Világszerte népszerűek voltak a magyar buszok

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Ikarus még ma is képes ezreket megmozgatni a világ minden tájáról, erre bizonyság az Aeroparkban tartott találkozó, ahova a magyarokon kívül Németországból és Lengyelországból is érkeztek buszok, látogatók pedig még az Egyesült Államokból is.

Be kell vallanom, hogy engem mindig a megkülönböztetett jelzésű autók ejtettek rabul, ha nem is a szó szoros értelmében, szerencsére. Már gyerekként tűzoltóautókat gyűjtöttem, a rendőrös filmek nyomán édesanyámmal pisztolytáskát varrattam, és néha még iskolába is úgy mentem, felnőttként pedig elszegődtem a mentőkhöz dolgozni. A buszok nem tettek rám olyan nagy hatást, még akkor sem, ha tudtam, szinte csak azok jöhetnének szóba, ha magyar típussal is gyarapítani szeretném a gyűjteményemet. Mindig azt mondtam, hogy amíg a buszoknak nincs villogójuk, esélyük sincs nálam. Erre most tessék: az Aeroparkban rendezett Ikarus-találkozón rögtön egy ilyen „jött szembe” velem. 

A magyar repülőgépekkel jól összeférnek a buszok

Ha azt mondom, Malév, azt mondod, repülőgép. Elsőre ez így rendben is van, noha az egykori Magyar Légiközlekedési Vállalat flottájába nemcsak repülők tartoztak, hanem földi kiszolgáló járművek: buszok és személyautók is. A buszokat azonban más is összekapcsolja Feriheggyel: itt rendezik meg minden évben az Ikarusok találkozóját, ahova idén is mintegy 130 magyar és külföldi busz érkezett. Az egyébként történelmi repülőgépeinknek otthont adó Aeropark ilyenkor ősszel két napra megnyitja kapuit a hazai buszgyártás hőskorából származó, nem ritkán fél évszázados matuzsálemek előtt. 

A legrégebbi magyar buszok a BKV legújabb szerzeményei
Fotó: Kiss Marietta Panka

Miközben a közelmúltunkban a magyar utcaképet Ikarus 260-as és 280-as kockabuszok dominálták, de már a modernebb 415-ösök utolsó darabját is két éve kivonták a BKV állományából, külföldön vannak olyan helyek, ahol még a régebbi típusok is fáradhatatlanul róják az utakat. Merthogy a szocialista magyar ipar büszkeségének számító Ikarusokat a világ minden szegletébe exportálták, és Kubában, Irakban, Kínában, vagy éppenséggel Madagaszkáron a modern közlekedés mérföldköveinek tekintették őket, akár a gőzgépet az ipari forradalom idején. 

Kakukktojás a magyar buszok közt: egy német autó
Fotó: Kiss Marietta Panka

Ezért szerették mindenütt a magyar buszokat 

Tartósságuk és egyszerű karbantartási igényük miatt nagyon népszerűek voltak főleg a harmadik világként számon tartott fejlődő országokban, ahol még az úttalan utakkal is sikerrel megbirkóztak. Ennek köszönhetően különleges érzelmi köteléket teremtettek a járművek utasaival és vezetőivel. Nem csoda, hogy némelyek időt és pénzt nem kímélve fáradoznak egy-egy fellelt régebbi darab megmentésén, hogy aztán a veterán autós találkozókon büszkén mutathassák meg, hogyan szedték rendbe a sokszor a kimúlás határán álló szerzeményeiket.

Az idei meglepetésbusz a lószállítóvá alakított Ikarus 548-as
Fotó: Kiss Marietta Panka

Idén ez volt a legkülönlegesebb busz

Idén a legkülönlegesebb típus, ami most először fordult meg nagyközönség előtt, egy Csepel teherautó alvázára épített, orrmotoros Ikarus 548-as, ami minden bizonnyal valahova Afrikába készült.

