A cseszneki szobrásznak minden fémhulladék kincset ér: 600 kilós űrdongó is készült már a műhelyben

Olvasási idő kb. 2 perc

Ami másnak kidobásra ítélt lom, az Rónaszéki Zoltánnak maga a múzsa. Mindegy, hogy lengéscsillapító, dugattyú, fűrészlap vagy anyacsavar, a törött, rozsdás alkatrészekből is csodák születnek. Szó szerint szemétből épít kincset.

Gyerekkorában – mint általában a vidéki házaknál – náluk is volt a kert végében egy kis műhely, ahol lehetett fúrni-faragni, fabrikálni. Ráadásul Zoltán édesapja géplakatosként dolgozott, és 13-14 évesen a fiú addig nem nyugodott, míg meg nem tanította hegeszteni.

Ami másnak szemét, az neki kincs

Zoltán kezdetben kovácsoltvas tárgyakat készített, gyertyatartóiból ma is van néhány a szülei házában, és édesanyja azt a vasból készült rózsát is féltve őrzi, amit fiától kapott anyák napjára. 

„Hárman vagyunk testvérek, mindhárman szerettünk rajzolni, néhány festményem még most is ott lóg a szülői ház falán. De faragtam fából is, és jártam rajzszakkörre. Azonban művészeti iskola helyett inkább – ahogy mondani szokás – rendes, kenyérkereső szakmát választottam, és karosszérialakatosként végeztem.

Szemétből kincs. Sokunk kedvence, Wall-E is megelevenedett Fotó: Rónaszéki Zoltán

Eltelt néhány év, és a műhelyben, ahol dolgozott, az egyik kedves kollégája felmondott. Gondolta, hogy valami igazán egyedi ajándékkal kedveskedik neki.

„Mivel a munkatársam nagyon szerette a motorokat, ezért a műhelyben található, kimustrált alkatrészekből készítettem neki egy kétkerekű fémparipát. Ennek aztán akkora sikere lett, hogy az ismerősök, barátok sorban érkeztek az újabb megrendelésekkel. Sokszor előfordult, hogy amikor elvitték a vágyott szobrot, hoztak egy óriási adag ócskavasat, ami nekem igazi kincs! De válogattam bolhapiacon is, örömmel hoztam haza egy-egy bicikliláncot, hengerfejet, megkopott kanalat, villát.”

Evőeszközökből sas

Ma már főállásban készíti a szobrokat, egymásnak adják a kilincset a megrendelők a szülei melletti telken, Cseszneken. 

„Egy kis vályogház áll itt, ott kezdtem a szobrokat készíteni, ám a nagyobb munkákkal hamar kinőttem, így azoknak készítettem egy felvonulási épületet. Most is ott dolgozom, egy több mint tíz tagból álló szoborcsoporton, de hogy mi készül pontosan, azt még nem árulhatom el.”

Készül a hűséges sas Fotó: Rónaszéki Zoltán

A műhelyben viszont állandó társa egy sas; annyira szereti, hogy nem adta el. Csupa kanál, villa és kés volt hozzá az alapanyag. Úgy 200 evőeszközt használt fel, csak a lábai készültek nagy méretű csavarokból. 

Star Wars-űrhajó és olvasólámpa fúrógép fejéből

Aki nem járt Zoltán műhelyében, az is megcsodálhatja az egyik munkáját; a cseszneki vár felé vezető úton az egyik oldalon egy bisztró hívogat, a másikon óriási fémmamut áll. A 200 kilós monstrum csupa fémhulladékból kelt életre! De készített három méter magas és 600 kilós űrdongót is, amelynek a szíve turbófeltöltő, de akad benne kettévágott fémkanna is. 

A cseszneki vár felé megnézheted a lomokból készült mamutot Fotó: Rónaszéki Zoltán

Fémhulladékokból hegesztett már versenyautót, delfint, T–55-ös harckocsit, szitakötőt, evőeszközökből sárkányt és Star Wars-űrhajót is. Megformálta vasdarabokból a cseszneki várat, de olvasólámpát is készített fúrógép fejéből. Másfél éves kisfia, az ifjabb Zoltán már barátkozik a műhellyel, szeret itt sertepertélni édesapja körül. Az apuka álma, hogy készít neki egy lábbal hajthatós kisautót. Persze azt is csupa szemétből! (Címlapfotó: Rónaszéki Zoltán)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.