Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az ősemberek körülbelül 2 és félmillió évvel ezelőtt kezdtek el barlangokat használni lakhelyül. A fordulópontot az jelentette, amikor mintegy 40 ezer éve saját maguk fogtak lakásépítésbe, bár az első települések kialakulására még ekkor is sokat kellett várni: ezek nagyjából 12 ezer éve jöttek létre, amikor az emberek áttértek a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra és az állattenyésztésre.
Az iskolában talán te is úgy tanultál az ősemberekről, mint valamiféle vadakról, akik csak azért húzódtak barlangokba, hogy megvédjék magukat az időjárástól és a ragadozóktól. Elképzeltük őket nyers húsokat marcangoló szőrös alakokként, akik primitív körülmények között éltek, és csak a hasukon járt az eszük. De mi van akkor, ha azt mondom, hogy az őskori emberek is törődtek az otthonuk kinézetével és kényelmével? A legújabb régészeti felfedezések szerint nemcsak túlélni akartak, hanem olyan lakókörnyezetet teremtettek, amely funkcionális és szép is volt. Erről tanúskodnak a barlangok, ahol éltek.
Az őskorban is többre vágytak az emberek
Elképzelem, ahogy az őskorban élt emberelődünk egy hasonlóan hideg téli estén belépett a barlangjába. Miközben a kinti szél dermesztően süvít, odabent kellemes a meleg. A levegőt a tűz pattogása tölti meg, a központi elhelyezkedésű tűzrakóhely köré köveket helyeztek, hogy a lángok ne terjedjenek tovább. A kövek nemcsak a biztonságot szolgálják, hanem a meleget is tárolják, amely lassan szivárog ki belőlük, még órákkal azután is, hogy a láng kialszik. A tűz felett kőre fektetett vadászzsákmány sül, a zsíros illat betölti a teret. Egy kőpengével valaki éppen egy másik állat bőrét nyúzza le, hogy megpuhítsa és ruhát vagy takarót készítsen belőle. Az egyik sarokban már ilyen állatbőrök takarnak egy kis halom szárított húst – a család élelmiszerkészletét. A távolabbi részen pedig hasonló vastag prémekkel bélelt fekhelyek húzódnak, szorosan egymás mellé rendezve, hogy az éjszakai hideg ellen a testek melege is védjen.
Az őskori otthonokról régészeti leletek és barlangrajzok mesélnek, amelyekből nemcsak a túléléshez szükséges eszközöket, hanem a kényelmet és az életmódot is megismerhetjük. A hűvös kőfalak, amelyeket korábban csupasznak képzeltünk, valójában tele lehettek élettel. A barlanglakás az őskorban nem csupán menedék volt a hideg elől, hanem egy komplex, többfunkciós tér, amely megfelelt az ott élők mindennapi szükségleteinek, sőt, alapvetően szükségtelen dolgoknak is helyet adott. Nézzünk néhány példát!
1. Riparo Bombrini (Olaszország): a praktikum otthona
A Riparo Bombrini barlangban a régészek olyan nyomokat találtak, amelyek egy korai családi otthon képét tárják elénk. A barlangnyílás elé helyezett kőlapok egyszerű, de hatékony védőfalat alkothattak, amely megvédett a szél és az állatok támadásától. A leletekből az is rekonstruálható, hogyan osztották meg az emberek a teret. A barlangot több zónára szabdalták: az egyik a tűzhely és az ételkészítés helyszíne volt, a másik pedig a pihenésé és minden bizonnyal a szórakozásé is.
Az élelmiszerek tárolására szolgáló terület egy sziklamélyedésben helyezkedett el, ahol a hőmérséklet állandóbb volt. A bőrből és növényekből készült zsákokban szárított gyümölcsöket, diót és gyógyfüveket tarthattak, amelyeket gondosan őriztek a szűkösebb időkre.
A barlang padlója sima, a nyomok szerint talán bőrökkel, mai szóhasználattal élve: szőnyegekkel borították, hogy kényelmesebb legyen. A padlón talált tárgyak – pattintott pengék, csontból készült tűk – azt mutatják, hogy itt nemcsak az életet fenntartó munka folyt, hanem a mindennapi élet finomhangolása is: a kényelmet szolgáló eszközök készítése és a családi kötelékek erősítése. A gondosan csiszolt kis kődarabokkal akár gyerekek is játszhattak, utánozva anyjuk munkáját, aki hasonló szerszámmal zúzta porrá a magokat, hogy ételalapanyagot készítsen.
