Azt mindannyian tudjuk, hogy 100 éve a nőknek sokkal kevesebb dologhoz volt joga, mint ma, de hogy ez pontosan mit is jelentett, arról nem mindenkinek vannak pontos elképzelései.
Ma egy nő ugyanúgy építhet karriert, leadhat szavazatot, és dönthet saját testével kapcsolatos kérdésekben, mint egy férfi, ám ezek nem mindig voltak egyértelműen így. A nők egyenjogúságáért folytatott küzdelme ráadásul máig sem ért véget: még mindig vannak olyan területek, ahol akad tennivaló bőven.
Így éltek a nők 100 éve
A nagyjából egy évszázaddal ezelőtti állapothoz képest azonban merőben másképp élnek a nők: például már leadhatják szavazataikat is. Egészen pontosan 1918-ban kaptak választójogot, hatvan évvel lemaradva a férfiaktól – de még mindig megelőzve az amerikai nőket, akiknek erre további két évet kellett várnia.
Ekkor már egészen régóta, 1895-től kezdve bizonyos egyetemeken is tanulhattak a lányok, megszerezhették ezáltal az orvosi, a gyógyszerészi vagy a bölcsészdiplomát is. Megalakultak azok a feminista egyesületek is, amelyek a 18–19. század fordulóján elkezdték munkájukat a szavazati jog megszerzésének érdekében. A társadalomra nem volt olyan egyszerű hatni, ráadásul a férfiak választójoga is kissé kirekesztő volt: csak az állandó lakhellyel rendelkező, valamilyen felekezethez tartozó és alacsonyabb műveltség esetén legalább 30, magasabb esetén 24 évesek szavazhattak.
1917-ben aztán majdnem bevezették a női választójogot, végül időszerűtlennek ítélték a kérdést. Az őszirózsás forradalom hozta el a nagy változást, ekkortól
a 21 év fölötti férfiak és a 24 év feletti nők szavazhattak
– ha legalább hat éve voltak magyar állampolgárok, és tudtak írni-olvasni valamelyik hazai élő nyelven.
Nem volt igazi rendelkezési joguk testük fölött
A modern születésszabályozási eszközök közül a nő számára valódi választási jogot adó fogamzásgátló tabletták csak a hatvanas évek végén jelentek meg hazánkban, jelentős késéssel a Nyugathoz képest. Amerikában már 1960-tól elérhető volt fogamzásgátló tabletta, ami megbízhatóbbá és egyben egyszerűbbé is tette azt, hogy elkerülhessék a nők a nem kívánt terhességet – a száz évvel ezelőtti módszerek meglehetősen kezdetlegesek voltak.
Megszakított közösülés, „kimosakodás”, naptározás, vagy a nem túl kellemes, latex ideje előtti gumi óvszerek jelentettek a születésszabályzásra megoldást
– miközben egyes időszakokban az abortuszt szigorúan tiltották. Száz éve, a Horthy-korszakban is csak az anya életveszélye esetén tartották elfogadhatónak.
1968-ban aztán engedélyezték először a hazai gyártású Infecundint, majd hamarosan a Bisecurint is. A nők eleinte nagy örömmel fogadták a készítmények adta lehetőségeket, de nemsokára fény derült az első generációs, nagy hormontartalmú tabletták rejtette veszélyekre is: trombózis sokkal gyakrabban következett be ezek szedésével, mint manapság.
Ki viseli a nadrágot?
A nőknek egyes országokban sokáig tilos is volt nadrágot húzni: a francia forradalom idején álltak ki először azért, hogy ezt mégis megtehessék. Az igazi változást azonban éppen a száz évvel ezelőtti események, az I. világháború okozta: szükség volt a női kezekre többek között a gyárakban is, a szoknya ilyen környezetben pedig sok minden, de nem praktikus viselet.
