A pokol kapui: 4 hely, ahol közel kerülhetsz az alvilághoz
A világon több olyan hely is létezik, amely annyira félelmetes, hogy a helyiek csak a „pokol kapujának” nevezik.
A világon több olyan hely is létezik, amely annyira félelmetes, hogy a helyiek csak a „pokol kapujának” nevezik.
Pontosan 100 év telt el azóta, hogy Kaliforniában megnyílt a világ első motelje, a Milestone Mo-Tel. Ma már csak omladozó romok emlékeztetnek a „motoros szállodák” forradalmi ötletére, amely örökre megváltoztatta az amerikai utazási kultúrát.
Amikor lemegy a nap a közép-kaliforniai Szent Lucia-hegységben, a természet adta békés pillanat egyszerre változik rémálommá. Akit az erdőben ér a sötétség, elfogja a rettegés: a legtöbben arról számolnak be, hogy úgy érzik, mintha figyelnék őket.
Talán egyetlen korszak sem kínált annyi hátborzongató pillanatot és nem is adott annyi rémisztő karaktert, mint a 70-es és 80-as évek horrorjai. De mi lenne, ha egyszer csak ott teremhetnél ezeken az ideglelő helyszíneken?
A világ jó pár hídja nem csupán két helyet összekötő kapcsolatot jelent, hanem átkelve, sőt időnként csupán átpillantva rajta, igazi kihívást, veszélyt és csupa izgalmat. Legyen az mély völgyek között sziklaszilárdan álló, szelídebb táj fölött lengedező vagy épp viharos tengerek fölött átívelő, turisták ezreit vonzza bármelyikük.
A világ egyik legfélelmetesebb kórházaként tartják számon Nagy-Britannia egykori legnagyobb elmegyógyintézetét, az angliai Whittingham pszichiátriai kórházat. Azt mondják, elég csak az épület környékére merészkedni ahhoz, hogy érezni lehessen a rossz energiákat.