1973-ban egy magas rangú balassagyarmati pártfunkcionárius két fia öt napon át fogva tartotta a város leánykollégiumának lakóit: azzal fenyegetőztek, hogy megölik a lányokat, ha nem disszidálhatnak. Az ügy rendkívül kínos volt a szocialista Magyarország számára, teljes volt a hírzárlat, a túszdráma elszenvedői pedig évtizedekig nem beszélhettek a történtekről.
1973. január 7-én, este 10 órakor a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégium 15-16 éves lakói lefekvéshez készülődtek. Aznap tértek vissza a téli szünetről, talán éppen az élményeiket mesélték egymásnak, amikor a 19 éves Pintye András és öccse, a 17 éves Pintye László gépkarabéllyal és egyéb fegyverekkel felszerelkezve, kiabálva berontottak a kollégiumba.
A Pintye testvérek aznap reggel lopták el pártfunkcionárius apjuktól a balassagyarmati laktanya kulcsát, ahonnan fegyvereket és lőszert szereztek. Az idősebbik fiú, András már korábban is lopott, igaz, akkor „csak” könyveket a pannonhalmi apátságtól és pénzt a szomszédjuktól. A városban tartottak tőle, iskoláit nem fejezte be, többször kijelentette, hogy se tanulni, se dolgozni nem szeretne. Balhéit azonban szülei mindig elsimították: apja a szobi–miskolci határőrkerület párttitkára volt, anyja pedig a pártbizottság személyzeti előadója.
Kikosarazták, bosszút akart állni
Az apa, talán, hogy megfékezze vagy visszatartsa fiát a bűnözéstől, bejelentette: katonai sorozás vár Andrásra 1973. január 8-án. A fiúban valószínűleg ekkor fogalmazódott meg, hogy bármi áron disszidálni fog. Nem volt még olyan régen az 1972-es müncheni túszdráma, amikor a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet túszul ejtett 11 izraeli sportolót az olimpiai faluban, majd szabadon bocsátásukért pénzt, szabad elvonulást és repülőgépet követeltek. Pintye András úgy hitte, ami a terroristáknak nem sikerült, neki menni fog. Választása valószínűleg azért esett éppen a városi leánykollégiumra, mert korábban egy ott lakó lány kikosarazta. Néhány barátját és öccsét is beavatta a tervbe, végül azonban csak öccse tartott ki mellette.
Néhányan megszöktek
A két fegyveres fiú tehát berontott a kollégiumba, sorra járták a lányszobákat, és erőszakkal beterelték a lányokat a 14-es számú szobába.
Néhány lány, arra hivatkozva, hogy vécére kell menniük, ekkor meg tudott szökni: a földszinti ebédlő ablakán keresztül jutottak ki az utcára.
Ők szóltak a balassagyarmati járőröknek, akik először nem is tudták, elhiggyék-e a hihetetlen történetet, de végül az ebédlőablakon keresztül maguk is bejutottak a kollégiumba. A folyosón megpillantották az idősebbik túszejtőt, aki a rendőrök láttán visszarohant a 14-es szobába, és három szekrénnyel és egy vasággyal eltorlaszolta annak ajtaját. A rendőrök megpróbálták kinyitni, az emberrablók ekkor lövéseket adtak le.
Mesterlövészek, hírzárlat, tanácstalanság
A helyszínre megérkezett a balassagyarmati rendőrfőkapitány, majd a belügyminisztérium vette át az ügyet: a pártvezetésnek kínos volt, hogy elismert káderek fiai az elkövetők, akik ráadásul disszidálni akarnak. Biszku Béla és Benkei András mesterlövészeket küldött a városba, riasztotta a katonaságot és a munkásőrséget, a média felé viszont teljes volt a hírzárlat. Mivel azonban hasonló esemény nem történt korábban (és tegyük hozzá: szerencsére azóta sem), tanácstalanok voltak. Azt valahogy megoldották, hogy lehallgassák a 14-es szobát, de a túsztárgyalás, hogy így fogalmazzunk, nem volt az erősségük.
Tárgyalások az emberrablókkal
Ekkor jutott valakinek eszébe a városi kórház főorvosa, dr. Samu István, aki ráadásul az elkövetők számára sem volt ismeretlen: a kisebbik Pintye az orvos lányának volt osztálytársa, az idősebb Pintye pedig hallott már azokról a beszélgetésekről, amelyeket az orvos a „deviáns” fiatalok számára tartott a városban. Őt január 8-án a túszejtők beengedték az elbarikádozott szobába. (dr. Samu később megírta visszaemlékezéseit a rendőrség kérésére, itt olvasható.)
