Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A hazafias érzelmek mindkét nem számára fontos kívánalomnak számítottak a 19. században, a nőktől pedig azt is elvárták, hogy magyar ruhába öltöztessék gyerekeiket, és kizárólag magyarul beszéljenek hozzájuk. De hogyan nyilatkoztak a reformkori férfiak a nőkről, és miért nem engedte Berzsenyi, hogy felesége megtanuljon olvasni?
Abroncsos szoknyák, fényes bálok, a pamlagon naplót olvasgató vagy zongorázó honleány – olvasmányaink alapján leginkább ilyennek képzeljük a reformkori nők életét, de a valóság, mint mindig, ennél jóval sokszínűbb. A reformkorban éppúgy akadtak ambiciózus, újító szellemű asszonyok, mint a hagyományos női szerepeket kiszolgáló nők – és olyanok is, akiknek életét nagyban befolyásolta a szabadságharc, majd annak bukása.
Nők a reformkorban
„A nő szüli ugyan a férfiút, de a férfi alkotja a törvényt” – vallották a 19. században a nők szerepéről és jogairól, annak ellenére, hogy ebben az időszakban vetődött fel először komolyan a nők jogainak és a lányok iskoláztatásának a kérdése (amelyben Teleki Blankának vagy Veres Pálnénak elévülhetetlen érdemei vannak). Az iskola azonban nem azt a célt szolgálta, hogy a jól képzett honleányok majd a férfiakkal egyenrangú pályára lépjenek:
az ő feladatuk a háztartásvezetés, a gyerekek hazafivá nevelése és az otthon nyugalmának biztosítása volt.
A művelt reformkori nők ezenfelül olvasgathattak, zongorázhattak vagy kézimunkázhattak, esetleg naplót vezethettek, vagy – ha nagyon haladó szellemű volt a férj – akár verset is írhattak. Erre azonban keveseknek jutott lehetőség: akkoriban nemritkán 8-10 gyermeket szültek a nők, akik közül jó néhányat elveszítettek, esetleg maguk is belehaltak a szülésbe.
Nemzeti öltözet, nemzeti öntudat
Többek között Pálóczi Horváth Ádám költő-polihisztor is megnyilatkozott a nőkérdésben, a nők politikai szerepvállalásának lehetőségét firtatva. Arra jutott, hogy az országgyűlésre legfeljebb nézőként lehet beengedni a nőket, akiknek a legfontosabb feladatuk mégiscsak az, hogy szoptassák, majd nemzeti öntudatra, anyanyelvi beszédre neveljék és nemzeti öltözet viselésére szoktassák a gyerekeket. A hosszúra növesztett és pántlikával összefogott haja miatt „csimbókos poétának” csúfolt Pálóczi Horváth nagy nőcsábász hírében állott, Kazinczy például így vélekedett róla:
„A legfényesebb ízlésű párizsi dáma is elfelejti, hogy neki bajusza borítja be száját, hogy hajai tornyokba nincsenek fürtözve, hogy dohány parfűmírozta ruháit, s gyönyörködve mulat társaságában.”
„Miért hagynál egész ménest akármely kanczáért?”
Pálóczi Horváth első felesége egy nagyon művelt, több nyelven beszélő, magyarul és németül olvasó nő volt: Oroszy Juliannát a Balaton-vidék legműveltebb asszonyának tartották. Ez eleinte bizonyára rokonszenves volt Pálóczi Horváthnak is, de Julianna kedvéért sem hagyott fel kicsapongó életmódjával: sokszor magára hagyta feleségét, aki legfeljebb a könyvekből meríthetett vigaszt. E szokása miatt Pálóczi Horváth így panaszkodott egy levélben Kazinczynak:
„Jobb szereti az Könyves Házat, mint az Ágyas Házat… kár, hogy a bába elejtette, inkább illett volna férfinak.”
(Kérdés, hogy ha Oroszy Julianna az „Ágyas Házat” szerette volna jobban, az nem lett volna-e legalább ennyire gyanús…) Egy barátját pedig így igyekezett lebeszélni a házasságról: „Miért hagynál egész ménest akármely kanczáért”?
A „csimbókos költő” második házassága sem volt boldogabb, de megtalálta a megoldást: magához vette egy szegény prédikátor lányát, a nálánál 25 ével fiatalabb Kazinczy Klárát (Kazinczynak csupán névrokona), akiről azt hitte, hogy a saját lánya – majd amikor kiderült, hogy mégsem, második felesége halála után gyorsan nőül vette. Mi több, maga mellé gyűjtötte Klára verselő barátnőit, és irodalmi kört alapított. Ez volt a Göcseji Helikon, Pálóczi Horváth pedig haláláig lelkesen javítgatta a nők verseit.
„Kihágsz nemednek szűk korlátiból”
A korszak költőnői közül a Malvina néven verselő Dukai Takách Judit talán a legismertebb, akihez még Berzsenyi Dániel is versben szólt: „Te megboszúlva méltóságtokat // Kihágsz nemednek szűk korlátiból, // Melyekbe zárva tartja vad nemem” – írta Berzsenyi Dukai Takách Juditnak, aki egyébként felesége unokatestvére volt. Míg azonban Judit teljesítményéről elismerően írt, saját feleségét a betűk közelébe sem engedte, Zsuzsanna kénytelen volt megelégedni a gazdasszonyi szereppel, amit férje kijelölt számára: „Középszerű mindenben; tizennégy esztendős korában vettem el, együgyűségben találtam és abból fel sem szabadítottam, mert e részben egy kissé napkeletiesen gondolkoztam” – vallotta be.
„Borús hazánk két sarkcsillaga”
A női feladatok meghatározása tehát továbbra is a férfiak kiváltsága volt. Ha a férj úgy tartotta jónak, akár a politikába is belekóstolhattak – módjával, persze. Ahogy például gróf Batthyány Lajos miniszterelnök felesége, Zichy Antónia, és testvére, Zichy Karolina: az arisztokrata hölgyek szalonjában a reformkor minden jelentős egyénisége megfordult, Petőfi pedig „borús hazánk két sarkcsillagá”-nak nevezte őket. Természetesen ők is megtették, amit a korszellem megkövetelt a nőktől: nemzeti viseletben jártak, divatot teremtve ezáltal az arisztokrata nők között, és – a korabeli arisztokráciától nem megszokott módon – szalonjukban és otthon is magyarul beszéltek. Aligha volt náluk befolyásosabb nőalakja a 19. századnak – a szabadságharc bukása után pedig Antónia úgyszólván szimbólummá vált. Amikor pedig jóval később a fia, Elemér megismerkedett Erzsébet királyné unokahúgával, és feleségül akarta venni, ezt írta levélben: „A gyilkos családba nem nősülünk.”
Az 1948–49-es forradalom bukása után rengeteg nő özvegyen maradt: férjük vagy a csatatéren maradt, vagy a megtorlásoknak esett áldozatul. Mások menekülni kényszerültek, különben börtönbüntetés várt volna rájuk. És olyanok is akadtak, akiket letartóztattak, majd a kufsteini börtönbe zártak.
A szabadságharc özvegyeinek a sorsáról az alábbi cikkünkben olvashatsz.
