„Isten veletek, sokszor csókollak benneteket”: búcsúlevelek a Don-kanyarból

Olvasási idő kb. 4 perc

A történelem egyik legfájdalmasabb fejezetének tekinthető a második világháború, melyben a 2. magyar hadsereg tragédiája a Don-kanyarnál különösen szívszorító helyet foglal el.

Több mint 200 ezer magyar katona került a keleti frontra – a végletekig embert próbáló körülmények közé, ahol nemcsak az ellenséggel kellett szembenézniük, hanem a kegyetlen fagy és a reménytelenség is mindennapos ellenfél volt.

A háború valódi arca a Don-kanyarnál

A katonák pedig menedéket kerestek ebben a pokoli helyzetben: többen az írásba menekültek, aminek nyomán levelek, versek és naplók maradtak hátra, amelyben kifejezhették félelmeiket, szeretetüket és reményüket – vagy éppen a megváltoztathatatlanba való beletörődésüket. Ezek a sorok amellett, hogy személyes üzenetek, egyben történelmi dokumentumok, amelyekből a háború valódi arca rajzolódik ki.

A magyar hadsereg katonái Oroszországban
Fotó: Wikimedia Commons

A 2. magyar hadsereg (a magyar királyi 2. honvéd hadsereg) története szívszorító tragédia, amely a háború embertelenségét és értelmetlenségét példázza. A német hadvezetés nyomására 1942-ben Magyarország jelentős erőkkel vett részt a keleti front hadműveleteiben. A 2. magyar hadsereg feladata az volt, hogy a Don folyó mentén védelmi állásokat foglaljon el és tartson meg – biztosítva ezzel a német csapatok hátországát. A valóság azonban az volt, hogy a magyar csapatoknak szinte esélyük sem volt sikerrel teljesíteni ezt a feladatot.

A szovjetekhez képest a magyar hadsereg rendkívül alulfelszerelt volt:

Idézőjel ikon

elavult fegyverzettel és hiányos téli felszereléssel indították őket a frontra.

Már ekkor súlyos nehézségekkel szembesültek: a -30 fokot is meghaladó orosz tél, a szűnni nem akaró hideg és az éhezés napról napra egyre jobban legyengítette őket, ellenben a szovjet csapatok egyre erősödő támadásokkal ostromolták a magyar vonalakat.

Végül a szovjetek 1943 januárjában nagyszabású támadást indítottak a Don mentén, aminek következtében gyorsan áttörték a magyar állásokat. A csapatok emiatt szétszóródtak a jeges, hóborította orosz pusztában. A magyar katonák jelentős része elesett a harcokban; sokan a fagynak vagy éhezésnek estek áldozatul, míg a hadifogságba kerültek közül csak kevesen tértek haza. Az áldozatok száma óriási volt: 200 ezres magyar seregből 130 ezer katona vesztette életét, tűnt el vagy lett fogoly.

A Don-kanyarba induló katonák közül sokan már a frontra érkezésük előtt sejtették, hogy küldetésük szinte lehetetlen. Hamar eljutottak a hírek a magyar katonákhoz a németek által elszenvedett kudarcokról, a szovjetek elképesztő ember- és fegyverutánpótlásáról, valamint a kegyetlen orosz télről. A háborús vezetés által tapasztalt szervezetlenség, a németek közömbössége és a hadvezetés hibái csak tovább erősítették ezt az érzést.

A magyar katonák alulfelszerelten küzdöttek a téllel, az éhezéssel és a szovjet támadásokkal
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

A búcsúlevelek érzelmi súlya

A frontvonalról érkező búcsúlevelek, naplók egyedülálló bepillantást engednek a háború mindennapjaiba és a katonák lelkiállapotába. Ezeknek a leveleknek a többsége az otthon maradt családtagoknak – feleségeknek, szülőknek, gyermekeknek – íródott, és egyértelműen tükrözi az érzelmi kötődést, szeretetet és a félelmet. Sokszor egyszerű szavakkal, mégis szívbemarkolóan fogalmazták meg a búcsújukat, mintha érezték volna, hogy már sosem térhetnek haza.

Drága Anyukám!

Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább.  [...] Az ellátásunk nagyon gyatra. Reggel kaptunk egy kis keserű feketét, egy csipet vajat, evvel megyünk 38 km-t. Este megkapjuk abban a községben az ebédet-vacsorát, ahová érkezünk. Sárgarépa-főzeléket, 50 dekás konzervet 8 ember. Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. [...]

Idézőjel ikon

Azért Anyukám nehogy sírjál, ne sajnáljál engem. Ha valami emberi dolog történik velem, viseld gondját a gyermekeinknek és tartsatok meg emlékezésetekben.

Bocsáss meg, hogy olyan könnyedén búcsúztam tőletek. Ezt szándékosan csináltam, mert úgy gondoltam, talán könnyebben válunk, mintha sírtunk volna mindnyájan. Áldjon meg benneteket a jó Isten, én is vigyázok magamra, azt megígérem  [...]  Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál.

Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi.

Tábori szám: 233/111 

Hogy lehet a halállal szembenézni? A katonák kétségtelenül tisztában voltak vele, hogy a Don-kanyar körülményei között alig van esélyük a túlélésre. A hideg, az éhezés, a folyamatos orosz támadások és a katonai vezetés hibái végzetes kombinációként hatottak. Mindezek jól érezhetően megjelennek az üzeneteikben is: bár a halállal néztek szembe, leveleikben a hazájuk és szeretteik iránt érzett szeretetük volt a legmeghatározóbb.

A katonák jól tudták, hogy a Don-kanyarnál szinte esélytelen a túlélés
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

A magyar katonák által írt levelek, naplók, versek mind a háború abszurditásáról íródtak, a pusztításról és a belső vívódásokról szóltak. Ezek az írások mind arra szolgáltak, hogy a kegyetlen valóság közepette megőrizhessék emberi mivoltukat. Amellett, hogy ezek személyes dokumentumok, érzelmek, a katonák pszichológiai állapotáról is tanúskodnak: egyeseket elhagyott a remény, mások dühösek vagy éppen rezignáltak voltak. Ezek az írások hiteles képet adnak arról, hogy mit jelentett a keleti fronton szolgálni.

„Irénkém, én csak arra kérlek, imádkozzatok otthon nagyon sokat, hogy ebből a földi pokolból csak még egyszer haza tudjak jönni. 15 napban egyszer mosakodtam, csupa rongy és piszok az ember. Lajcsinak megmondhatod, hogy egyáltalán nem érdemes az elvünkért a mellet fél téglával verni. Mert ami itt véghezmegy, azt nem hogy leírni, hanem elmondani is nehéz volna.

Itt minden van, csak ember és embernek lenni, az megszűnt.”

A Don-kanyarban elesett katonák üzenetei ma is tanúságként szolgálnak: nemcsak a háború borzalmaira és értelmetlenségére hívják fel a figyelmet, hanem az emberi kitartás és szeretet erejére is. A háború nem csupán statisztika vagy távoli esemény, hanem emberek millióinak személyes tragédiája.

Az írásokban megelevenedő történetek és érzelmek pedig azt bizonyítják, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is van, ami megmarad: a hit és a szeretet, amely összeköti az otthon maradottakat és azokat, akik már soha nem tértek haza. Emlékezzünk azokra, akik a Don-kanyarnál estek el, és őrizzük meg leveleik üzenetét a jövő számára.

Hogyan éltek a női náci koncentrációs tábor őrei? Olvasd el erről szóló cikkünket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.