Az ellenséget meleggé változtató bombát akart bevetni az amerikai hadsereg

Olvasási idő kb. 3 perc

„Mellettem robbant fel egy szerelembomba” – szól a Back II Black együttes slágere, melynek alapszituációját a Pentagon majdnem megvalósította. A valaha volt egyik legbizarrabb hadászati kísérletben az amerikaiak olyan bombát akartak kifejleszteni, melynek hatására az ellenség katonái meleggé változnak, és szó szerint egymásnak esnek.

Nem öl meg, csak szerelmessé tesz

Az öbölháborút követő években az amerikai védelmi minisztérium érdeklődése a vegyi hadviselés felé fordult, egy olyan kémiai hatóanyagú fegyvert szerettek volna kifejleszteni, mely tömegesen képes leblokkolni az ellenséges haderőket, ugyanakkor nem okoz számukra halálos sérüléseket (hiszen az utóbbi megsértette volna a nemzetközi jogot). A projekt elméleti megalapozásával és gyakorlati megvalósításával a légierő égisze alá tartozó, Ohio állambeli Wright Laboratóriumot bízták meg, ahol a kutatók hosszas brainstorming után eljutottak a „szeretkezz, ne háborúzz” jelszóhoz.

A tudósok úgy gondolták, a legmegfelelőbb módja az ellenség ártalmatlanná tételének, ha harc helyett valami egyéb dologgal foglalják le őket, és a legkézenfekvőbb „elterelő cselekvésnek” a szexet találták. Egy korábbi kísérlet bizonyította, hogy a homoszexuális férfiak és a heteroszexuális nők számára ugyanazok a feromonok teszik vonzóvá a férfiakat, amiből arra következtettek a kutatók, hogy egy androsztenon feromonnal teletöltött különleges afrodiziákumbomba képes lenne ideiglenesen egymásba habarintani azokat a férfi katonákat, akik a ledobás pillanatában a környéken tartózkodnak.

A feromonbomba hatására meleggé változnának az ellenséges katonák?
Fotó: Juj Winn / Getty Images Hungary

5 milliárd forintos fiaskó lett a melegbombaprojekt

A melegbombának vagy szerelembombának becézett, az előterjesztés szerint „undorító, de egyáltalán nem halálos” harci eszköz elállítására 1994-ben adott parancsot a Pentagon, a projekt 7,2 millió dolláros keretösszegből gazdálkodhatott (ez napjainkban kb. 15 millió dollárnak, mintegy 5 milliárd forintnak felelne meg), a bőkezű támogatás ellenére mégis hamar hamvába halt. A kutatók rájöttek, a papíron frappáns ötlet a valóságban nem megvalósítható, hiszen a természetes illatanyagok csupán egyetlen, elenyésző részét képezik a szexuális vonzerőnek, és senkiben sem ébred fel (pláne a szexuális beállítottságától eltérő) nemi vágy annak hatására, hogy nagy mennyiségű feromonnal bombázzák.

Szintén nagyot tévedtek a tudósok, amikor azt gondolták, az ellenséges katonák azonnal abbahagynák a harcot, ha hirtelen egymásba szeretnének, a túlélési ösztön ugyanis erősebb a nemi vágynál, különösen egy harci szituáció kellős közepén. A melegbomba így sohasem készült el, a tervet pedig hosszú időre titkosították, csak 2007-ben derült rá fény a Berkeley Egyetem biológiai fegyverekkel foglalkozó Sunshine Project vezetője, Edward Hammond oknyomozó munkájának köszönhetően. A hír komoly felháborodást váltott ki az amerikai közvéleményben, az LMBT-emberek jogaiért küzdő szervezetek megdöbbentőnek találták a hadsereg félretájékozottságát és előítéleteit.

A Pentagon hamar lefújta a kutatást
Fotó: powerofforever / Getty Images Hungary

A fingszagbomba ötlete is felmerült

Még ugyanabban az évben a szerelembomba projekt elnyerte a Nobel-díj paródiájának számító, a legröhejesebb tudományos kutatások részére odaítélt Ig Nobel-díjat; a szervezőbizottság a titkosítás miatt nem tudta kinyomozni, kik vettek részt a Pentagon által pénzelt egykori kutatásban, így sajnos a melegbomba ötletgazdái nem lehettek jelen a ceremónián és részesülhettek az illusztris „megtiszteltetésben”.

A kutatók egyébként több más ötletet is átgondoltak és elvetettek, mielőtt a feromonbomba mellett döntöttek volna: a lehetséges szuperfegyverek között volt egy olyan bomba, melynek hatására mérges darazsak vagy patkányok támadják meg az ellenséget, és olyan is, amely elviselhetetlenül rossz szájszagot idéz elő, illetve amely fingszagúvá teszi a katonákat. Egy olyan anyag ötlete is felmerült, mely az ellenség bőrét elviselhetetlenül érzékennyé teszi a napfényre; szerencsére ebből sem lett utólag semmi.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.