Így dolgoztak anno a szocialista gyárakban – galéria

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyári munka a biztos megélhetést jelentette a szocialista érában: cikkünkben fotókban mutatjuk meg, hogyan dolgoztak vagy éppen ünnepeltek ezekben az üzemekben a magyarok.

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás: az elsőnek adott helyet és teret a szocializmusban egy-egy gyár, amelyben tömegek találtak biztos megélhetésre. Dübörgött az ipar, melynek legkülönbözőbb ágazataiban volt szükség a sok dolgos kézre: házgyárak, járműgyárak, vas- és acélipar és még ezerféle üzem ontotta magából a termékeket, melyeket a szocialista blokk országaiban terítettek. 

Kevés nagyobb problémája lehetett az embernek annál, mint ha közveszélyes munkakerülő bélyegét sütötték volna rá a Kádár-korszakban: a munka alapú társadalomban fontos volt, hogy mindenki teljesítse a feladatát apró fogaskerékként, mely a maga részfeladatával járul hozzá az ötéves tervek megvalósulásához. Élelmiszerre, lakhatásra, járművekre és sok egyébre szükség volt Magyarországon, de még messzebb is: a felvevőpiac adott és hatalmas volt, így a gyárak onthatták magukból termékeiket.

A képre kattintva nyílik a galéria!

Galéria ikon

11

Galéria: Így dolgoztak anno a szocialista gyárakban
Fotó: Erdei Katalin / FORTEPAN

A szocialista gyárak termékei változó minőségűek voltak

Ezek minősége persze nem feltétlenül és mindig volt olyan, mint amilyet az egyszer vásárló, felhasználó magának megálmodott, de ez később lett igazán probléma. Voltak ugyanakkor olyan termékei is ennek az érának, amelyek máig ott vannak szép számban a háztartásokban vagy épp a forgalomban – 

gondoljunk csak a Salgó polcokra, melyet sok pincében teljesítenek máig jó szolgálatot, vagy az Ikarus buszokra, amelyek sokáig tartoztak hozzá a tömegközlekedés mindennapjaihoz.

A gyárakban sokszor kemény körülmények között, természetesen még mindenféle munkavédelmi előírás betartása nélkül dolgoztak, sokszor kifejezetten veszélyes körülmények közt, gondoljunk csak az öntődékre vagy a nehézgépgyárakra. A zaj vagy a gépek kibocsátotta káros anyagok okozta egészségi problémák ekkoriban még nem okoztak fejfájást, és a munka és a politika sem zárta ki egymást a pártállamban. Nagy tisztesség volt az, ha Kádár János ellátogatott az üzembe, s ilyen bizony meg is történt időről időre. 

Ha tetszett ez a galéria, ajánljuk a szocialista iskolásévekről vagyrégi Budapestről összeállított galériánkat!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.