Idézőjel ikon

Erre utal, hogy 15 centiméterrel meg van emelve a hasmagassága, vagyis kifejezetten nehéz terepviszonyokra tervezték

– mondta el a Díványnak Garamvölgyi Gergely, a tulajdonos Beaver Tradition eredetkutatója, aki szerint van 3 évnyi lyuk a busz 1985-ös gyártása és az első hazai forgalomba helyezése között, minden bizonnyal ezalatt fordulhatott meg idegenben. Annyi bizonyos, hogy itthon először a Dombóvári Termelőszövetkezet dolgozóit szállította a földekre, majd a tsz-ek felszámolása után a Kákonyi Team Sportegyesület vásárolta meg, ahol lószállítóvá alakították át. A három versenyparipa mellett elfértek még benne a fogathajtáshoz szükséges kocsik, sőt, a bajnokságok idején a buszban aludtak maguk a versenyzők is. Az új tulaj terve viszont az, hogy visszaadja a járműnek az eredeti kinézetét.

Ilyen volt az eredeti Ikarus 548-as, amilyenné vissza szeretnék alakítani az egyetlen megmaradt példányt
Fotó: Wolf Géza

Így maradtak fenn a régi magyar buszok

A régi Ikarusok közül a legnagyobb rajongótáborral az 1954-től gyártott különleges vonalvezetésű farmotoros 55-ös típus rendelkezik, amelynek mintájára 1999-ben egyetlen példányban megszületett a 955-ös, ami végül a mátyásföldi gyárban készült utolsó turistabusz lett. Ezen a nagy múltú előd számos formaeleme visszaköszön a csepp formájú indexlámpáktól kezdve a hűtőrácsot imitáló bemélyesztésen át a hangsúlyos szárnyas logóig. 

Az egyetlen példányban készült Ikarus 955-ös az 55-ösöket idézi meg 45 év távlatából
Fotó: Kiss Marietta Panka

De annyi régi darab bukkant fel hirtelen, ami már-már gyanús. Egy jól értesült ismerősünk elmondta, hogy valóban néhány járművet úgy legóztak össze: van, amit más alvázra építettek, sőt, olyan is akad, amit troliból alakítottak vissza dízelbusszá. Arra kértek, hogy a konkrét példákat ne verjük nagy dobra, mivel ha kiderül egy-egy ilyen turpisság, akkor a közlekedési hatóság nem adna engedélyt a jármű újbóli forgalomba helyezésére.

Idézőjel ikon

A legtöbb régi busz úgy maradt meg, hogy a leselejtezésük után az Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) felvásárolta őket, és a dolgozói számára melegedő-tartózkodót alakított ki belőlük az építkezési helyszínekre

– tudtuk meg Kránitz Balázstól, a rendezvény egyik szervezőjétől.

Keleti kényelem a tárgyalóbuszon
Fotó: Kiss Marietta Panka

Az USA-ban elnöki különgép, nálunk elnöki különbusz

Megőrizték azt a tárgyalóbuszt is, amely a mindenkori államfőnek dukált (készítése idején az Elnöki Tanács elnöke töltötte be ezt a szerepet), ezért kapott megkülönböztető jelzést, nevezetesen kék villogókat az orra két oldalára (lásd címlapképünket). Odabent végig elforgatható karosszékek, a hátsó traktusban pedig minikonyha gondoskodott a kényelemről. Ennek ellenére a rendszerváltás után egyedül Göncz Árpád vette igénybe egyszer-egyszer.

Idézőjel ikon

A kilométerórája 34 759-et mutat, de alig futott valamennyit. Ezzel pont az ellenkezőjét csinálták a szerelők, mint amit szoktak: előretekerték, azért, hogy így egy csomó plusz benzint elszámolhassanak

– árulta el a Díványnak Lengyel János, a buszt megvásároló Légiközlekedési Kulturális Központ szakembere. 

Ikarus C80-asból mindössze kettő maradt meg, és abból csak egy van magánkézben
Fotó: Kiss Marietta Panka

Jellegzetes magyar buszok, amik már ritkaságszámba mennek

Vannak olyan Ikarusok, amelyekből eleve kevés készült, ilyenek például a 280-as csuklósokat leváltó Classic család C80-asai. Ezekből összesen 72-őt gyártottak, de csak 21-et alakítottak ki négyajtós városi kivitelűvé. 

