Titokzatos alak tartja rettegésben a túrázókat: nem mindenki látja

Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor lemegy a nap a közép-kaliforniai Szent Lucia-hegységben, a természet adta békés pillanat egyszerre változik rémálommá. Akit az erdőben ér a sötétség, elfogja a rettegés: a legtöbben arról számolnak be, hogy úgy érzik, mintha figyelnék őket.

Nem egy kiránduló számolt már be arról, hogy amint nappalból este lesz, egy furcsa jelenség bukkan fel a festői tájon. Egy, a hegycsúcs tetején feltűnő, kísérteties alak, amely egy nagyon magas férfira hajaz, és nem tesz mást, csak egy titokzatos ködbe burkolózva figyel. Aztán amikor a halálra vált túrázó tovalép, a kísértet eltűnik.

Nem egyedi eset

A történet nem egy ember agyszüleménye, a kaliforniai Big Sur közelében található Szent Lucia-hegységben látott, úgynevezett sötét figyelőkről már tucatnyian számoltak be. Az elbeszélések alapján világos, hogy egymástól függetlenül mind ugyanazt látják:

Idézőjel ikon

hórihorgas, két-három méter magas figurát, ami az égvilágon semmit sem csinál azon kívül, hogy halálra rémíti a túrázókat.

Ha pedig az emberek elég sokáig bámulják, vagy megpróbálják megközelíteni, elhalványul.

A hegyen felbukkanó kísértet túrázók tucatjaira hozta már a frászt
Fotó: john finney photography / Getty Images Hungary

Évszázadokkal ezelőtt óta itt vannak a teremtmények

A múlékony természetű lények létezése már évszázadok óta izgalomban tartja az embereket. Van, aki szerint a furcsa jelenségnek az egykori őslakosokhoz, a Chumashokhoz van köze, akik 13 ezer évvel ezelőtt már Kalifornia középső partvidékén éltek. A tudományos-fantasztikus irodalomban alkotott könyveiről ismert Jason Offutt szerint a sötét figyelőkről szóló legkorábbi írásos beszámolók az 1700-as évekre nyúlnak vissza, amikor a spanyol gyarmatosítók a „los vigilantes oscuros”, vagyis a sötét figyelők nevet adták a titokzatos lényeknek

Íme a hegyi kísértet egy antik illusztrációja
Fotó: ilbusca / Getty Images Hungary

A hegy kedvelt kísértetei

A különös teremtmények 1937-ben már az irodalomban is feltűntek. Robinson Jeffers költő szerint az alakok, amelyek az emberi szem számára emberinek tűnnek, biztosan nem azok. A következő évben, a közeli Salinasban felnőtt John Steinbeck Flight című novellájában ódát írt a felbukkanó alakokról, amelyek már gyerekkorában hatással voltak az íróra. Steinbeck édesanyja ugyanis

Idézőjel ikon

iskolába menet gyümölcsöt vagy diót hagyott a lényeknek, amelyek helyén hazatérve már virágokat talált.

2017-ben Steinbeck fia, Thomas is írt a titokzatos figyelőkről, de ő már könyvben mesélt róluk.

A világ más részein is felbukkannak

Ami azt illeti, ilyen lények nemcsak Kaliforniában, hanem ugyan más néven, de világszerte felbukkannak a hegycsúcsokon. Láttak már túrázókat „követő” óriásokat a skóciai Cairngorms legmagasabb csúcsán, de készült már felvétel Angliában, Japánban és a Bulgáriában található, 2914 méteres Vihren-csúcson, a Pirin Nemzeti Parkban is. 

Ez a fotó 2019-ben készült Bulgáriában
Fotó: Maya Karkalicheva / Getty Images Hungary

Mi lehet az igazság ezekről a lényekről?

Noha vannak olyanok, akik a jelenséget annak a természetes emberi hajlamnak tulajdonítják, hogy úgy adunk értelmet a világnak, hogy abba is belelátunk valamit, ami egyébként nem is létezik. Tehát sokan úgy magyarázzák, hogy ez nem más, mint hogy ilyen-olyan alakok észlelésével tulajdonképpen megszemélyesítjük a természetet.

A titokzatos teremtmények létezését mások az időjárás egy különleges tréfájának gondolják.

Jan Null amerikai meteorológus szerint például a sötét figyelők legendájának semmi köze a természetfelettihez, ennek magyarázata csakis tudományos lehet. Úgy véli ugyanis, hogy a „szörnyek” akkor jönnek létre, amikor az árnyékok – akár az embereké – a ködre vetülnek. Szerinte tehát akkor születik a „kísértet”, amikor – különösen pirkadatkor vagy sötétedéskor – a túrázó mögé kerül a nap, vagyis

Idézőjel ikon

a köd által hatalmasra eltorzított emberi árnyék tulajdonképpen maga az ember.

Az alak eltűnésére is van magyarázat: elég ehhez a túrázónak odébb lépnie egyet, de lehet, hogy a kísérteties alak pont egy széllökés miatt illan el.

A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a kísértetek maguk a túrázók
Fotó: john finney photography / Getty Images Hungary

Meteorológia ide vagy oda, akik már gyerekkoruk óta hisznek a különös kísértetekről szóló mesékben, továbbra is azt gondolják, hogy ezek a kísértetek a hegy legkülönlegesebb teremtményei.

Ha szívesen olvasnál még különleges lényekről, ajánljuk figyelmedbe a Fülöp-szigetek mitikus szörnyetegéről szóló írásunkat is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.