Ha Olaszországba mész nyaralni, ezekre az illemszabályokra nagyon figyelj

Olvasási idő kb. 3 perc

Olaszország kedvelt úti célpontja a nyaralóknak. Vannak azonban olyan etikettszabályok, melyeket jó, ha ismerünk, és nem szegjük meg egy olasz étteremben. Csupán egy a sok közül, hogy Itáliában a tésztához nem illik kenyeret enni, a spagettit nem vágjuk fel késsel, a pizzára pedig nem teszünk ketchupot.

Az olasz ételek ma már világszerte beépültek a mindennapjainkba, legyen szó éttermi étkezésről vagy egy otthoni családi ebédről, vacsoráról. Joggal gondolhatnánk, hogy a pizza, a tészta és az olasz fagylalt is ugyanolyan étel, mint bármi más finomság, ami az asztalra kerül, és nyugodtan elfogyaszthatjuk úgy, ahogyan az nekünk jólesik. Otthon talán igen, de egyáltalán nem mindegy, hogy egy olasz étteremben hogyan esszük meg a kedvenc ételeinket. Még az is megeshet, hogy észrevétlenül szegnénk meg néhány olasz éttermi etikettszabályt.

Illem: az étterem típusától is függ

Vannak olyan általános etikettszabályok, melyeket függetlenül attól, hogy melyik étteremben ülünk, be kell tartani. Hiszen mindenhol neveletlenségnek számít tátott szájjal falatozni, vagy nagyobb figyelmet szentelni a telefonunknak, mint az asztaltársaságnak. Mindezeken túl vannak azonban olyan íratlan illemszabályok, melyeket attól függően, hogy egy steakhouse-ban, egy kínai vagy egy olasz éttermemben járunk, szintén illik ismerni és betartani. Ez utóbbi esetben csupán egy a sok közül, hogyan is kell helyesen elfogyasztani a spagettit.

Egy olasz étteremben illik betartani a nemzeti vendéglátás etikettszabályait is
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

Vannak ugyanis olyan finom szabályszegések, de kimondottan durva udvariatlan szokások is, amelyeket bár nem tesznek szóvá az étterem dolgozói, de egy olasz vendég soha nem követne el. 

Ne vágd fel a spagettit!

A legtöbb hiba, amit egy olasz étteremben elkövetnek azok, akik nem bennfentesek az olasz vendéglátás magatartási szabályaiban, az nem más, mint a tészta felvágása.

A spagettit tilos rövidebbre vágni késsel
Fotó: semenovp / Getty Images Hungary

Az olasz etikett szerint ugyanis a spagettit és a fettuccinét nem szabad késsel kisebb darabokra vágni.

De az is helytelennek számít, ha valaki kanál segítségével forgatja a tésztát a villájára. Ha csupán egy falatnyi tésztát csavarunk a villánkra úgy, hogy a tészta kósza végei nem lógnak mindenfelé, kanál nélkül sem ördöngösség megenni a spagettit.

Ne használj kést a lasagnéhoz!

Az sem helyénvaló, ha villát és kést használunk a töltött tészták, például a lasagne vagy a ravioli felszeleteléséhez. Erre az a magyarázat, hogy az olaszok annyira tisztelik a tésztát, hogy soha nem vágnának bele késsel. Helyette használjuk csak a villánkat, pontosabban a villa oldalát. Közben pedig ügyeljünk arra, hogy megfelelő méretű legyen a tészta, hogy könnyedén be tudjuk venni a szánkba.

Vannak olyan ételek, melyek felszeleteléséhez csak villát használjunk
Fotó: Manuel Milan / Getty Images Hungary

Tilos a tésztához kenyeret enni 

Semmi sem hasonlítható ahhoz az érzéshez, amikor beleharapunk egy meleg, ropogós olasz kenyérbe… igen ám, de nem mindegy, hogy ezt mikor tesszük. Rossz döntés például kenyeret kérni a pincértől, amikor tésztát eszünk.

Tésztához kenyeret enni? Komoly sértésnek számít az olaszoknál
Fotó: Brian Hagiwara / Getty Images Hungary

Az olasz vendéglátás magatartási kódexe szerint nem szabad más keményítőtartalmú ételekkel, például rizottóval vagy tésztával együtt kenyeret enni. 

Egy olasz étteremben a kenyeres kosár mindig azért kerül az asztalra, hogy a leveshez vagy a salátához fogyasszunk belőle, illetve, ha valaki nem keményítőalapú előételt rendelt, a főételhez is ehet kenyeret.

Kenyérrel sehol nem illik tunkolni

Bármennyire ízlett a szósz, ami a húst vagy a tésztát borította, ne töröljük kenyérrel tisztára a tányérunkat. Otthon a családi asztalnál ülve még csak-csak elnézzük, ha valaki kenyérrel tunkolja ki a tányérjából a tésztaszószt, de egy étteremben ez finoman szólva is neveletlenségnek számít; és nem csak egy olasz étteremben. Az illemszabály szerint bármennyire is ízlett a szósz, meg kell elégednünk annyival, amennyi a tésztára vagy a húsra jutott, és a maradékot ott kell hagyni a tányéron.

A tészta soha nem lehet köret

Nem véletlen, hogy az olasz éttermekben soha nem találunk tésztát a köretek között. Éppen ezért nem is szabad soha köretként rendelni. 

A tészta nem köret, hanem maga a főétel
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Ha úgy érezzük, hogy a főételnek választott tésztát nem tudjuk megenni, egyáltalán nem számít illetlenségnek, ha a maradékot becsomagoltatjuk, és hazavisszük. Éppen ellenkezőleg, jó, ha az étel nem vész kárba.

Parmezán a tenger gyümölcseire? Na, ne!!!

Nem számít illemszabályszegésnek, ha több sajtot kérünk az ételhez, mint amennyit kaptunk, ám egyáltalán nem mindegy, hogy mihez szeretnénk elfogyasztani. Az olaszok is szeretnek reszelt parmezánt szórni a tésztára, különösen a spagettire és a fettuccinére, de a tenger gyümölcseire, például egy kagylós spagettire több mint udvariatlanság. A parmezán karakteres ízétől ugyanis veszít élvezeti értékéből az étel.

A parmezán karakteres íze domináns az ételen
Fotó: Lisa Schaetzle / Getty Images Hungary

Ne tedd a szalvétát a nyakadba

Amikor egy nagy tányér paradicsomszószos spagettit készülünk elfogyasztani, természetes, hogy meg akarjuk védeni a ruhánkat. Ám bármennyire féltjük is az öltözékünket, az olaszok szerint illetlenség a szalvétát az ing nyakába tűrni. Nincs más megoldás, mint az, hogy óvatosabban eszünk. A szalvétát legfeljebb az ölünkbe illik tenni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.