David Attenborough a filmjei miatt maradt le fia és lánya gyerekkoráról

Olvasási idő kb. 4 perc

A mai negyvenesek számára ő A Természetfilmes, aki egyszerre megkerülhetetlen alakja a televíziózásnak és az ismeretterjesztésnek. Szinte hihetetlen, hogy David Attenborough, aki májusban töltötte be a 98-at, nemcsak, hogy köztünk van, de még aktívan dolgozik is. Terepre ugyan már nem indul útnak, de idén Az orángutánok titkos élete című Netflix-természetfilm narrátoraként okozott sok örömöt a természetfilmek rajongóinak.

Az egyik utolsó olyan közismert ember Attenborough, akire nincs ember, aki ne pozitív érzelmekkel gondolna: tévésként annyit adott mindenkinek, hogy munkássága révén egyöntetűen pozitív a megítélése. Magánéletéről ugyanakkor keveset tudunk – így életének nagy tragédiájáról, felesége elvesztéséről, és arról is, hogy mit áldozott fel annak érdekében, hogy a tévézés hőskorának szupersztárja válhasson belőle.

David Attenborough rengeteget tett a tévézésért

Sir David olyan családba született, ahol a tudásnak komoly értéke volt: édesapja egyetemi igazgató volt, ő pedig már igen fiatalon természettudományos érdeklődést mutatott. A BBC-hez több mint hetven éve, 1952-ben csatlakozott gyakornokként: addig a fáma szerint mindössze egyetlen tévéműsort látott. Akár igaz ez, akár nem, egészen biztosan a tévézés hőskorában lépett képbe, hiszen a BBC rendszeres adásai 1936-ban indultak.

David Attenborough egész életét a tévének szentelte
Fotó: Gareth Cattermole / Getty Images Hungary

Nevéhez fűződik a tulajdonképpen műfajteremtő Zoo Quest sorozat, amelyben az ismeretterjesztő műsorok helyszínét a természetbe, a vadonba helyezte, ott megfigyelve és megmutatva az élővilág érdekességeit.

Ez az, ami a legtöbb ember fejében a tévés nevéhez kapcsolódik: Attenborough ott van a közelben, amikor megmutat valami roppantul érdekeset az élővilágban.

Nem csak ennyit köszönhet ugyanakkor neki a modern televíziózás: a BBC producerévé avanzsált természettudós nevéhez köthetők az alábbiak is:

  • A BBC Two munkatársaként ő felügyelte az első színesben közvetített tévéadásokat Európában: a brit közszolgálati csatorna mindössze 3 héttel előzte meg ebben a németeket.
  • 1969-ben nem más, mint a későbbi Sir David rendelte meg a Monty Python Repülő Cirkusza első epizódjait.
  • Lemondott vezetői pozíciójáról azért, hogy a hetvenes években visszatérhessen a vadonba – jócskán megelőzve Bear Gryllst, valóban nomád életet élt, törzseket és állat-, valamint növényfajokat tanulmányozott.
  • Nemcsak olyan sorozatokat hozott létre, mint az Élet a Földön, melyet becslések szerint legalább félmilliárd ember látott, hanem a forgatások alatt tudományos felfedezéseket is tett. Számos faj kapta nevét tőle vagy róla.
  • A kék bolygó című sorozata készítésekor számos olyan fajt mutatott be, amelyet korábban még nem láthattunk filmen.
  • Majdnem 90 évesen, 2015-ben a nagy ausztrál korallzátonynál merült több mint 300 méteres mélységbe. A technika pionírjaként UHD-ben forgatta egyes filmjeit.

Munkássága révén ráláthatott arra is, hogyan pusztítja az ember a Földet, és erre fel is hívja nézői figyelmét, így nagyon sokat tesz a környezet védelméért.

Lemaradt gyermekei fiatal éveiről

David Attenboroughszámos könyvet is írt sorozatai mellett, munkásságáért eddig számos díjban is részesült – 39 éve pedig lovagi címet is kapott még II. Erzsébet királynőtől, aztán ismételten Károly királytól is. Arról azonban kevesen és keveset tudnak, hogy ki volt a felesége.

Attenborough 24 éves volt, amikor feleségül vette Jane Orielt: találkozásuk körülményei kevéssé ismertek, az azonban biztos, hogy 1950-ben kötöttek házasságot, és két gyermekük született, Robert és Susan. A tévés végtelenül szerette családját – ugyanakkor munkája megkövetelte tőle, hogy akár hosszú hónapokra otthon hagyja őket, míg ő maga terepen forgatott.

Attenborough néhai felesége, Jane Oriel
Fotó: Evening Standard / Getty Images Hungary

„Ha bánok valamit, akkor ez az. Ha az embernek 6-8 éves gyermeke van, és három hónapot tölt tőle távol, rengeteg fontos dologról marad le. Pótolhatatlan dolgokat veszít el” – nyilatkozta később egy interjúban.

Susan és Robert, akik ma már mindketten hatvanas éveiket tapossák, humorral oldották fel ezt a minden bizonnyal nehéz problémát életükben.

Idézőjel ikon

„Családi poén lett belőle, azt mondogatták, apa, hát persze, hogy nem emlékszel erre, hiszen sosem voltál otthon!”

– foglalta össze megküzdési stratégiájukat Attenborough.

Felesége agyvérzésekor is távol volt

Tragikus egybeesés, hogy Attenborough akkor is távolt volt, Új-Zélandon forgatott, amikor 1997-ben telefonhívást kapott: azonnal siessen haza, mert felesége összeesett, és kórházban van. Mint utóbb kiderült, Jane agyvérzést kapott, és bár férjének sikerült hazaérnie úgy, hogy kórházi ágya mellett foghassa a kezét, nem lehetett semmit sem tenni életének megmentésére.

Az asszony kómában volt, amikor Attneborough hazaért, az orvosok ugyanakkor azt mondták, fogja meg a kezét. Így is tett,

Jane pedig visszaemlékezése szerint még utoljára megszorította a kezét, majd nem sokkal később meghalt.

A tévés, aki később sem költözött ki egykor Jane-nel közös otthonából, azt érezte, hogy elvesztette élete értelmét, azt a biztos pontot, amelyhez mindig visszatérhetett. A munka volt az, ami segített neki a gyászt feldolgozni, bár elmondása szerint az üres házba hazatérnie továbbra sem jó érzés.

„A természetben megszoktam a magányt, de egy üres ház nem tölt el jó érzésekkel. Szerencsére a lányom ott van velem, és a természet megnyugvást jelent a gyász legsötétebb pillanataiban is” – árulta el. „A ház tele van Jane emlékével. Bárhová megyek, érzem a jelenlétét, de tudom, akárhány ajtót is nyitok ki, egyik mögött sem áll majd ott ő.”

A fiatal Attenbourugh Anna hercegnő és Károly herceg társaságában
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Bármennyit is volt távol gyermekeitől, tagadhatatlan, hogy Sir David komoly befolyást gyakorolt arra, milyen pályát válasszanak. Susan általános iskolai igazgatónő lett, Robert pedig a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetemen a biológiai antropológia főelőadója.

Meryl Streep tragikus, fiatalkori szerelmének történetét is kevesen ismerik, pedig ez nagyban meghatározta a színésznő későbbi életének alakulását.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.