2. Es Skhul-barlang (Izrael): a kő és csont otthona
A Karmel-hegység oldalában megbúvó Es Skhul-barlangban az első modern emberek nyomait tárták fel, akik körülbelül 100 ezer évvel ezelőtt éltek itt. A régészek sziklapárkányokon elhelyezett csontokat, állatbőrmaradványokat és kőeszközöket találtak, amelyek egy átgondoltan berendezett otthon képét festik elénk.
A bejárat közelében teríthették le a prémeket, hogy kényelmesebb fekhelyet alakítsanak ki. A barlang mélyebb részein pedig állatcsontokból készített szerszámok sorakoztak: egy állkapocscsontból faragott tű, amelyet a bőrök összevarrására használhattak, és egy csiszolt kőből készült kalapács, amely nyilván a vadászat utáni zsákmány feldolgozására szolgált.
Az egyik sziklanyílásban gondosan elhelyezett díszített köveket találtak – ezek talán az első ékszerek lehettek. Az ilyen díszek nemcsak a szépséget, hanem az egyének státuszát is kifejezhették.
3. Cueva de los Aviones (Spanyolország): a színek otthona
A dél-spanyolországi barlang régészeti rétegeiben színes pigmentek maradványaira bukkantak. Ezeket kagylókban tartották, amelyek valószínűleg festékes edényként szolgáltak. A helyszínen tengeri kagylókból készült ékszereket is felfedeztek, amelyek azt jelzik, hogy az itt élők nemcsak túlélésre, hanem a szépség megteremtésére is törekedtek.
Ahogy továbbhaladsz a barlang mélyebb részei felé, a kinti fény fokozatosan elhalványul. A fáklya fényében azonban halvány színes foltok tűnnek elő a falon – talán az első „lakberendezési” kísérletek nyomai. Vas-oxid, fekete faszénpor és sárgás mészkő nyomai fedezhetők fel, amelyek a hely díszítésére szolgálhattak.
Képzeld csak magad elé, ahogy a barlang egyik sarkában egy asszony ül, ujjai vörös okkerrel vannak bekenve. Miután a pigmentet aprólékosan összedörzsölte, nemcsak a lakótér díszítésére lehetett felhasználni, hanem testfestésre és rituális szertartásokhoz is.
4. Lascaux (Franciaország): a művészet otthona
Franciaország délnyugati részén, aLascaux-barlangok mélyén, a világ egyik legismertebb őskori otthonát találjuk. Bár az emberek nem állandó jelleggel éltek itt, a barlang falainak páratlan festményei arra utalnak, hogy ez a hely különleges jelentőséggel bírt számukra.
A barlang tágas előtere alighanem gyűlések és szertartások színtere lehetett. Itt az emberek megoszthatták vadászélményeiket, vagy eltervezhették a legközelebbi közös akciót. A tűzrakóhely maradványai arról tanúskodnak, hogy a hely meleg és világos volt, a szén- és csontmaradványok pedig az étkezések és közösségi együttlétek nyomait őrzik.
A falakhoz közelebb lépve felfedezheted a művészet nyomait: állatrajzok elevenednek meg a sziklafelületeken, néhol vadászjelenetekkel kiegészítve. A képek között apró kézlenyomatokat is látsz, amelyek talán gyerekek üzenetét őrzik az utókornak. Minden egyes vonás, minden egyes szín egy-egy történetet mesél a közösség életéről, hitvilágáról és álmairól.
Szinte magunk előtt látjuk, ahogy egy csoport vadász egy hűvös reggelen belép a barlangba. A kezükben fáklyák lobognak, a füst illata beleolvad a nyirkos levegőbe. A tűz fénye életre kelti a falakon megjelenő vadlovakat, bölényeket és szarvasokat – a festmények pontosan azokkal az állatokkal vannak tele, amelyek az emberek életét meghatározták. A művész vagy a csoport egyik idősebb tagja festéket kever egy kőlapon. Az ujjával viszi fel a falra, talán egy rituálé részeként, hogy a következő vadászat sikeres legyen.
Ezek a helyek mind azt mutatják, hogy az őskori emberek nem pusztán a hideg elől kerestek menedéket a barlangokban, hanem olyan otthont alakítottak ki, ahol a közösségi élet is teret kapott. A barlanglakás tehát nem egy sivár túlélési helyszín volt, hanem olyan tér, ahol az emberek törekedtek a kényelmükre, miközben kreativitásukat és alkalmazkodóképességüket is megmutatták.
Az emberek nemcsak az őskorban laktak a föld alatt. Az újkori barlanglakásokról ebben a cikkünkben írtunk.