A jelenség ugyanakkor átmenetinek tűnt, amint a harcok véget értek, a nőket is a szoknya irányába terelték, jött azonban Marlene Dietrich, aki valódi divatot teremtett a nadrágkosztüm viselésével, majd jött Coco Chanel és más tervezők garmadája, akiknek hála a női nadrág teljesen bevetté vált.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ne szóltak volna meg nőket még akár ötven-hatvan éve is azért, hogy miért nem vesznek fel inkább szoknyát, de a folyamatot megállítani már nem lehetett.
A csupasz test kultusza előtti idők
Az első világháborút megelőzően a szőrtelen sima láb – ne adj' isten, egyéb testrész – egyáltalán nem volt divatos, sőt. A nők nem találtak semmi szégyellnivalót abban, ha a lábuk szőrös, ez volt a természetes: amikor a szoknyák rövidülni kezdtek, és a nejlonharisnyák is egyre elterjedtebbé váltak, akkor lett érdekes kérdés a borotváké. Az 1910-es években indult el az a folyamat, amely
az eldobható borotvákkal a csupasz testet tette az igényes megjelenés, a higiénia jelképévé,
ami alól máig sem teljesen tudott kibújni a társadalom sem itthon, sem máshol.
„Férfias” szakmákban nem helyezkedhettek el
Ilyen például a katonaság: ma is meglephet még minket, ha katonanőről hallunk, de ahhoz képest, hogy 100 éve ennek elméleti lehetősége sem volt, a változás nagy.
Magyarországon 1945 óta van lehetősége a nőknek arra, hogy aktív katonai szolgálatot vállaljanak: korábban is dolgoztak nők a hadseregben, de nem katonaként, hanem például egészségügyi funkciókat betöltve. A II. világháborút követően aztán önkéntesként
egyes munkakörökben alkalmazni kezdték őket, a légvédelem, a logisztika, a híradás, a hírszerzés és az adminisztráció területén.
1945 áprilisában 120 önkéntes nő vonult be, az első női katonákat viszont csak 1950-ben avatták fel.
A hatvanas évektől előképzettség nélkül is jelentkezhettek nők katonai pályára, ám az iskolák nem nyíltak még meg előttük: erre egészen a nyolcvanas-kilencvenes évekig kellett várni főiskolai és egyetemi szinten. Katonai főiskolát végzett női tiszteket 1998-ban avattak először.
Nem mindig tarthatták meg lánykori nevüket
Sőt: Magyarországon a huszadik század közepéig nem tehették meg ezt, hanem automatikusan férjük nevét kapták meg házasságkötéskor a „-né” utótaggal kiegészítve. A következő formák váltak elérhetővé egymás után:
- 1894/1895-től: Hunyadi Jánosné;
- 1952/1953-tól: Hunyadi Jánosné Szilágyi Erzsébet és Szilágyi Erzsébet is;
- 1974/1975-től: Hunyadiné Szilágyi Erzsébet és Hunyadi Erzsébet is;
- 2002/2004-től: Hunyadi-Szilágyi Erzsébet, illetve Szilágyi-Hunyadi Erzsébet is.
Ma, amikor már a férj is felveheti felesége nevét az összetartozást jelképezendő, e téren teljessé vált az egyenjogúság.
Tovább is van…
És vannak még érdekességek, amelyek ha hazánkban nem is, de a világ egyes tájain megnehezítették a nők életét. Amerikában például száz éve még nem lehetett ingatlantulajdona egy férjezett nőnek, sőt, nem mehetett vásárolni sem egyedül. Az esküdtszékekben nem ülhettek női tagok, és egészen 1900-ig olimpiai játékokon sem indulhattak atlétanők. A férjezett amerikai asszonyoknak 1920-ig csak férjükkel közös útlevele volt, hogy még véletlenül se utazhassanak egyedül. Nem csoda, hogy ezt nem tűrték sokáig.
Címlapkép: Fortepan/Vámos Eszter
