Életmentő lehet, mégis alig hallunk róla: ez az eszköz segít az időseknek

Olvasási idő kb. 4 perc

Egyre bővül az idősek védelmére alkotott eszközök száma, ám mégis kevés jut el ezek közül a célközönséghez, hiszen az internet hiába van kéznél, ha pont az nem ért hozzá, akinek az ott meghirdetett programok szólnak. Összegyűjtöttük tehát a biztonságos öregkort segítő eszközöket, hogy ne kelljen szeretteitekért aggódnotok.

A múló évek számtalan olyan aprósággal keseríthetik meg idősödő szeretteink életét, amik ugyan nem közvetlenül életveszélyesek, de hatással vannak a mindennapok kényelmére. Történnek azonban olyan változások is, melyek ténylegesen veszélybe sodorhatják a sok esetben egyedül élő, közvetlen napi kapcsolatokkal nem rendelkező szépkorúakat. Az alábbi technikák az ő biztonságuk érdekében születtek. 

Nincs is drágább kincs a családunknál, nem csoda, hogy szeretnénk mindent megadni idősödő felmenőinknek is. Az öregedő rokonokról való gondoskodás azonban az aktív éveikben járó családtagok számára nemcsak lelki kihívásokkal jár, hanem sokszor a logisztika, a fizikai jelenlét is nehézségekbe ütközik. 

Az okoseszközök segítségével mindig tudni fogjuk, hogy idős rokonaink jól vannak-e
Fotó: LeoPatrizi / Getty Images Hungary

Minden körülmények között biztonságban

Nem is feltétlenül kell valamilyen komoly betegség ahhoz, hogy extra figyelemre legyen szükség éltesebb rokonainkkal kapcsolatban. Már maguk a múló évek és az öregedés természetes folyamatai olyan negatívumokkal járhatnak együtt, ami miatt folyamatosan aggódhatunk értük. Ha pedig emellé extraként betegségek is társulnak, tényleg kiemelt figyelemmel szeretnénk feléjük fordulni. 

Ez azonban nem mindig egyszerű. A családi fészekből kirepülő gyerekek sokszor több száz vagy ezer kilométerre költöznek, saját családot alapítanak, kisgyermekeik logisztikáját intézik, dolgoznak. Közben pedig szeretnék idősödő szeretteiket is a lehető legnagyobb biztonságban tudni.

A digitális világ ebben lehet nagy segítség, összegyűjtöttük azokat az apróságokat, melyek komoly segítségül szolgálhatnak, ha nem tudunk minden pillanatban jelen lenni ott, ahol épp szükségünk van rá.

Alzheimer, Parkinson-kór, csontritkulás, memóriazavarok, egészségügyi problémák. Amíg nem érintik közvetlenül szeretteinket, el sem tudjuk képzelni, milyen következményekkel járhatnak a mindennapokban. Egy egyedül élő idős ember számára minden pillanat életmentő lehet, ha bármi baleset éri. 

Okosóra

A legegyszerűbben beszerezhető segítő eszközök egyike a kis, óraként is funkcionáló, valójában azonban – árától és minőségétől függően – az idő kijelzésén kívül számtalan funkciót magában rejtő készülék. Idős rokonaink valószínűleg abban a korban nőttek fel, amikor a karóra viselése általános volt, így talán nem olyan megterhelő digitális verzióra cserélni. A világító számlap a szembetegségek esetén is segíthet a pontos idő ismeretében, de jelezheti nekik, ha telefonálunk, nekünk pedig azt, hogyha a viselő pulzusa megváltozik, netán elesik. Van, amelyik közvetlen segélykérő üzenetet is tud küldeni.

Lokátor appok

Amennyiben rokonunk okostelefont használ, a helyadatok megosztása életmentő lehet. Elég egy véletlen rossz pillanat, a demens betegek egy része képes az otthona közvetlen közelében eltévedni. A helymeghatározással azonban – amennyiben telefon van nála – mindig tudhatjuk, merre jár. Az okostelefon már önmagában fontos információk tárháza lehet, hiszen a gyakran hívott telefonszámok mellett segélykérésre is használható egy gombnyomással, illetve képes a tulajdonos minden orvosi adatát, vércsoporttól a tajszámon keresztül az orvosi leletekig eltárolni. Éljünk ezekkel a funkciókkal, s állítsuk be akkor is, ha a tulajdonosa csak telefonálásra használja. 

Egyetlen rossz mozdulat is elég, az időben észre nem vett balesetek végzetesek is lehetnek
Fotó: LightFieldStudios / Getty Images Hungary

Esésfigyelő

Sokszor előfordul az évek múlásával ,hogy az egyensúlyérzék nem megfelelő, a lábak zsibbadnak, és nem érzékelik a környezetet – például cukorbetegek esetében –, és elesnek, elcsúsznak, ami nagyon komoly veszélyeket rejthet magában. A telefon ettől ugyan nem tudja megóvni őket, de értesítheti a kontaktként megadott személyt arról, ha a telefon mozgásának sebessége alapján feltételezhető, hogy gyors helyzetváltozás történik. Ha csak leejtik a mobilt, de aztán rövid időn belül újra kézbe kerül, az app néma marad, ha viszont tartósan hosszú ideig nincs semmi változás, telefonálhat vagy írásos jelzést küldhet beállítástól függően. 

A magyar találmány

Az idősek életét megkönnyítő digitális technikákkal foglalkozó gerontechnológiai cégek már évtizedek óta folyamatosan fejlesztik a biztonságot nyújtó technikákat. Az idén tavasszal bevezetett, időseknek szóló szolgáltatás az idős lakosság védelmét célzó kormányzati program egyik sarokköve, mely országos lefedettséget kínálva igyekszik ingyenes segítséget nyújtani a szépkorúaknak. 

Idézőjel ikon

A Gondosórát minden 65 év feletti magyar állampolgár igényelheti.

„A program elsődleges célja az otthoni és önálló életvitel meghosszabbítása, ugyanis sokszor az önellátás mellett is szükség lehet külső segítségre. A Gondosóra program segít abban, hogy az idős emberek szükség esetén egyszerűen elérjék azt a személyt, aki gyorsan, valódi segítséget tud nyújtani nekik” – áll a szolgáltatás központi ismertetőjében. 

A kézen vagy nyakban viselt apró eszköz a nap 24 órájában elérhető ügyfélszolgálattal való kapcsolattartást támogatja, egyetlen gombnyomással kérhet segítséget a viselője. A vonal másik végén szolgálatot teljesítő diszpécser GPS-lokátorral képes a bajba jutottak pontos helyzetét bemérni és a segítséget a helyszínre küldeni. Mivel egyetlen, jól látható és nagy méretű gomb található csak az eszközön, könnyen hozzáférhető a rosszul látó, netán remegő kezű felhasználók számára is. Akkumulátora napokig aktív, egyszerűen feltölthető, a merülést is egyértelműen jelzi, elegendő időt hagyva a töltésre. Segítségével meghosszabbíthatjuk szeretteink otthonukban töltött idejét, hogy ne kelljen idő előtt bentlakásos intézményi szolgáltatást igénybe venni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.