Ezeket a csirkeszárnyakat sokan ropogtatják örömmel világszerte – azzal ugyanakkor nincsenek tisztában, hogy egy téves rendelés miatt született meg a fogás.
A Buffalo csirkeszárnyak sokak szerint elengedhetetlen kellékei annak, ha az ember amerikaifutball-meccset nézne. Akik a Super Bowl döntőjét megnézik, Amerikában biztosan ezt eszik meccs alatt, de itthon is tömegek kedvence ez a gyorsétel – anélkül, hogy ismernék történetét.
Véletlen szülte a ragadós csirkeszárnyak ötletét
Sült csirkeszárny, rajta csípős mártás, mellé mártogatós: nem olyan egyszerű már elkészíteni sem ezt az ételt, ám akik kedvelik, esküsznek ara, hogy megéri a pepecselést. Az amerikai étel receptje alig ötven éve született – lássuk, kinek köszönhetően kerülhet asztalra ez a csípős finomság!
New York állam Buffalo nevet viselő olasz éttermében indult a csirkeszárnyak története egy hibával. Teressa Bellissi, a hely tulajdonosa véletlenül csirkeszárnyakat rendelt csirkenyak helyett – az utóbbit a hely specialitásaként ismert spagettiszószba főzte bele rendszeresen Teressa férje, Frank, a csirkeszárnyakkal azonban egyszerűen nem tudta, mit kezdhetne.
Ekkoriban a szárny nem volt különösebben sokra tartott ételt – legfeljebb levesekbe főzték bele, egyébként gyakorlatilag hulladékként vagy a szegény emberek eledeleként tekintettek rá.
A szárnyrendelés tehát első blikkre úgy tűnt, felesleges pénzkidobás volt, amiből nemhogy étel nem lesz, de talán a kukában landol.
Teressát nagyon lesújtotta a téves rendelés, és meg akarta próbálni a felesleges húst visszaküldeni, ám Frank azt mondta neki: ne bajlódjon a dologgal, legfeljebb kidobják azt.
Fiának készítette pótvacsoraként egy étterem-tulajdonos
Teressát azonban nem hagyta nyugodni a dolog: kapóra jött, amikor zárás után fia és barátai érkeztek hozzájuk, ő pedig valamilyen harapnivalót szeretett volna eléjük tenni.
Ekkor jött az isteni szikra: a csirkeszárnyakból kezdett el főzni Teressa, így született meg a Buffalo csirkeszárny.
Ami ma jól ismert specialitás és fogás, az tehát a maradékokból rögtönözve előállított pótvacsora volt.
Más amerikai ételek eredete
Ranch szósz: valóban egy farmon kezdték el készíteni, innen terjedt el.
Brownie: Chicagóban készült el az első tepsi, egy hoteltulajdonos felesége rendelte meg.
S’more: a keksz közé helyezett pirított pillecukor és csoki a cserkészlányok találmánya.
Chocolate chip cookie: Ruth Graves Wakefield alkotta meg a kekszet 1938-ban.
Sajtburger: nem ismert, pontosan honnan kezdett el terjedni, de az szent igaz, hogy amerikai étel.
A szárnyakat Teressa kettétörte, így könnyebb volt róluk lerágcsálni a húst, majd kisütötte.
Egy vajból, paprikából és csípős szószból készült szósszal öntötte nyakon a húst, ennél nem is kellett több: hamarosan a környéken elterjedt fogássá vált ez az étel, amelyet tradicionálisan zellerszállal kínálnak – annak magas víztartalma és hersenős frissessége ideális kiegészítője ennek a könnyűnek aztán végképp nem nevezhető ételnek. A zeller mellé jár egy kis mártogatós is, Amerikában leginkább a ranch szósznak nevezett változatból: itthon ha ezt nem tudjuk előteremteni, tejfölös vagy kéksajtos szósszal is kiváltható.
Evőversenyt is rendeztek a szárnyak főszereplésével
Ahogyan a csirkeétel híre szárnyra kapott, úgy született meg egy huszonhat éven át tartó tradíció is: a Super Bowl mellett a Wing Bowl nevet viselő versenyt is megrendezték évről évre. Tulajdonképpen egy evőversenyről van szó, amelyen természetesen
csirkeszárnyból kellett a lehető legtöbbet elfogyasztani, amikor pedig a lehető legtöbbről beszélünk, akkor nem több tucat, hanem több száz szárnyra gondolunk.
A legelső verseny megnyeréséhez még elég volt 100 is – az utolsón azonban Molly Schuyler, egy négygyermekes családanya 501 csirkeszárnyat kebelezett be, ezzel rekordot beállítva és a versenyt is megnyerve. Mindezt fél óra leforgása alatt…
A Wing Bowlt eredetileg félig talán poénból indította Angelo Cataldi és Al Morganti rádiós műsorvezető-duója: akkor azt mondták, addig lesz verseny, amíg a Philadelphia Eagles nem jut el a Super Bowlig. 2018-ban aztán a csapat megnyerte azt, így Cataldi és Morganti, megtartva ígéretét, be is jelentette, hogy több evőversenyt nem rendeznek.
