Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárás nemcsak manapság jelent fenyegetést. Volt a történelemnek egy korszaka, amikor az emberiség a kedvezőtlen folyamatok eredményeként csaknem kihalt.
Egy amerikai, olasz és kínai szakemberekből álló kutatócsoport megtalálhatta a magyarázatot arra, hogy miért van jelentős időbeli különbség az afrikai és eurázsiai fosszíliák származása között. A szakemberek a Science című tudományos folyóiratban publikáltak egy tanulmányt, amelynek egyik modellje szerint őseink populációja 800-900 ezer évvel ezelőtt szinte teljesen megsemmisült. Olyannyira, hogy a korai és középső pleisztocén közötti átmenet során becslések szerint mindössze 1280 nemzőképes ősünk maradt. Ez azt jelenti, hogy
a mintegy 117 ezer évig tartó korszakban az emberiség 98,7 százaléka odaveszett.
Drasztikus változásokat hozott a korszak
A késői pleisztocén idején a modern emberek Afrikán kívül, az ausztrál és az amerikai kontinensen kezdtek terjeszkedni, miközben más ősi emberfajok, például a neandervölgyiek a kihalás szélére sodródtak. A korszakot szélsőséges, hideg időjárás jellemezte. Ebben az időben mozdultak el azok a hatalmas jégtáblák és gleccserek, amelyek kialakították bolygónk felszínének mai képét.
A tanulmány keretében a tudóscsoport egy új elemzési technika, az úgynevezett „FitCoal” (fast infinitesimal time coalescent process) segítségével mérte fel a korszakot kísérő demográfiai változásokat 3154 modern kori – 10 afrikai és 40 azon kívül populációból származó – ember genomszekvenciái alapján, ami komoly tudományos áttörést hozott.
Az afrikai és eurázsiai fosszíliák közötti kronológiai szakadék a korai kőkorszak ezen szűk keresztmetszetével magyarázható, ami egybeesik a leletek jelentős hiányának becsült időszakával.
Közel járt a kihaláshoz az emberiség
A népességcsökkenés mögött meghúzódó potenciális okok közül néhány az éghajlat szélsőségeihez kapcsolódik. A korszak során a hőmérsékleti viszonyok megváltoztak, továbbra is súlyos aszályok pusztítottak, a táplálékforrások pedig az állatfajok, például a mamutok, a masztodonok és az óriáslajhárok kihalásával igencsak megfogyatkoztak. A tanulmányok szerint mindezen tényezők miatt a genetikai sokféleség 65,85 százaléka elveszhetett.
A csapások hatására a szaporodóképes emberek száma nem tudott számottevően nőni, ami komoly veszélyt jelentett fajunkra nézve. Az eseménysorozat ugyanakkor hozzájárulhatott egy úgynevezett fajképződési eseményhez, ami akkor következik be, amikor egyetlen vonalból két vagy több faj jön létre.
Két ősi kromoszóma konvergálhatott, létrehozva azt, amit a ma élő embereknél 2-es kromoszómaként ismerünk.
Ennek a szétválásnak a megértése segített a csapatnak meghatározni a gyenyiszovai ember, a neandervölgyi ember és a Homo sapiens utolsó közös ősét.
Fontos következtetésekhez vezethet
A felfedezés új távlatokat nyithat az emberi evolúció vizsgálatában. A jövőbeli kutatások olyan kérdésekre adhatják meg a választ, hogy egy ilyen kis populáció hogyan maradhatott fenn az éghajlat viszontagságai ellenére, vagy hogy a korszak során a természetes szelekció felgyorsította-e az emberi agy fejlődését.
Lehetséges, hogy a tűz feletti irányítás megszerzése és az emberi élet számára barátságosabb éghajlat is hozzájárulhatott ahhoz, hogy körülbelül 813 ezer évvel ezelőtt az emberiség gyors gyarapodásnak indult.
„Ez csak a kezdet. Az eredmények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk az emberi fejlődésről ebben a korai-középső átmeneti pleisztocén időszakban, ami segíthet közelebbről megérteni a korai ember evolúcióját és származását" – vélekedett LI Haipeng, a tanulmány egyik társszerzője, a Sanghaji Táplálkozási és Egészségügyi Intézet elméleti populációgenetikusa és számítástechnikai biológusa.
Arról, hogy a neandervölgyi ember valójában milyen találékony volt, itt olvashatsz.
