Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Eger legendás védője, Dobó István egyértelműen a legnagyobb magyar hősök névsorában szerepel, köszönhetően elsősorban Gárdonyi Géza regényének, az Egri csillagoknak. A kiváló katonatiszt és törökellenes hős elő- és utóéletét azonban kevesen ismerik: Dobó életének jelentős részére kihatott egy ostoba pereskedés, melynek során még halálos ítélettel is sújtották a várkapitányt.
Az 1502 körül, Szerednyén született Dobó István kiváló pedigrével rendelkező, a 13. századtól ismert felvidéki katolikus nagybirtokoscsaládból származott; apja és nagyapja rengeteg időt és energiát töltött földbirtokok szerzésével, mely szokást a leendő várkapitány és két fivére, Domokos és Ferenc is folytattak, a Mohácsot követő zavaros időkben igyekeztek minél többet megkaparintani az őseik által birtokolt területekből. A korabeli nemesség mondhatni állandó szokásának, szabadidős tevékenységének számított a folyamatos pereskedés, a különböző vitás ügyek kipattintása − egy efféle, tulajdonképpen pitiáner viszály üldözte évtizedeken át Dobót.
Szomszédjával veszett össze Dobó István
Történt ugyanis, hogy 1544-ben a Dobó fivérek palóci várának és uradalmának szomszédja, bizonyos Tegenyei Tamás (saját vallomása szerint) Szent György napján elküldte két ökrös szekerét fáért a közeli erdőbe, a szállítmányon azonban rajtaütöttek Dobóék emberei, és közölték, az erdő Dobó-birtok, ezért elkobozzák a fát. A szekereket behajtották a palóci vár udvarára, leszedték róluk a fát, és üresen küldték vissza őket tulajdonosuknak; Tegenyeit ez annyira felbőszítette, hogy örök ellenségeskedést fogadott Dobóék ellen.
Négy évvel később Tegenyei beperelte Dobó Istvánt folyamatos hatalmaskodás, pozíciójával és vagyonával való visszaélés miatt, azt állította, a földesúr és testvérei szántóföldeket foglaltak el tőle, ökröket hajtottak el, sőt, még az udvarházát is megtámadták. A történészek szerint Tegenyei vádjainak többsége kitaláció lehetett, Dobó pedig jóval szerencsésebb előmenetelt tudhatott magáénak a törvény előtt, mégis alulmaradt a perben, köszönhetően ellenfele jó kapcsolatainak. A felperest ugyanis a birtokviszályok miatt Dobóékkal régóta ellenséges viszonyt ápoló Perényi család sarja, Abaúj vármegye főispánja és a környék egyik legvagyonosabb embere, Perényi Gábor segítette, aki meggyőzte az ügyben eljáró Révay Ferenc nádort, ítéljen Tegenyei javára.
A bíróság Dobó Istvánt bűnösnek találta, és fő- és vagyonvesztésre ítélte, de szerencsére Ferdinánd király még a halálos ítélet végrehajtása előtt úgy döntött, a Dobó testvéreknek egy év haladékot ad, hogy mindenestül kártalanítsák Tegenyeit, és csak ennek sikertelensége esetén sújt le a bakó fejszéje hősünk nyakára. Dobó tulajdonképpen a peres ügy elől „menekült” Egerbe, és lett 1548-ban Zay Ferenccel, később Mekcsey Istvánnal az egri vár parancsnoka, ahol rengeteg energiát fordított a védelem megerősítésére (az egyéves halasztást is várkapitányi szolgálatára hivatkozva sikerült kieszközölnie az uralkodótól).
Várbörtönben töltötte utolsó éveit az egri hős
Az egri vár 1552-es ostromakor Dobó − akinek eközben végig ott lebegett a nyaka felett a halálos ítélet − mintegy 2000 főnyi védelmet irányítva szállt szembe a 40 ezres oszmán sereggel, és aratott hihetetlen győzelmet, melyet Tinódi Lantos Sebestyén örökített meg két históriás énekében, később pedig Gárdonyi Géza regényének köszönhetően vált igazán ismertté. A király rendkívül hálás volt Dobónak a hőstettéért, és erdélyi vajdává nevezte ki, ekkor úgy tűnt, a peres ügy és a halálos ítélet örökre feledésbe merül, a dolgok azonban ismét alaposan megkavarodtak.
A Dobó család ugyanis ismét birtokjogok − ezúttal Sárospatak birtoklása − miatt kezdett pereskedni Perényi Gáborral, aki bosszúból elővette az aduászt, vagyis a korábbi rendezetlen ügyet a pakliból, és meggyőzte az addigra már elhunyt Tegenyei Tamás özvegyét, folytassa a pert. Az ügyben 1560-ban újabb ítélet született, melyben ismét az egri hős veszített, a Dobó családot arra kötelezték, birtokainak egyharmadát adja át a felperesnek; a kérést természetesen nem teljesítették, a korabeli szokásoknak megfelelően igyekeztek minél jobban elhúzni, elfeledtetni a kínos ítélet végrehajtását. Az ügy odáig fajult, hogy 1568-ban Dobót Pozsonyban letartóztatták, az akkor már aggastyán katonaember azonban nem hazudtolta meg magát, megszökött, és a lévai várba menekült.
Egy évvel később Dobót egy trükkel csapdába csalták, meghívták a pozsonyi országgyűlésre, ahol, ezúttal már felségárulás vádjával, letartóztatták, megfosztották főispáni rangjától, és börtönbe zárták. Életének utolsó éveit raboskodva, a pozsonyi várban töltötte, azonban, mivel egészségi állapota rendkívül megromlott, végül megkegyelmeztek neki, és hazaengedték; visszatért szerednyei várába, nem sokkal később ott érte a halál, 70 évesen. Földi maradványait a családi birtokon, a Kassához közeli Ruszkán helyezték örök nyugalomra.
