Már haját is leborotválták a guillotine előtt Madame Tussaud-nak, viaszbabái mentették meg

Olvasási idő kb. 3 perc

Az eső londoni Madame Tussaud panoptikum 1835-ös megnyitása után 2023-ban Budapesten nyílt meg Tussaud asszony 24. viaszmúzeuma. Számos európai nagyváros mellett Hongkong, Peking, New York, Hollywood, Sanghaj, Szingapúr vagy akár Sydney helyett már helyben is megtekinthetjük a 16 éves korától élethű viaszfigurákat formázó, egykori halálraítéltből lett vállalkozó édesanya munkásságát, annak örökségét.

Kíváncsi vagy milyen magas az életben Tom Cruise vagy Madonna? Hogyan is festett a valóságban Szent István királyunk és Jean Jacques Rousseau, vagy éppen II. Erzsébet? Farkasszemet néznél Kossuth Lajossal? Szelfiznél Abraham Lincolnnal vagy Ferenc pápával? Tulajdonképpen (szinte) lehetséges is! Hála egy 1761-ben Strasbourgban született kislánynak, akit a francia forradalom alatt hajszál híján kivégeztek. Illetve, nem is hajszál híján, mert egyes források szerint annyira közel volt a guillotine-ra jutáshoz, hogy már haját is leborotválták.

Szárnypróbálgatások

Édesapjával sohasem találkozhatott a kis Anne Marie Grosholtz, akit a hétéves háborúban életét vesztett katonatiszt halála után csak két hónappal hozott világra édesanyja, a mindössze 18 éves Anna-Maria Waltner. A fiatal édesanya Svájcba költözött kislányával, és egy orvoshoz szegődött házvezetőnőnek. A berni dr. Philippe Curtius ügyes hobbi-viaszszobrászként is dolgozott, tehetségét anatómiai ismeretei elmélyítésére, majd később mások gyönyörködtetésére kamatoztatta. A kis Anne Marie is hamar jó kezű „gyurmázónak” bizonyult, ezért az orvos, segédjéből, megtette tanítványának, hogy aztán Párizsba költözve gyűjteményével, immár a nagyközönséget is megörvendeztethesse. Már a francia fővárosban készült el a doktor keze nyomán Madame du Barry, XV. Lajos szeretőjének viaszszobra, s itt nyílt az első panoptikum is 1770-ben. 7 évvel később, 1777-ben a felcseperedőfélben lévő Marie még mindig csak 16 éves volt, amikor már önállóan formázta meg nem kisebb nevű modelljét, mint a híres író, filozófus, Francois Voltaire alakját.

Ez már a viaszmúzeum 1928-ból
Fotó: Console / Getty Images Hungary

A tehetség „kiwaxolása”

Voltaire viaszmásolatának elkészülte után Marie tehetsége és annak híre is szárnyra kapott. Éppen hogy megformázhatta Benjamin Franklint és Jean Jacques Rousseau-t, és máris fenséges ajánlatokban dúskált. Versailles is felfigyelt tehetségére, ahol 1780-ban XVI. Lajos király nővérénél művészeti tanárként alkalmazták. Később modellt ült neki személyesen maga Viktória királynő is. Curtius doktor 1794-ben elhalálozott, s addigra több illusztris darabból álló viaszbábu-gyűjteményét Marie-re hagyta. A fiatal lány kevéssel ezután férjhez ment és 2 gyermeket szült, így a viaszbabák kínálta lehetőségeket csak néhány évvel ezután kezdte kiaknázni. 1802-től mintegy vándorcirkuszként útnak indult a Brit-szigetekre, és meg-megállva tette közkinccsé mobil kiállításának darabjait. A vándorévek után Londonban 1835-ben, a Baker Streeten állandó helyet talált, ahol a panoptikum mellett megteremtette a múzeumi útikalauz, információs brosúra műfaját is. A 89 éves korában, 1850-ben elhunyt Madame Tussaud – korábban csak Marie – saját kezűleg készített viaszmása máig a londoni múzeum bejáratánál üdvözli mindazokat, akik kíváncsiak ennek a tehetséges üzletasszonynak és ügyes szobrásznak az életművére, és lassan negyed évezrede gyarapodó viaszceleb-gyűjteményére.

A megszólalásig élethű
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images Hungary

Út a halálba

Marie élete így összefoglalva könnyűnek tűnik, de őt is érték viszontagságok. A francia forradalom alatt királypártisággal vádolva majdnem kivégezték, hiába tett szolgálatot a forradalmároknak egyes rothadásnak indult, levágott nemesi fejek titkon történő reprodukálásával. A cél az volt, hogy a bűzölgő, felismerhetetlen cafatok helyett „igazi” fejeket dárdájukra tűzve tudják a szabadság, egyenlőség, testvériség elvét demonstrálni polgártársaik felé. Életben hagyásának „fejében” a lefejezett nemesség halotti maszkjainak elkészítését bízták rá, ami komoly lelki traumákat okozott a fiatal nőnek.

Viaszmúzeumok szerte a világban

Ahogy azonban maga Madame Tussaud is lassan 200 éve rezzenéstelenül és lankadatlan mosollyal arcán fogadja látogatóit London utcáiról, úgy válik sok száz és ezer megformáltja is halhatatlanná, akiket a mai napig Marie eredeti technikájával készítenek a sanghaji, a szingapúri, a New York-i, a hollywoodi vagy akár a sydney-i panoptikumban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.