennünket életünk során, és ezek között talán a halál a legfájdalmasabb, hiszen visszafordíthatatlan. Hirtelen olyan űr keletkezik, amelyet – elsőre úgy tűnik – semmi nem tud betölteni, a nehéz érzelmeinkre, a gyászra semmi sem hoz enyhülést.

Együtt lenni ezzel a fájdalommal hosszú hetekig, akár hónapokig vagy évekig, rettentő megterhelő. Ahelyett pedig, hogy dolgoznánk a gyászunkkal, inkább kerülőutakat keresünk. És lesz, aki jó pénzért elkísér minket ezekre a mellékutakra: ezek azok a cégek, amelyek például legyártják a chatbotot, ami elhunyt szerettünk stílusában beszélget velünk a „másvilágról”. Ilyen síron túli projekteket mutat be a Mindörökké tiéd című német-amerikai dokumentumfilm, amely a magyar mozikban is megtekinthető. Vélemény.

Racionalitást keresünk az irracionálisban

Amikor meghal valaki, akit szerettünk, akkor foggal-körömmel keressük a kapaszkodókat, a magyarázatot arra, hogy hogyan lehetséges, hogy egy órája, egy napja, egy hete még találkoztunk, még beszéltünk vele, még megöleltük, aztán hirtelen nincs. Hirtelen nem tudunk vele többet beszélni, nem tudjuk megölelni. Ez nem felfogható emberi ésszel, idővel is csak maximum elfogadható. 

A gyász rettentő nehéz mindenki számára
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Az ember erre már az idők kezdetekor kreált magának kontextusokat, amelyekkel valamelyest racionalizálta a megfoghatatlant. Van, aki számára ez a mennyország, mások a lélekvándorlásban hisznek. Akadnak olyanok is, akik nem tudják feldolgozni a veszteséget, és önpusztító módszerekhez folyamodnak. És vannak azok, akik pótszereket keresnek a gyászuk feldolgozásának elodázására. 

Mindegy, hogy médiumnak vagy chatbotnak hívjuk

Egy-két évszázaddal ezelőtt, azok, akik halott szeretteikkel szerettek volna „beszélni”, elmentek egy látóhoz, médiumhoz vagy boszorkányhoz, akik fűt-fát ígértek, és megfelelő összegért boldogan eljátszották, hogy megszólalnak az elhunyt nevében. 

Amíg van fájdalom ezen a világon, addig mindig is lesznek olyanok, akik ebből hasznot húznak. 

Ez nincs másképp most sem, csak mára odáig fejlődött a technika, hogy elég kinyitnunk egy ablakot a böngészőnkben, kifizetjük a bankkártyával az összeget, kitöltünk egy adatlapot az elhunytról, például, hogy hogyan szólítottuk, és már kész is. Beszélhetünk a halott párunkkal, nagyszüleinkkel. Ez a Projekt December. A honlap most is él, elérhető, és tíz amerikai dollárt kérnek első körben. Lássuk be, ez még a magyar viszonyok között is piti összeg, kb. négyezer forint, és mit kapunk ma már ennyiért? 

Egy valamirevaló terapeuta, aki ténylegesen segíthet a veszteség feldolgozásában, ennél jóval többe kerül. 

Mit kapunk a pénzünkért?

Nos, ez az, amit senki nem garantál, még a konkrét szolgáltatás megalkotói sem. Itt van nekünk a mesterséges intelligencia, amelyről tudósok is azt mondják, nem értik pontosan a működését. Ezt a rendszert gyúrták össze a fájdalommal, a gyásszal. Ezek után meglepődünk, ha nem úgy működik, ahogy elvárjuk

Az ai csak elodázza a gyász feldolgozását
Fotó: metamorworks / Getty Images Hungary

A film bemutat egy nőt, aki a párját veszítette el, vele kezd csetelni. Egy darabig minden tökéletesen működik, amikor a nő megkérdezi, hol van a férfi. Erre így válaszol a chatbot: a pokolban. Ez a válasz szó szerint sokkolja a keresztény nőt. Nem erre a válaszra számított. 

Ahogy a koreai nő sem, akinek halott kislányát szimulálták egy virtuális valóságban. A nő azt mondja a filmben, muszáj volt még egyszer látnia a lányát. A műsor készítői pedig létrehozták neki. 

Szívszorító és bicskanyitogató egyszerre, ahogy a virtuális valóságban megpróbálja megölelni a gyermekét, de nyilvánvalóan nem sikerül.

Ezt az egész jelenetsort felveszi a cég, és az anya együtt nézi a másik, élő lányával. Nem látom, hogy ez hogyan nem traumatizálja az élő gyermeket, aki pedig a testvérét veszítette el. 

Egyedi módon gyászolunk

Nincs recept arra, mitől lesz könnyebb elviselni egy szeretett személy elvesztését. Talán, ha nem kezelnénk még mindig tabuként az érzelmeinkről való kommunikációt, ha elfogadnánk, hogy a gyász időszaka nehéz, de természetes, hogy nehéz, hiszen a veszteség súlya alatt össze lehet roppanni, akkor azok a cégek, emberek, amelyek a fájdalmunkon élősködnek, nem élnének meg ilyen piszkosul jól.

Ha a témával kapcsolatban még olvasnál: ebben a cikkben szakértőnk arra hívja fel a figyelmet, mit ne mondjunk a gyászolónak. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.