„Belépve megláttam, hogy az ajtóval szemközti két sarok felől, a jobb sarokból egy kopaszra nyírt, barna hajú fiatalember, a bal sarokból hosszú, szőkés hajú fiatal fiú felém, ill. az ajtó felé irányított géppisztollyal, illetve pisztollyal vigyáznak a bemenetelre, közben izgatott, nyugtalan, kapkodó, harsány utasításokkal irányítják a lányok tevékenységét” – írta le dr. Samu az első benyomásait. Az orvos számára úgy tűnt, a fiatalabb fivérrel, a hosszú hajú Lászlóval lenne érdemes egyezkedni: úgy tűnt számára, László csak azért nem „enged”, nehogy szégyenben maradjon a lányok előtt, akiknek imponálni akar. Testvére viszont konok, makacs, kevés emberi érzelemmel bíró valakinek tűnt az orvos számára. A doktor napokig járt be a kollégiumba, a testvérpár is csak vele volt hajlandó szóba állni, a saját szüleikkel és a rendőrökkel nem. Samu azonban nem járt sikerrel, bejuttatott némi élelmet, vizet, cigarettát és néhány vödröt a lányoknak, akiket ekkor már a mosdóba sem engedtek ki.
Egyre kegyetlenebbek lettek
Végül a két túszejtő összeállított egy listát a követeléseikről: útlevelet, nagy mennyiségű nyugati valutát kértek (Kádár János és más vezetők által aláírt igazolással arról, hogy a magyar hatóságok önként adták át nekik a pénzt), és szabad elvonulást, amit úgy képzeltek, hogy kisbusz, esetleg tank viszi őket Ferihegyre, ahonnan Ausztriába távoznak repülővel. Követeléseik egyre irreálisabbak lettek, fegyvereket, kézigránátokat is kértek, egyre idegesebben: azzal fenyegetőztek, hogy lelövik a túszaikat, akikkel egyre kevésbé bántak emberségesen.
Nem hagyták őket aludni, a falnál kellett térdepelniük, és azt sem engedték, hogy egy szívbeteg lány áthozza a gyógyszerét a szomszéd szobából.
Végül már a szemközti tanácsházára lövöldöztek, de szerencsére nem sebesítettek meg senkit.
A testvérpár szüleit közben kimenekítették a városból, amely igencsak felbolydult addigra. A szovjet tanácsadók altatógáz bevetését szorgalmazták, a magyar hatóságok végül azonban úgy döntöttek, megpróbálják az ablakhoz csalni Pintyééket. Katonai teherautót küldtek az épület elé, hátha felfigyelnek a hangjára, a testvérpár azonban résen volt, inkább a lányokat küldték oda. Később azonban az értelmi szerző András mégis az ablakhoz lépett. Ekkor lőtte le az egyik mesterlövész.
A túszdráma vége: nem teljes a happy end
László és a lányok ekkor elhúzták az ajtók elé emelt torlaszt, a lányok kirohantak, László pedig megadta magát. Tettéért 15 év börtönbüntetésre ítélték, amelyből kedvezményesen, 11 év és 3 hónap után szabadult. (Pintye Lászlón kívül még négy fő kapott enyhébb szabadságvesztést.) Az áldozatok közül a legtöbben soha nem nyilatkoztak a sajtónak a történtekről – annál is inkább, mert őket és szüleiket is nyomatékosan megkérték, hogy soha ne mondjanak semmit az eseményekről. Ráadásul, mint ilyen helyzetekben oly sokszor, megjelent az áldozathibáztatás: volt, aki azzal vádolta a lányokat, maguk is az események előidézői voltak, segítettek a Pintye testvéreknek. A bírósági tárgyaláson ráadásul többször is elmondatták velük az átélteket, cinkostársként tekintettek rájuk, nem pedig elszenvedőként.
Pintye László új élete
A történet, bár hivatalosan csak egy szűkszavú közlemény jelent meg róla a lapokban az ítélethirdetés után, nagyon is foglalkoztatta a magyar közvéleményt. Végh Antal Könyörtelenül című 1986-os könyvében írta meg a túszdráma regényesített változatát, amely alapján három év múlva Gazdag Gyula rendezett filmet, Túsztörténet címmel. 2007-ben Finta Kata írt az eseményekről (itt olvasható), de a balassagyarmati születésű Hatala Csenge volt az első, aki meg tudta szólaltatni az elszenvedőket is. Hírzárlat című könyve a téma első olyan feldolgozása, amely a túszok szemszögéből mutatja be a drámát. Hatala Csenge Pintye Lászlót is megtalálta: a férfi álnéven kezdett új életet, a déli határtól nem messze. Állítólag már rég megbánta a tettét. (Borítóképünkön a balassagyarmati Geisler Eta Kollégium épülete. Forrás: Fortepan / UVATERV)
A tetteseknek ötletet adó müncheni túszdráma történetét alábbi cikkünkben írtuk meg:
