Kilenc, húsz év körüli diák és egy túravezető kelt útra, ám közülük csak egy tért vissza. Több mint 70 teória született arról, hogy mi történhetett velük, de még a tudósok is úgy gondolják: talán soha nem tudhatjuk meg százszázalékosan, mi zajlott le azon az éjjelen.
Számtalan kérdés megválaszolatlan immáron 64 éve a Djatlov-rejtéllyel kapcsolatban, az pedig különösen gyanússá tette, hogy a nyomozati anyagot az eset után titkosították. A Szovjetunió felbomlásával aztán az iratokba be lehetett tekinteni, és több tudós is igyekezett magyarázatott találni a hátborzongató rejtéllyel kapcsolatban. Legutóbb egy svájci kutató modellezte, mi okozhatta a fiatalok halálát.
Visszafordult az egyetlen túlélő
A fiatal egyetemista, Igor Djatlov 1959 januárjában újévi túrát szervezett az Urál hegységben található Halál-hegyre. Kilencfős csapat verbuválódott össze; nagyrészt egyetemisták, illetve frissen végzett mérnökök, mindannyian tapasztalt túrázók és síelők. Az indulás előtt egy, a hatóság által kijelölt túravezető, Szemjon Alexandrovics Zolotarjov csatlakozott hozzájuk, aki – mint utólag kiderült –, a KGB tisztje volt. A csapat január 25-én indult, és terveik szerint 16 nap alatt 350 kilométert tettek volna meg. A csoport egyik tagja, Jurij Jugyin azonban az ötödik napon belázasodott – más források szerint a lábában gyulladás keletkezett –, ezért visszafordult. Ekkor már egy kis csúszásban voltak, ezt az üzenetet el is hozta a férfi, így amikor a megbeszélt időpontra a Djatlov-csapat nem ért vissza Vizsajba, még senki nem aggódott.
Mínusz 40 fok és vaksötét volt
Teltek a napok, és a fiatalokról még mindig semmi hír nem érkezett, így a hozzátartozóik jelentették a hatóságoknak az eltűnésüket. Végül február 20-án indult el a keresőcsapat, de a dolgukat nehezítette, hogy Djatlov nem adott le útvonaltervet. Hat nappal később, 26-án fedezték fel az elhagyott sátrakat. A túrázók valószínűleg át akartak jutni a hágón, és a terv az volt, hogy a hegy túloldalán éjszakáznak, ám jó eséllyel a rossz látási viszonyok és a mostoha időjárás miatt nem értek célt, ezért a nyílt terepen kellett felverniük a sátrakat. A helyszínen az önkéntes kutatókat döbbenetes látvány fogadta.
A sátrakat belülről szétvágták, a hóban egy darabon lehetett találni lábnyomokat, ám ezek idővel megszűntek.
A fiatal túrázók közül egy sem élt már. Elsőként két férfira találtak rá, akik mezítláb voltak, alig felöltözve. A nyomok arra utaltak, hogy megpróbáltak tüzet gyújtani, de nem sikerült nekik. Három másik egyetemista valószínűleg igyekezett visszajutni a sátrakhoz, de a mínusz 40 fokos hidegben, a vaksötét éjszakában esélyük sem volt. Négyüket csak az olvadás után, májusban találták meg egy szakadékban.
A hátborzongató rejtély lehetséges megoldásai
A rejtélyes eseményeket több teóriával magyarázták, főleg, hogy jó néhány gyanús körülmény is felmerült. A fiatalok bőre sárgás színű volt, hatuknál pedig radioaktív sugárzást mértek.
Ezenkívül arra is nehéz volt logikus magyarázatot találni, hogy miért vágták ki a sátrak oldalát és menekültek ki alsóneműben a fogcsikorgató hidegben. Az orvosi szemle alapján többük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, mintha egy teherautó ütötte volna el őket.
Akadtak, akik a Halál-hegy bosszújáról beszéltek, mások jetitámadásról és ufókról, de a titkos katonai kísérlet is felmerült. Mára két feltételezés tűnik a legkézenfekvőbb és racionális magyarázatnak. Az egyik az – ami mellett a svájci tudós, Johan Gaume is letette a voksát –, hogy miután a sátrakat leverték, egy úgynevezett táblalavina indult el. A jelenség hangjait valószínűleg meghallhatták, és emiatt menekültek fejvesztve a sátorból.
A másik az, hogy a sátorban használtak egy saját készítésű kályhát, és talán ez okozott akkora füstöt, hogy nem volt maradásuk. Ezeket az elképzeléseket azonban sokan nem találják megnyugtatónak, és felteszik a kérdést: hogyan lehettek a lábnyomok rendezett sorokban, ha egyszer valami elől menekültek? (Címlapkép: Dyatlovpass.com)
