Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Petrovics Istvánnak nemcsak a találmánya, hanem a története is egyaránt ritka. Azon a ponton alkotott valami igazán újat, amikor mások visszavonulót fújnak.
A magyar méhész eredeti szakmáját tekintve testnevelő tanár, bár saját elmondása szerint egy percet sem dolgozott szakmájában. Helyette sok más területen kipróbálta tehetségét, mígnem egy ismerőse elhívta méhészkedni, és a férfi már nem akart mást csinálni, mint nevelni a méhcsaládokat, hiszen, mint mondja, ez szerelem lett. Nemrég pedig egy robottal rukkolt elő, ami forradalmasítja a méztermelést.
„Szerelembe kell esni, hogy kitartson az ember”
„Közel tíz éve történt. Azzal keresett meg az egyik barátom, hogy segítséget szeretne kérni a lepergetésben. Semmit nem tudtam a méhészetről, viszont szívesen segítettem. De meggyűlt a bajom a meleggel, a sok méhcsípéssel és azzal, hogy semmit nem tudok az egészről. A barátom viszont egyre és egyre csak a méhekről beszélt, nekem pedig felkeltette az érdeklődésemet” – kezdi a történetét a keszthelyi feltaláló. Az első időszakban István két méhcsaládot vásárolt, majd tanulni kezdett a mézkészítésről. „Ahogy egyre aktívabban foglalkoztam a méhészettel, úgy felébredt bennem a vágy, hogy mélyebben ismerjem ezt a területet. Beiratkoztam tanfolyamokra, tapasztalt mesterektől tanultam, igyekeztem magamba szívni minden tudást. Eleinte persze semmi nem történt. A méhészet az első években nem termel bevételt, szerelembe kell esni, hogy a kezdeti nehézségek ellenére kitartson az ember.”
A méhek sebezték meg, majd a méhek mentették meg
István kitartása meghozta gyümölcsét, az évek múlásával elkezdett termelni a méhészet, és már 48 méhcsaládot gondozott. Tíz évet dolgozott méhészként, amikor egy csípés kis híján az életébe került. A baleset után már nem volt olyan aktív, legalábbis ami a gyakorlati méhészkedést illeti. Helyette az elméleti területen dolgozott tovább. Pont jókor kapott hírt egy pályázatról, amelyet innovatív célgépek tervezésére írtak ki, István pedig a baleset dacára egy méhészeti fejlesztésen kezdett dolgozni. „Egy közösségi oldalon láttam a felhívást, és azonnal fellapoztam a kis könyvemet, amibe a találmányötleteimet jegyzeteltem. Mivel a méhészet minden történés ellenére közel állt hozzám, az egyik ilyen találmányomat kezdtem el megalkotni a műhelyemben.”
Az eredmény egy olyan gép lett, ami a kaptárak azon belső tárolóját hivatott legyártani, amelybe a méhek a mézet gyűjtik. Ezt az eszközt ma kézzel készítik a méhészek, átlagosan 3-4 perc alatt, viszont a gép képes tíz másodpercre csökkenteni ezt az időt.
A pályázat kiírói lehetőséget láttak az ötletben, és István nemrég a Célgép Nagydíjon elnyerte az Év ötletéért járó díjat.
Hogyan befolyásolja a mézkészítést?
Amikor arról kérdezzük Istvánt, hogy milyen eredmény várható a következő években a mézpiacon, két prognózist állít fel. „A realista énem azt mondja, hogy a célgép segítségével a méhészek munkája eredményesebb lehet, hiszen ameddig a gép dolgozik, addig elvégezhetnek más részfeladatokat. De ez nem befolyásolja a méztermelés mennyiségét. Az optimista énem viszont azt mondja, hogy a célgép hatással lehet a termelés minőségére és mennyiségére. Pontos választ csak akkor fogunk kapni, ha a méhészek a célgéppel fognak dolgozni” – zárja a beszélgetést.
