Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha ma élne, talán polgárpukkasztónak neveznénk Diogenészt, aki mindent megtett annak érdekében, hogy már korában is őrültnek bélyegezzék. A görög filozófus nemcsak a természetes életmódot hirdette, hanem a társadalmi normákat és a luxus minden formáját is elutasította.
Gondolatainak nem volt korabeli írója, Diogenész életét csak jóval a halála utáni forrásokból lehet rekonstruálni. Az viszont biztosra mondható, hogy a görög filozófus élete az idejében jelentős kereskedelmi központnak számító Szinópéban kezdődött: itt, az ókori Görögországban, a Fekete-tenger déli partján született, a hellén világ legszélén.
Egy botrány miatt száműzték Szinópéból
Apja, Hikesziasz bankár volt, aki nem mellesleg a helyi pénzverde vezetőjeként is tevékenykedett. Egy ideig Diogenész is e mesterséget űzte, egészen addig, míg pénzhamisításon nem kapták. Bár egyes történetek arról szólnak, hogy e tettet nem is ő, hanem az apja követte el, mindenesetre Diogenésznek mennie kellett a városból. Ennek kapcsán született a sokat idézett, „Igen, én arra ítélem őket, hogy maradjanak ott, ahol vannak” mondása is arra válaszul, amikor valaki azt mondta neki, „a szinópeiek száműzetésre ítéltek téged”. Egy szó, mint száz, Diogenész ezután a hellén birodalom szellemi központjába, Athénba vonult, majd a cinikus iskola megalapítója, Antiszthenész követője lett.
A legenda szerint Anthisztenész nem is akarta tanítani Diogenészt, még meg is fenyegette őt a botjával, az új tanítvány azonban így válaszolt:
„Ha akarod, üss meg, felajánlom a fejemet, de soha nem találsz olyan erős botot, amely elűzne a beszédeidtől”
– ettől kezdve Diogenész Antiszthenész tanítványa lett, és száműzetésként egyszerű életre törekedett.
Egyszerű életet élt
Diogenész a ruháját egyetlen köpenyre cserélte, amelyet ketté tudott hajtani, így nyáron hűvös, télen pedig meleg viselete is volt. Ahogyan az ekkor már nem élő, egykori példaképe, Szókratész, úgy ő is folyamatosan mezítláb járt, és csupán egy tarisznyát hordott magával. Diogenész alapvetően koldulásból élt, de időnként hajlandó volt elfogadni egy-egy vacsorameghívást is. Állítólag volt egy fapohara is, amelytől megszabadult, amikor látta, hogy egy szegény fiú a kezéből iszik: ekkor ő is rájött, hogy szomja oltásához nincs szükség külön edényre. Háza természetesen nem volt, helyette egy hordóban lakott.
Őrültnek hitték a görög filozófust
Ami azt illeti, Diogenészt meglehetősen sokan hitték őrültnek, amelyben közrejátszott például az a történet is, amely arról szól, hogy fényes nappal lámpással járt-kelt, becsületes embert keresve. Egyes magyarázatok szerint ezzel nem másra, mint az athéni társadalom képmutatására akart rávilágítani, más értelmezések alapján ez viszont azt jelentette, hogy olyan embert akart találni, aki inkább önmagában gondolkodik és cselekszik, semmint a tömeg ösztöneit követi. Valószínűleg ennek mentén ismerte azt is el, hogy szüksége van időnként szexuális megkönnyebbülésre – csakhogy ezt egyedül és időnként nyilvánosan tette.
Azt vallotta ugyanis, hogy ha valami természetes, akkor nem lehet szégyenletes.
Egy róla szóló történet szerint Aeginába hajózva elfogták a kalózok, hogy eladják rabszolgának. Diogenész válasza az őt ért bánásmódra állítólag ez volt:
„Milyen rendkívüli, hogy ha valakinek disznója vagy juha van, amelyet el akar adni, akkor válogatott táplálékkal hizlalja őket, amíg gömbölyűek nem lesznek, de amikor az ember a legkiválóbb lényért, egy emberért felelős, hagyja éhezni, és folyamatosan csökkenti az élelem hiányát, amíg csontváza nem lesz”.
Ez a logika a legenda szerint meggyőzte a kalózokat arról, hogy jól kell táplálniuk Diogenészt és a rabtársait addig, amíg el nem érik a korinthoszi rabszolgapiacot. Noha senki sem tudja, valóban elhangzott-e a görög filozófus szájából e mondat, az biztos, hogy ez az érvelés méltó Diogenészhez.
Nagy Sándor is olyan akart lenni, mint ő
Diogenész életének legnagyobb találkozása azonban nem ez volt, hanem egy korinthoszi, amely során Nagy Sándor maga ment felkeresni a filozófust, miután Diogenész volt az egyetlen, aki nem kívánt szerencsét az uralkodó perzsák elleni hadjáratához. Az elbeszélések szerint Diogenész épp egy ligetben napozott, amikor megállt előtte Nagy Sándor, és ezt mondta: „Kérj, amit csak akarsz". Diogenész erre csak annyit válaszolt, hogy „Ne takard el a fényt!”, amely jelenthette azt, hogy ne állja el a nap útját, de azt is, hogy ne blokkolja a filozófus világnak adott fényét.
Nagy Sándort állítólag annyira lenyűgözte ez a válasz, hogy azt mondta: „Ha nem lennék Nagy Sándor, akkor Diogenész szeretnék lenni.”
Példával láttatta, mi az élet
Tény, hogy a görög filozófus egész életében arra törekedett, hogy példával mutassa meg, hogyan lehet becsületes és önálló életet élni a lehető legtermészetesebb módon, önellátóan és minél közelebb maradva a természethez. Filozófiájával megalapozta a társadalmi normák elutasítását hirdető cinizmust, gondolataival pedig hatott a későbbi filozófiai iskolákra, különösen az ugyancsak az erényre és az önuralomra hangsúlyt helyező sztoicizmusra. Amilyen különös életet élt a görög filozófus, olyan egyedi történetek szólnak a haláláról is, amelyek egyik verziója szerint élete úgy ért véget, hogy szándékosan visszafojtotta a lélegzetét. Egy másik elbeszélés szerint nyers polip fogyasztása közben szűnt meg dobogni a szíve.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen titkok övezik Edgar Allan Poe halálát, olvasd el az erről szóló cikkünket is!
