Ezzel az egyszerű trükkel a világ leggazdagabb embere lett a férfi

Olvasási idő kb. 4 perc

Mit tennénk, ha mindenki csak nevetne az ötletünkön, mert annyira elrugaszkodott lenne a korabeli viszonyok közepette? Jeff Bezos kockáztatott, és az élet igazolta az elképzelését az emberek szokásainak alakulását illetően. Olyannyira, hogy a világ leggazdagabb embere vált belőle.

A dúsgazdag férfi életrajzát író, világszerte híres újságíró, Walter Isaacson szerint ez a történet teljesen egyedi. „Gyakran megkérdezik tőlem, hogy kit tartok a kortársaink közül egyenrangúnak azokkal, akiknek korábban megírtam az életrajzát: Leonardo da Vincivel, Benjamin Franklinnel, Ada Lovelace-szel, Steve Jobsszal és Albert Einsteinnel. Mind nagyon okos emberek voltak, de nem ez tette őket különlegessé. Tele a világ okos emberekkel, akik gyakran nem is viszik sokra. A kreativitásnál és a képzelőerőnél viszont nincs fontosabb, ez a két tulajdonság tesz valakit igazi újítóvá. És ezért szoktam Jeff Bezos nevével válaszolni.”

Olyan életet él, amire a legtöbben vágyunk

Hogy miért éppen Jeff Bezos? És miért foglalkoztat minket, hogy ki hogyan ért célba a nagyok között? A válasz a hitrendszerben áll, elvégre elhisszük, hogy azokban a személyekben, akik életük minden percét a fejlődésre fordítják, és feltérképezik a jövőt, azokban érdemes bíznunk. Jeff Bezos, akárcsak az előtte felsorolt nevek mindegyike, valódi megtestesítője az illúziónak. Annak a vágynak a hús-vér valósága, amilyenek sokan szeretnének lenni, de csak álmodnak róla: kemény munka, erős kapcsolatok, megvalósuló tervek, hatalmas vagyon. Ugyanakkor az ő múltja is tele van kudarcokkal, negatív következményekkel is. Végignézünk a pályafutásán, és elgondolkodunk a technikáján, azon, hogyan heverte ki a viharos gyerekkort, hogyan élte túl a bántalmazásokat, hogyan lett belőle sikeres felnőtt, hogyan küzdött meg a családjával, és hogyan győzte le a konkurenciát. 

Nem volt mindig ilyen sikeres, gyerekkorában sokat bántották
Fotó: GettyImages

Beleláthatunk üzleti levelezésébe

Az Amazon elektronikus forgalommal foglalkozó cég alapítója kétségkívül az egyik legismertebb személy ma Amerikában, Európában, sőt még Ázsia egyes részein is. Életéről több könyvet is írtak 55 éves kora előtt (Minden eladó – Jeff Bezos és az Amazon kora; Űrbárók. Elon Musk, Jeff Bezos és a kozmosz gyarmatosításának kalandja; Jeff Bezos és az Amazonas kora). A legújabb összegző kötet, ami 58 éves korában készült, több szempontból is más, mint az előző megjelenések. A Találd fel és engedd el az életrajz mellett teljes terjedelemben közli Bezos üzleti levelezéseit, ami új pikantériát ad az egész műnek. Olvashatjuk üzleti szemmel, mint egy kezdő vállalkozó, így megtanulhatjuk belőle, hogy dolgozhatunk sokat, keményen és jól, de nincs olyan, hogy kettőt választhatunk a háromból.

Az Amazon atyja állítólag köszönés helyett ezzel a szabállyal üdvözölte új munkatársait, és maga is ezt az elvet követte.

Egy cégalapítás előtt kifejezetten hasznos könyv lehet, hiszen minden buktatót leír, ami előfordulhat az indulás alatt mint egy kezdeti veszteség. Bezos édesanyja és nevelőapja teljes vagyonát tette az Amazon.hu-ra az 1990-es évek derekán. Vakmerő vállalkozóként indult, de a kemény munka meghozta gyümölcsét, jó szemléltetés a fiatal, elszánt üzletemberek számára. Ugyanakkor olvashatjuk komoly gazdálkodóként is, egy konkurens személy trükkjeit szem előtt tartva. Bezos leveleiből kiderül, hogy tisztelte üzlet- és vetélytársait, de a modorával mindig távolságtartó maradt másokkal szemben. Megközelíthetetlen lett, és kivívta magának az első helyet, mindenhol!

Jeff Bezost mindenhova elkíséri a barátnője
Fotó: GettyImages

Félelmetes, de mégis van benne valami megragadó

A szerző Walter Isaacson egy, az emberek előtt zárkózott, de a tudománnyal szemben végtelenül nyitott személyt ábrázol, aki minden furcsa jellemvonása ellenére rokonszenves. Bár félnek Bezostól munka- és üzlettársai, és őrült zseninek tartják, mégis van benne valami megragadó. A bátorság – az erény, amiről már Platón is fontos tulajdonságként gondolkodott. Ennek a fickónak a bátorsága gyakran inkább vakmerő döntések sorozata, a terve mégis bevált. Alig néhány év alatt elérte, hogy tömegek akarjanak interneten vásárolni. Amikor megalapította az Amazont, már tudta, eljön majd az idő, amikor kenyeret és gyógyszert is online fogunk venni, igaz, harminc éve még nevettek ezen.

Tehát az ötlet vakmerő volt, de a lépések annál bölcsebbek.

Az életrajzból tudhatjuk, hogy Bezos könyvekkel kezdett kereskedni online, amit nem sokkal később ajándéktárgyakkal, elektronikai eszközökkel, ruhákkal és végül minden mással kiegészített. Az Amazon termékeinek ára meghatározta az egész globális gazdaságot, és ez ma sincs másképp. A cég már megáll a saját lábán, az alapító csak az igazán nagy döntések idején foglalkozik vele, most ugyanis egy űrbázis kiépítésén dolgozik. Ma gyorsabb űrhajóval rendelkezik, mint a NASA, ráadásul az ő modellje többször használható, ellentétben a híradásokból ismerős gépekkel. Az üzletember nem igazán ért az űrtechnikához, de a cégét felkérte a NASA, hogy tervezzenek űrhajót, és Bezos természetesen beleegyezett. Már nem a szülei vagyonának visszaszerzése a tét, hanem a gyerekei jövője. Mint mondja, szeretné, ha a gyerekek oda-vissza járhatnának az űrben, amikor szükséges, elvégre a Föld erőforrásai végesek. 

A jövőt is látja

Nem tudhatjuk biztosan, hogy Bezos jóslata ebben az esetben is bejön-e, és valóra válik a Föld–világűr közötti ingázás, de a könyv kétségkívül felteszi azt a nagyon fontos kérdést, hogy mire számíthatunk 50 év múlva. Mindenesetre vannak közöttünk mai Platónok, Pascalok, Newtonok és Einsteinek, mint például Jeff Bezos, aki egyszer megérezte, hogy online fogunk karácsonyi ajándékokat vásárolni, és most éppen azt mondja, hogy néhány évtized múlva mind űrutazók leszünk. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.