Idézőjel ikon

Ezek közül egyet őrzött meg a Volánbusz, és az enyém az egyetlen magántulajdonú. Korábban volt egy BKV-s szóló buszom és egy honvédségi csuklósom is, azokat adtam el, hogy ezt megvehessem

– büszkélkedik új buszával Jovánovics Gábor, aki azt is hozzáteszi, hogy ez nem egy olcsó hobbi, csak a kötelező biztosítás egy évre másfél millió forint, és akkor még nincs megoldva a parkolás, mert közterületen nem állhat. 

Német motoros magyar busz Németországból
Fotó: Wolf Géza

Külföldi buszokkal Magyarországra

Akik még nála is többet költenek, azok minden bizonnyal azok a külföldiek, akik „saját lábán” hozzák el a buszukat Magyarországra. Idén Lengyelországból és Németországból is többen elgurultak ide. Érdekes, hogy a volt NDK területén több ikarusos rajongói klub működik, mint idehaza. Az egykori belnémet határtól alig 10 kilométerre keletre fekvő Hildburghausenből egy IFA-motoros Ikarus 211-es érkezett, amelyet lakóbusszá alakítottak át. 

Idézőjel ikon

Ez volt az Ikarus legnagyobb darabszámban gyártott midibusza. Mi, keletnémetek adtuk hozzá a motort, a magyarok pedig az NDK-n kívül Vietnámba, sőt Ausztriába is adtak el belőlük

– mesélte el Axel Spartak, aki két volt sofőrkollégájával jött. Mindhárman Ikarusokat vezettek Türingiában, aztán nosztalgiából megvették maguknak ezt a buszt, amellyel azelőtt munkásokat szállítottak. Legtöbbször csak a közeli Waldau oldtimer-találkozójáig merészkednek, de Magyarországra sem először kirándulnak a járgányukkal. Axel megengedte, hogy fotózzunk az utastérben is, de előre is elnézést kért a lakórészben uralkodó állapotokért: három pasi együtt utazva, mit várhatnánk? – tárta szét a két kezét.

Németországból 800 kilométert kellett buszozni, de váltott sofőrökkel, ágyban pihenve nem is olyan nehéz
Fotó: Kiss Marietta Panka

Buszos ajándékok gyerekeknek és örök gyerek felnőtteknek

A tömegben a magyar és a német mellett angol szavakra is figyelmesek leszünk, az angolul beszélő társaságot megszólítva kiderül, hogy amerikaiak, és bár nem kimondottan az Ikarus-találkozó kedvéért jöttek Európába, de amikor megtudták, hogy ilyen lesz, eldöntötték, hogy semmiképp sem hagyják ki. Vásárfiát is vettek: egy plüssből készült Ikarust, amit a repülőre ugyan a nagy mérete miatt nem fognak tudni felvinni, de mivel könnyű, a hazapostázása nem fog sokba kerülni. 

A Balian Modellek nem egyszerű átfestések, hanem precíz egyedi átalakítások
Fotó: Kiss Marietta Panka

Ha már vásárfia, a szokásos Ikarus feliratos pólók, bögrék és egyéb csetreszek mellett találunk egy standot, ahol valósághű buszokat kínálnak többféle méretarányban

Idézőjel ikon

2020 óta már több mint 10-féle alaptípust készítünk kismillió színezésben alapvetően 1:72-es léptékben, de az utóbbi időben nyitottunk a nagyobb, 1:43-asok felé is. A másik népszerű méretet, az 1:87-est azért nem csináljuk, mert arra már van egy kisszériás hazai gyártó, a WUMM Modell

– fejtette ki Ványi Zs. Balian, akinek a sok pici mellett egy igazi nagy busza is van. 

Ebből is az látszik, hogy a buszok iránti rajongásnak és szenvedélynek nincs határa. Lehet az magyar, német, lengyel vagy akár amerikai, ha meghallják azt a szót, hogy Ikarus, mindenkinek egyformán dobban meg a szíve. 

El sem tudod képzelni, hogyan parkolhat egy kávézóban 3 ezer autó? Erről ebben a cikkünkben írtunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.